szerda, március 18, 2015
Volt szerencsénk az autentikus sajttortát is kóstolni, ennek ellenére, vagy éppen ezért úgy gondoljuk, hogy az eddigi legfinomabb, krémes sajttortát joghurtból készítve ettük.
Ennek a továbbgondolása a banános verzió. Krémes, selymes, ráadásul nagyon gyorsan elkészül...
BANÁNOS "SAJTTORTA" 18 cm átmérőjű forma
tésztához:
5 dkg vaj (ghí)
10 dkg liszt (teljes kiőrlésű tönköly)
0,2 - 0,25 dl víz (liszttől függ)
krém:
50 dkg natúr joghurt
2 db banán
15 dkg cukor (nyers nád)
2 dkg étkezési keményítő
3 dkg liszt (tönköly fehér)
2 tojás (bio, vagy szabadtartású)
1 teáskanál citromlé (frissen facsart)
1. tegyünk a kapcsos tortaforma aljára sütőpapírt, szorítsuk rá a
gyűrűt, aminek a belső oldalát kenjük be vajjal (ezzel a módszerrel
könnyen tudjuk kivenni a formából a tortát)
2. morzsoljuk össze a vajat a liszttel (aprító géppel egyszerűbb), adjuk
hozzá a cukrot, majd fokozatosan adagolva a vizet és gyúrjunk nem
ragacsos, de könnyen formázható tésztát
3. nyújtsuk ki a tésztát kb. 0,5 cm vékonyra és nyomkodjuk a sütőpapírral bélelt forma aljába úgy, hogy teljesen befedje
4. gyújtsuk be a sütőt 180 fokra, amíg melegszik, készítsük el a krémet
5. turmixoljuk össze a banánokat a joghurtokkal, majd adjuk hozzá a cukrot, a
keményítőt, a lisztet, a citromlevet és a vaníliát (kóstoljuk meg a
krémet, hogy kellően édes-e), majd üssük hozzá a tojásokat és alaposan
keverjük össze
6. öntsük a krémet a tortalapra és az előmelegített sütőben süssük 45-50
percig (amikor még nagyon enyhén fényes és kissé remeg a torta közepe,
akkor kellemesen lágy lesz, ha kihűlt), hagyjuk hűlni a formában (késsel
óvatosan válasszuk el a faltól a tortát), majd formából kivéve tegyük
hűtőbe, másnap még finomabb
Praktikák:
- a mennyiségek elegendők 24 cm átmérőjű formára is, ebben az esetben kicsit laposabb lesz a torta
- a képen látható torta laktózmentes joghurttal, a lap teljes kiőrlésű tönkölyliszttel készült
Itt is mi szorgoskodunk:
kedd, március 17, 2015
Memidurum, egytálétel, lasagne, musaka, muszaka, paradicsom, receptműves, tészta, vega, vegán, vegetáriánus, zöldséges
Muszaka lasagne (vegán)
Avagy a szupergyors muszaka.
Egy görög nénitől tanultam a muszaka receptet, amit elképesztően imádunk, akárcsak a sütőtökös verziót, sajnos azonban az előkészület (krumpli, padlizsán sütése) nem mindig megvalósítható egy rohanósabb napon, ezért ki kellett találni valami szupergyors és ízeiben hasonlító ételt. Bár még mindig az igazi az igazi, ezt is szeretjük, ha a gyorsaság az elsődleges.
A paradicsomos-spenótos és a spenótos-gombás lasagne után, egy kis különlegesség. Íme...
A paradicsomos-spenótos és a spenótos-gombás lasagne után, egy kis különlegesség. Íme...
