hétfő, március 20, 2017
Memiállatbarát, alternatíva, búzahús, fehérje, hús, húspotló, növényi, receptműves, sikér, szeitán, szejtán, vegán, vegetáriánus
Nem vagyok híve a vegán étrendben a mindenáron való húspótlásnak, de tény, hogy van néhány étel, amihez jól jön, pl. rántott"hús", de a muszakába is kiváló darált hús helyett.
Többféle receptet kipróbáltunk már, de eddig ez vált be igazán, könnyen kezelhető, nem rágós és remekül ízesíthető, fűszerezhető. A lenti recept alap, ez bátran variálható, készítettük már kolbász jellegű fűszerezéssel is (reszelt fokhagyma/hagyma, őrölt kömény, pirospaprika, bors), de jellemzőbb a natúr verzió, amelyet fagyasztunk és a felhasznált ételhez fűszerezzük, mintha hússal dolgoznánk.
A szejtán gyakorlatilag növényi fehérje (100 g szejtán kb. 100 g csirkehússal egyenlő), glutént tartalmaz.
SZEJTÁN, BÚZAHÚS (kb. 380-400 g)
20 g teljes kiőrlésű tönkölyliszt
1/2 mokkáskanál sütőpor (foszfátmentes)
1,2 dl víz
1 mokkáskanál só (természetes, nem finomított)
1. mérjük ki a száraz összetevőket, majd adjuk hozzá a vizet és alaposan gyúrjuk össze a masszát, amíg egy ruganyos labdává alakul
2. hagyjuk 10 percig pihenni a masszát (lefedve, hogy ne kérgesedjen)
3. tegyünk fel forrni vizet, majd tegyük a masszalabdát a forrásban lévő vízbe és 15 percig főzzük (néha óvatosan fordítsuk meg az egyre növekvő masszát, hogy minden részét érje a víz)
4. ha letelt a 15 perc főzés, szedjük szűrőbe a labdát (közben hagyjuk forrni a vizet, mert még kelleni fog) hagyjuk kissé lecsepegni, majd tegyük deszkára és óvatosan szeljük fel 0,5-1 cm széles szeletekre (lásd alsó kép)
5. tegyük vissza a szeleteket a forrásban lévő vízbe és főzzük újabb 15 percig, majd szedjük ismét szűrőbe és alaposan nyomkodjuk ki (már elzárható a főzővíz alatt a hő)
6. pár napig hűtőben is eláll a szejtán, de fagyaszthatjuk is
Praktikák:
- a fűszerezést minidig a víz hozzáadása előtt végezzük, mert a nedvesség azonnal összehúzza a masszát
- tetszés szerint fogyasztható: sütve, rántva, raguként, pörköltnek, darálva
Itt is mi szorgoskodunk:
vasárnap, március 19, 2017
Memicsiga, desszert, édesség, kakaó, kakaós, karob, kelt, receptműves, tejmentes, tekercs, teljes kiőrlésű, tészta, tojásmentes, tönköly, vegán, vegetáriánus
Kakaós csiga (tej- és tojásmentes, vegán)
Sokkal kevesebb jelenlétet igényel az elkészítése, mint ami elsőre látszik és nagyon finom az eredmény...
KAKAÓS CSIGA 10-12 db
tészta:
40 dkg tönköly fehér liszt
10 dkg teljes kiőrlésű tönkölyliszt
10 dkg teljes kiőrlésű tönkölyliszt
10 dkg cukor (nyers nád)
2,5 dl víz
csipet só (természetes, nem finomított)
5 dkg olívaolaj (extra szűz)
1 csomag porélesztő
töltelék:
5 dkg cukrozatlan kakaó (karob)
5 dkg reszelt étcsokoládé (lehet ez is kakaó)
5 dkg reszelt étcsokoládé (lehet ez is kakaó)
1/4 tonkabab (opcionális)
csipet őrölt fahéj (opcionális)
4 evőkanál olívaolaj (extra szűz)
1. adjuk a liszthez a cukrot, keverjünk el benne egy csipet sót, majd szórjuk bele az élesztőt
2. öntsük hozzá a vizet az olajat, majd gyúrjunk lágy, de nem ragacsos tésztát, melyet lefedve kelesszünk duplájára
3. amíg kel a tészta, keverjük össze a reszelt csokoládét, a kakaót a porcukorral, adjuk hozzá a csipet fahéjat és reszeljük bele a negyed tonkababot
4. ha megkelt a tészta, enyhén lisztezett felületen nyújtsuk 3-5 mm vékony téglalapra (a tekerés irányával párhuzamos rész legyen kb. kétszer olyan hosszú, mint a merőleges oldal, minél többször tudjuk feltekerni a tésztát, annál szebb lesz a csiga)
5. ha kinyújtottuk a tésztát, ecsettel kenjük be olajjal, majd osszuk el egyenletesen a kakaós keveréket a felületen
6. tekerjük fel, mint a bejglit, majd ujjnyi szeletekre vágjuk fel úgy, hogy minden első vágásnál ne vágjuk át teljesen a tésztát, mert így szét tudjuk hajtani a képen látható formára
7. tegyük a tekercseket sütőpapírral bélelt tepsire, hagyjuk újra duplájára kelni (kb. 15-20 perc), majd 190 fokra előmelegített sütőben süssük aranybarnára (10-15 perc)
Praktikák:
- készíthető fahéjas cukorral is, illetve más fűszerezéssel (pl. vanília, szegfűszeg)
- készíthető fahéjas cukorral is, illetve más fűszerezéssel (pl. vanília, szegfűszeg)
Memiburgonya, egészséges, gluténmentes, gombóc, gölödin, karalábé, krumpli, lestyán, leves, petrezselyem, sárgarépa, tejmentes, tojásmentes, vegán, vegetáriánus, zeller
Krumpligombóc leves (tojásmentes, vegán)
Egyszerű, de nagyon finom, tartalmas leves. Készíthető még egy kis paradicsomlével, vagy paprikakrémmel is a gölödin leves.