MUSZAKA LASAGNE 4 személyre (20x28x8 cm-es sütőtál)
szószhoz:
1 l passzírozott paradicsompüré
1 db vöröshagyma
3 gerezd fokhagyma
2 teáskanál őrölt fahéj
1 teáskanál őrölt pirospaprika
3 teáskanál oregánó
1 teáskanál őrölt szegfűszeg
3 teáskanál cukor (nád, nyírfa)
só (természetes, nem finomított)
tört bors
2-3 evőkanál olaj (hidegen sajtolt)
összeállításhoz:
kb. 9 lap lasagna tészta
5 dkg növényi sajt
1. pirítsuk meg az olajon az apróra vágott vöröshagymát, reszeljük rá a fokhagymát, majd öntsük fel a paradicsompürével
2. adjuk hozzá a fűszereket (fahéj, pirospaprika, oregánó, szegfűszeg, nádcukor, csipet só, bors), majd forraljuk össze
3. tegyünk a sütőtál aljára 2 merőkanál szószt, arra tegyük úgy a száraz lasagne tésztát, hogy összeérjenek, de ne lapolódjanak át (ált. 3 lap szükséges egy sorba), majd rétegezzük, ameddig van szósz (ált. 3 "emelet" tészta lesz) úgy, hogy a mártás legyen a legutolsó réteg
4. szórjuk meg a tetejét reszelt sajttal, majd 180 fokos sütőben süssük 40-45 percig
Praktikák:
- TILOS kifőzni a száraztésztát, szárazon kell felhasználni, ezért kell a bőségesen leveses szósz, az fogja "megfőzni"
- paradicsompüré helyett hámozott paradicsomkonzerv is használható
szószhoz:
1 l passzírozott paradicsompüré
1 db vöröshagyma
3 gerezd fokhagyma
2 teáskanál őrölt fahéj
1 teáskanál őrölt pirospaprika
3 teáskanál oregánó
1 teáskanál őrölt szegfűszeg
3 teáskanál cukor (nád, nyírfa)
só (természetes, nem finomított)
tört bors
2-3 evőkanál olaj (hidegen sajtolt)
összeállításhoz:
kb. 9 lap lasagna tészta
1. pirítsuk meg az olajon az apróra vágott vöröshagymát, reszeljük rá a fokhagymát, majd öntsük fel a paradicsompürével
2. adjuk hozzá a fűszereket (fahéj, pirospaprika, oregánó, szegfűszeg, nádcukor, csipet só, bors), majd forraljuk össze
3. tegyünk a sütőtál aljára 2 merőkanál szószt, arra tegyük úgy a száraz lasagne tésztát, hogy összeérjenek, de ne lapolódjanak át (ált. 3 lap szükséges egy sorba), majd rétegezzük, ameddig van szósz (ált. 3 "emelet" tészta lesz) úgy, hogy a mártás legyen a legutolsó réteg
4. szórjuk meg a tetejét reszelt sajttal, majd 180 fokos sütőben süssük 40-45 percig
Praktikák:
- TILOS kifőzni a száraztésztát, szárazon kell felhasználni, ezért kell a bőségesen leveses szósz, az fogja "megfőzni"
- paradicsompüré helyett hámozott paradicsomkonzerv is használható
hétfő, március 02, 2015
Mákos, mazsolás, zabpelyhes tönkölykeksz
Ismét egy újabb keksz variáció...
MÁKOS, MAZSOLÁS, ZABPELYHES TÖNKÖLYKEKSZ 4 cm-es kiszúróval 70 db (mintától függ)
MÁKOS, MAZSOLÁS, ZABPELYHES TÖNKÖLYKEKSZ 4 cm-es kiszúróval 70 db (mintától függ)
10 dkg cukor (nyers nád)
1 db tojás (bio-, vagy szabadtartású)
15 dkg teljes kiőrlésű tönkölyliszt
5 dkg zabpehely (kislevelű)
5 dkg darált mák
5 dkg mazsola
1 citrom reszelt héja (kezeletlen!)
csipet só (természetes, nem finomított)
csipet őrölt vanília
1 teáskanál sütőpor (foszfátmentes)
1. áztassuk be a mazsolát vízbe
2. egy lábosban olvasszuk fel a vajat, adjuk hozzá a cukrot, a csipet sót, a vaníliát és a tojást, majd keverjük össze alaposan, krémesre
3. adjuk a keverékhez a mákot, a kinyomkodott mazsolát, a citromhéjat, a lisztet, a sütőport és keverjük össze,
majd 15-20 percre tegyük a hűtőbe a tésztát, hogy könnyen nyújtható legyen
(kissé visszakeményedik a vaj)
4. ha letelt a hűtési idő, gyújtsuk be a sütőt 180 fokra (gázsütőnél
4-es fokozat), majd szedjük a tésztát lisztezett felületre és nyújtsuk
2-3 mm vékonyra, szaggassuk ki a kívánt méretű kekszeket és tegyük
sütőpapírral bélelt tepsire
5. süssük a kekszeket 10 percig, majd zárjuk el a hőt és hagyjuk további
10 percig száradni a meleg sütőben a kekszeket (ha több tepsivel
dolgozunk, először süssük végig minden tepsi esetében a 10-10 percet,
majd zárjuk el a sütőt és az összes tepsit tegyük vissza egyszerre a 10
perc száradásra)
Itt is mi szorgoskodunk:
szombat, február 28, 2015
Füstölt paprikás, napraforgómagos, teljes kiőrlésű tönkölykenyér (dagasztás nélkül)
A nevét hosszabb volt leírni, mint a tésztáját elkészíteni...
Sok éve saját készítésű kenyeret eszünk, szeretjük a kelt, dagasztott kenyereket is, de ebben a dagasztás nélküli kenyérben nemcsak a fűszerezés és az alapanyagok a vonzóak, hanem az 5 perces elkészítés is, mivel csak keverni kell a tésztáját.
Bármilyen maggal helyettesíthető a napraforgómag, tetszés szerint fűszerezhető és akár a karakteres ízű olajok is tökéletesen illenek hozzá. Gyakorlatilag lehetetlen kétszer ugyanúgy elkészíteni, hacsak nem pont az a cél.
75 g hántolt napraforgómag
75 g zabpehely
10 g só (természetes, nem finomított)
1 evőkanál füstölt fűszerpaprika
1 cs porélesztő
1 evőkanál cukor (nyers nád)
1 evőkanál napraforgóolaj (hidegen sajtolt)
csipet tört bors
3,5 dl kézmeleg víz
2. képezzünk a liszt közepébe egy mélyedést, szórjuk bele az élesztőt, adjuk hozzá a cukrot, öntsük rá a kézmeleg vizet, abba tegyük az olajat és újra keverjük össze alaposan
3. béleljük ki sütőpapírral a kenyérsütő formát (őzgerinc is tökéletes) kanalazzuk bele a masszát és letakarva, meleg helyen hagyjuk a duplájára kelni (30-40 perc)
4. melegítsük elő a sütőt 180 fokra (gázsütőnél 4-es fokozat) és süssük aranybarnára a kenyeret 45-50 perc alatt
Praktikák:
- készíthető sokmagvas és illatos, fűszeres, vagy mákos, illetve tetszés szerint számtalan változatban
- nagyon jól bírja ez a tészta a teljes kiőrlésű tönkölylisztet, érdemes nem keverni finomítottal
Datolyakrém
Egészséges és finom édesítő alternatíva, de szerintem simán elmegy így önmagában is tortakrémnek, vagy süteménybe, de még nasinak is.
A datolya jótékonyan hat a bélflórára, segít az idegrendszer megóvásában, emellett magas a vas- és vitamin tartalma.
Ehhez a finomsághoz cukrozatlan, magozott aszalt datolyát érdemes használni, de ha van lehetőség, érdemes megkóstolni a friss datolyát is, néhány helyen már itthon is kapható.
15 dkg cukrozatlan, magozott aszalt datolya
3 dl víz
1. tegyük egy tálba a datolyát, adjuk hozzá a vizet
2. fedő alatt, kis lángon főzzük, amíg a gyümölcs megpuhul
3. pürésítsük botmixerrel és tegyük tiszta, csírátlanított üvegbe
4. fogyasztásig hűtőben tároljuk
Praktikák:
- ha szirup készítése a cél, több vízzel készítsük és sűrű szövésű textilen passzírozzuk át a krémet
- ha nyers változatot szeretnénk, akkor áztassuk be a vízbe a datolyát egy éjszakára, majd botmixerrel pürésítsük
szerda, február 25, 2015
Tárkonyos zöldségragu leves galuskával
Lassan 5 éve készült a tárkonyos csirkeragu leves receptünk, ezért úgy gondoltuk, időszerű lenne frissíteni. Egyetlen aprócska gond akadt azonban, hogy azóta kikerült a hús az étkezésünkből. Arra a kompromisszumra jutottunk, hogy készüljön egy régi-új recept, húsmentes verzióban.
*karfiollevél: nem szükséges feltétlenül a receptbe, de ha van kéznél semmiképp ne dobjuk ki a karfiol leveleit és a megtisztított torzsát. Ha rakott karfiolt készítünk, akkor ezeket is blansírozzuk és tegyük a rakottas aljára, ha pedig frissen nincs rá szükség az ételhez, akkor felaprítva tegyük a mélyhűtőbe, kiváló levesekhez, főzelékhez, stb.