KRUMPLIGOMBÓC LEVES (tojásmentes, vegán) 4 személyre
5 db sárgarépa
3 zellerszár
1 kicsi zellergumó
1 db vöröshagyma
4 gerezd fokhagyma
1 teáskanál lestyán*
2 teáskanál petrezselyem*
*ha van friss, de jó a szárított is
só (természetes, nem finomított)
tört bors
olívaolaj (extra szűz)
Gombóc (kb. 20 db):
5 szem közepes krumpli
kb. 10-15 dkg durumliszt
1 mokkáskanál só (természetes, nem finomított)
1. pucoljuk meg a krumplit, vágjuk 2-3 cm-es darabokra és enyhén sós vízben tegyük fel főni, kb. 15-20 percre
2. tisztítsuk meg a többi zöldséget és aprítsuk fel, majd a vöröshagymát kevés olajon pároljuk meg
3. adjuk hozzá a felkarikázott fokhagymát (felét reszelni szoktam, így erősebb az íze), majd a répát, zellereket, karalábét és gyakori kevergetés mellett néhány percig pirítsuk össze a zöldségeket
4. fűszerezzük (só, bors, lestyán, petrezselyem), majd fedő alatt főzzük, amíg megpuhulnak a zöldségek
5. amíg fő a leves, készítsük el a gombócokat, szűrjük le a főtt krumplit, villával törjük össze, adjunk hozzá kevés sót és annyi lisztet (fokozatosan), amennyitől kissé ragacsos, de formázható állaga lesz
6. ha megfőttek a zöldségek, enyhén nedves kézzel formázzunk gombócokat és adjuk a forrásban lévő leveshez, majd amikor feljöttek a gombócok a felszínre, elzárható a hő alatta
Praktikák:
- tehetünk a gombóc masszába friss fűszereket is
- ebben a levesben kivételesen nem karikázva, hanem kockázva kedveljük a zöldségeket
- lisztenként eltérő, hogy mennyit vesz fel a massza (teljes kiőrlésű tönkölyből kicsit kevesebb is elég), ügyeljünk rá, hogy ne legyen túl száraz a tészta
- gluténmentesen is készíthető pl. csicseriborsó liszttel
szombat, március 18, 2017
Memiborsos, borsós, egészséges, gluténmentes, gomba, laska, tejmentes, tojásmentes, tokány, vegán, vegetáriánus
Borsos, borsós "tokány" laskából (vegán és gluténmentes)
Korábban szójacsíkkal készítettem, azóta viszont a szója is kikerült az étrendünkből, kifejezetten erősít néhány bőrproblémát (pl. atópiás dermatitisz), ezért újabban laskával készül ez a finomság. Kimondottan jót tesz neki...