TÁRKONYOS ZÖLDSÉGRAGU LEVES GALUSKÁVAL 4 személyre
3 szál sárgarépa
1 kicsi zellergumó
5 db csiperke gomba
1 db vöröshagyma
3 gerezd fokhagyma
10 dkg zöldborsó (fagyasztott is lehet)
3 db karfiollevél*
4-5 evőkanál olaj (hidegen sajtolt)
csipet só (természetes, nem finomított)
tört bors
3-4 teáskanál tárkony (ízlés szerint)
késhegynyi chili pehely
3 evőkanál tejföl
1 evőkanál liszt (teljes kiőrlésű tönköly)
1 evőkanál liszt (teljes kiőrlésű tönköly)
galuskához:
2 tojás (bio-, vagy szabadtartású)
10 dkg liszt (tönköly)
csipet só (természetes, nem finomított)
1.tisztítsuk meg és aprítsuk fel a zöldségeket, a vöröshagymát pirítsuk aranybarnára az olajon (csipet sóval, így könnyebben kiengedi a levét), majd adjuk hozzá a (reszelt, vagy finomra szelt) fokhagymát
2. adjuk a hagymához a felaprított sárgarépát, zellert, gombát, karfiollevelet és a zöldborsót, néhány keverés erejéig pirítsuk, majd öntsük fel annyi vízzel, hogy bőven ellepje, ízesítsük sóval, borssal, tárkonnyal, chilivel és fedő alatt főzzük, amíg megpuhulnak a zöldségek
3. amíg fő a leves, egy keverőtálban keverjük össze a galuska hozzávalóit (villával könnyebben elkeverhető)
4. ha megfőttek a zöldségek, tartsuk enyhén forrásban a levest és egy evőkanalat a levesbe mártva szaggassuk bele a galuskát (minden galuska után mártsuk a levesbe a kanalat, így szépen lecsúszik róla a galuska, kicsiket szaggassunk, mert duplájára nő a levesben)
5. keverjük össze a tejfölt az 1 evőkanál liszttel és 1-2 evőkanál vízzel csomómentesre, majd húzzuk félre a tűzről a levest, folyamatos keverés mellett adjuk hozzá a tejfölös keveréket, majd a tűzre visszatéve forraljuk össze
Praktikák:
- lásd fent karfiollevél hasznosítása
- tejtermékkel történő sűrítés esetén mindig húzzuk le a tűzről az ételt, keverjük el benne a sűrítőt, majd tegyük vissza és forraljuk össze, így nem lesz csomós
- a habarásba mindig tegyünk 1-2 evőkanál vizet, így sima, csomómentes lesz
- gomba nélkül, más zöldségekkel is készíthető ez a leves, pl. zöldbab, karfiol
2. adjuk a hagymához a felaprított sárgarépát, zellert, gombát, karfiollevelet és a zöldborsót, néhány keverés erejéig pirítsuk, majd öntsük fel annyi vízzel, hogy bőven ellepje, ízesítsük sóval, borssal, tárkonnyal, chilivel és fedő alatt főzzük, amíg megpuhulnak a zöldségek
3. amíg fő a leves, egy keverőtálban keverjük össze a galuska hozzávalóit (villával könnyebben elkeverhető)
4. ha megfőttek a zöldségek, tartsuk enyhén forrásban a levest és egy evőkanalat a levesbe mártva szaggassuk bele a galuskát (minden galuska után mártsuk a levesbe a kanalat, így szépen lecsúszik róla a galuska, kicsiket szaggassunk, mert duplájára nő a levesben)
5. keverjük össze a tejfölt az 1 evőkanál liszttel és 1-2 evőkanál vízzel csomómentesre, majd húzzuk félre a tűzről a levest, folyamatos keverés mellett adjuk hozzá a tejfölös keveréket, majd a tűzre visszatéve forraljuk össze
Praktikák:
- lásd fent karfiollevél hasznosítása
- tejtermékkel történő sűrítés esetén mindig húzzuk le a tűzről az ételt, keverjük el benne a sűrítőt, majd tegyük vissza és forraljuk össze, így nem lesz csomós
- a habarásba mindig tegyünk 1-2 evőkanál vizet, így sima, csomómentes lesz
- gomba nélkül, más zöldségekkel is készíthető ez a leves, pl. zöldbab, karfiol
szombat, február 21, 2015
Joghurtos, kardamomos sütemény
Bármikor jöhet, ha gyors és könnyed édességre vágyunk.
Készíthető joghurt helyett tejföllel, más fűszerezéssel, teasüteménynek, vagy akár torta alapnak is.
Alaprecept ötlete: Rachel Allen
JOGHURTOS SÜTEMÉNY 18 cm-es formára
15 dkg liszt (tönköly fehér)
10 dkg cukor (nyers nád)
1 tojás (bio-, vagy szabadtartású)
1 teáskanál sütőpor (foszfátmentes)
1 teáskanál őrölt zöld kardamom
csipet só (természetes, nem finomított)
csipet őrölt vanília
1. a sütőt bekapcsoljuk 180 fokra (gázsütőnél 4-es), a tortaforma oldalát kiolajozzuk, aljára sütőpapírt teszünk (így könnyebb kiemelni a kész süteményt)
2. a tojást a cukorral krémesre keverjük, hozzáadjuk a joghurtot, a csipet sót, a kardamomot, majd a lisztet, a sütőport és csomómentesre keverjük
3. a masszát beleöntjük a formába, majd az előmelegített sütőben 25-30 perc alatt aranybarnára sütjük (végezzünk tűpróbát, akkor jó, ha a közepébe szűrt hústűn nem marad tészta)
4. ha megsült, hagyjuk a formában hűlni 10 percig, majd utána vegyük ki
Praktikák:
- tálalhatjuk porcukorral, lekvárral, krémekkel
- laktózmentes termékekkel is készíthető, tetszés szerinti fűszerekkel
Itt is mi szorgoskodunk:
kedd, február 17, 2015
Mazsolás tönkölykalács
A tönkölykenyér után egy édes kis semmiség.
Persze vajjal és házi lekvárral még finomabb...
Persze vajjal és házi lekvárral még finomabb...
MAZSOLÁS TÖNKÖLYKALÁCS
100 g teljes kiőrlésű tönkölyliszt
50 g cukor (nyers nád)
3 g só (természetes, nem finomított)
0,5 cs porélesztő
25 g olívaolaj (extra szűz)
50 g mazsola
150 ml tej
1 db tojás (bio-, vagy szabadtartású)
1. áztassuk be a mazsolát annyi vízbe, amennyi ellepi
2. mérjük ki a lisztet, keverjük el benne a sót, majd készítsünk egy
mélyedést a közepébe, tegyük bele az élesztőt, adjuk hozzá a cukrot,
majd öntsük rá a tejet, abba pedig az olajat és a villával felvert
tojást úgy, hogy a tojásból maradjon egy evőkanálnyi a kenéshez
3. nyomkodjuk ki a mazsolát és adjuk a tésztához
4. gyúrjunk lágy, enyhén ragacsos tésztát és meleg helyen (letakarva) kelesszük duplájára (kb. 1 óra)
5. ha megkelt a tészta, borítsuk lisztezett felületre, formázzuk henger alakúra, tegyük sütőpapírral bélelt sütőformába és letakarva kelesszük még egyszer (20-25 perc)
6. melegítsük elő a sütőt 190 fokra (gázsütőnél 5-ös fokozat) és süssük aranybarnára a kalácsot 20-25 perc alatt
Praktikák:
- kenyérsütő formában, de akár őzgerinc formában is süthetjük
- tetszés szerint fűszerezhető
vasárnap, február 15, 2015
HeF a tesztelŐélesztő, házi, kenyér, kenyérsütés, teljes kiőrlésű, tönköly fehér, tönkölybúza
Tönkölykenyér
Évek óta szinte csak saját sütésű kenyeret eszünk, ez alól csak azok a nagyon pörgős időszakok a kivételek, amikor van az a fáradtság, hogy bekerül a kosárba egy-egy "ipari". Ilyenkor természetesen mindig megerősít minket a tudat, hogy a házinál nincs jobb és kellő motivációt kapok, hogy inkább még egy kicsit talpon maradjak, de sajátot ehessünk.
Az évek folyamán nagyon sok receptet végigpróbáltam, most azt a jól bevált kenyeret mutatom be, aminek az elkészítése a legkevesebb macerával és legnagyobb sikerélménnyel szokott járni. Az összetevőkből a kész kenyértészta nagyjából 5 perc, a kelesztés és sütés pedig összesen egy óra.
Ez a kenyér belül a ruganyos fajta, vágás közben a kenyérbél nem morzsálódik. Éles késsel egészen vékonyra szelhető.
TÖNKÖLYKENYÉR
1 csomag instant élesztő
8g nádcukor
12g só (természetes, nem finomított)
300g langyos víz (3dl, de én jobban szeretem mérlegen kimérni, mert a mérő edényünk pontatlan)
1. A liszteket, sót, cukrot és az élesztőt keverjük össze egy tálban (nincs értelme a porélesztőt előfuttatni, az összekevert tésztában tökéletesen elindul minden).
2. Öntsük hozzá a langyos vizet és keverjük, majd gyúrjuk jól össze a tésztát. Először kicsit ragacsosnak tűnhet, de minél tovább gyúrjuk, annál jobban összeáll, ruganyos és kezelhető lesz.
3. Takarjuk le az edényt és tegyük huzatmentes, meleg helyre a tésztát, majd hagyjuk, hogy a duplájára keljen. Közben vajazzuk ki a sütőformát (ezt a lépést elhagyhatjuk, ha már korábban kipróbáltuk hogy nem tapad bele a formába a sütés közben a tészta).
4. A tésztát vegyük ki a tálból lisztezett felületre, formázzuk meg a sütő forma méretére és tegyük bele a formába. A formát takarjuk le és tegyük félre a sütő bemelegedéséig, hogy kicsit keljen még a tészta.
5. Kapcsoljuk be a sütőt 180 fokra és tegyünk be egy hőálló edényben (nálam porcelán teáscsésze) vizet. Ettől jó párás lesz bent a levegő, ami sokat segít a kenyér sütés közbeni emelkedéséhez.
6. A megkelt tésztát egy éles késsel vagdossuk be átlósan, majd tegyük be a sütőbe. A sütési idő 40 perc, ha azt szeretnénk, hogy ropogósabb legyen a kenyér kérge, sütés közben 2-3 alkalommal spricceljük le vízzel.
Praktikák:
- a tésztába keverhetünk magvakat (lenmag, szezámmag, napraforgó mag, mogyoró, dió, stb.)
- használhatunk korpát vagy pelyhet is, ez esetben egy kicsit több vizet kell a tésztához adni, mert ezek az összetevők magukba szívják a vizet, emiatt szárazabb lesz a tészta. Pontos értéket nem tudok mondani, de semmiképpen nem 1-2dl-re kell gondolni, hanem 1 teás vagy 1 evőkanálnyi adagra, a hozzáadott mennyiségtől függően
- minél kevesebb vizet teszünk a tésztába, annál kötöttebb lesz és bár könnyebb kezelni, de a megkelést ez az állag nem segíti, ezért ne féljünk a kissé ragacsosabb tésztától
szombat, február 14, 2015
Memialacsony, cékla, céklagumó, elkészítése, főzése, gluténmentes, gm, hisztamin, laktózmentes, mentes, recept, receptműves, tejmentes, tojásmentes, vegán, vegetáriánus, zöldség
Cékla főzése
A főtt cékla számtalan finomság elkészítéséhez felhasználható:
Ez a főzési mód segít megszüntetni a cékla földes ízét. Érdemes a vásárlás után mielőbb megfőzni, majd lefedve hűtőben, vagy fagyasztóban tárolni.
CÉKLA FŐZÉSE
kg-ként 2 teáskanál só (természetes, nem finomított)
kg-ként 2 teáskanál cukor (nyers nád)
1. a céklagumókat nem kell megpucolni, csak alaposan mossuk meg és távolítsuk el a vékony gyökereket, bajuszkákat
2. tegyük egy lábosba a gumókat és öntsük fel annyi vízzel, hogy bőven
ellepje, majd adjuk a vízhez a sót és a cukrot
3. fedő alatt, közepes lángon főzzük, amíg a cékla megpuhul (tűpróba), majd hagyjuk a levében kihűlni és pucoljuk meg
4. megpucolva és lefedve eláll a hűtőszekrényben néhány napot, ha nem akarjuk rögtön felhasználni
Itt is mi szorgoskodunk:
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)