BORSOS, BORSÓS "TOKÁNY" LASKÁBÓL (4 személyre)
1 fej vöröshagyma
1 gerezd fokhagyma
50 dkg zöldborsó (lehet fagyasztott)
1-2 teáskanál őrölt bors
1 teáskanál lestyán
só (természetes, nem finomított)
só (természetes, nem finomított)
napraforgó olaj (hidegen sajtolt)
1 evőkanál barna rizsliszt
1. tisztítsuk meg és szeljük apróra a vöröshagymát, majd kevés olajon pirítsuk meg, reszeljük hozzá a fokhagymát és kb. 1 dl vizet hozzáöntve pároljuk puhára a hagymákat
2. csíkozzuk fel a megmosott laskát, majd adjuk a hagymához és gyakori keverés mellett, pár percig pirítsuk össze
3. adjuk a raguhoz a zöldborsót, fűszerezzük (só, bors, lestyán) és öntsük fel annyi vízzel, ami éppen ellepi, majd fedő alatt főzzük, amíg az összetevők megpuhulnak
4. közben a lisztet egy pohárban egy-két evőkanál vízzel keverjük simára, ha megfőttek a zöldségek, adjuk a raguhoz és egyszer forraljuk össze (ha túl leveses, akkor még 1 evőkanál lisztet tehetünk bele, de ahogy hűl, még úgy is sűrűsödik egy kicsit)
Praktikák:
- lestyán helyett petrezselyemmel is készíthető
- hidegen sajtolt napraforgó olaj helyett extra szűz olívaolajat is használhatunk
- a borsot adagoljuk apránként és ízlés szerint emeljük a mennyiségét (lehet színes vegyes bors is)
- jázmin és basmati rizzsel is nagyon finom
- sűrítéshez használjunk még teljes kiőrlésű tönköly lisztet, ha nem cél a gluténmentesség, vagy csicseriborsó lisztet
- sűrítéshez használjunk még teljes kiőrlésű tönköly lisztet, ha nem cél a gluténmentesség, vagy csicseriborsó lisztet
Meggyes tönkölykocka (tej- és tojásmentes, vegán)
Egy keverőtál, egy kanál és egy sütőalkalmatosság az eszközszükséglete, nettó 5 perc elkészíteni, ráadásul finom, szaftos, és rengeteg gyümölccsel variálható.
MEGGYES TÖNKÖLYKOCKA (20 x 25 cm-es formához)
10 dkg nyers nádcukor
1 mokkáskanál fahéj
1/2 csomag sütőpor
1 mokkáskanál szódabikarbóna
2 dl víz
3 dkg olívaolaj (extra szűz)
1 mokkáskanál citromlé (frissen facsart)
meggy (fagyasztott) tetszés szerint
meggy (fagyasztott) tetszés szerint
1. gyújtsuk be a sütőt 180 fokra
2. mérjük ki és keverjük össze a száraz összetevőket
3. adjuk a szárazanyagokhoz a vizet, olajat, citromlevet és keverjük össze alaposan, csomómentesre
4. öntsük a masszát sütőpapírral bélelt tepsibe, szórjuk meg a tetejét meggyel és 25-30 perc alatt süssük aranybarnára
Praktikák:
- használhatunk intenzív ízű olajokat is (pl. dió, mák, stb.)
- fehér tönkölylisztet is lehet keverni (fele-fele arányban) bele, akkor kissé "piskótásabb", de egy kicsit kevesebb víz kell hozzá
- fűszerezhetjük ízlés szerint más fűszerekkel is (pl. gyömbér, szegfűszeg, stb.)
kedd, március 14, 2017
Memiburgonya, gombóc, káposzta, káposztás, karalábé, krumpli, mentes, növényi, szilvás, szósz mártás, tejmentes, tojásmentes, vegán, vegetáriánus
Káposztás gombóc karalábé szósszal
Nem volt sok alapanyagom, egy kis párolt káposzta a fagyasztóban, ha megkívánnánk a káposztás tésztát, vagy a batyut, néhány szem krumpli a kamrában és 2 közepes karalábé.
Elég jó cucc kerekedett belőle, imádtuk, az biztos, hogy most már tudatosan is lesz ilyen, ráadásul még egy csomó kombóban el tudom képzelni akár a töltelék, akár a szósz tekintetében.
A tésztából készült még néhány szilvás gombóc is...
A tésztából készült még néhány szilvás gombóc is...
KÁPOSZTÁS GOMBÓC KARALÁBÉ SZÓSSZAL (4 személyre, kb. 20 gombóc)
80 dkg krumpli
kb. 20 dkg durumliszt
1 mokkáskanál só (nem finomított)
Szósz:
2 db nagyobb karalábé
1 db vöröshagyma
2 gerezd fokhagyma
só (természetes, nem finomított)
tört bors
kapor (szárított, vagy friss)
napraforgó olaj (nem finomított)
1. pucoljuk meg a krumpli, majd vágjuk apró (2*2 cm) darabokra és kevés sóval tegyük fel főni (kb. 15 perc alatt megfő)*
2. szűrjük le a megfőtt krumplit, villával törjük össze, adjuk hozzá kevés sót és annyi lisztet, amitől enyhén ragacsos, de formázható lesz a massza
3. lisztezett felületen nyújtsuk ki kb. 1/2 cm magasra a tésztát, kb. 9-10 cm átmérőjű pohárral, vagy pogácsa szaggatóval szúrjuk ki a korongokat, tegyünk mindegyik közepébe diónyi pirított káposztát és gondosan nyomkodjuk össze, zárjuk a korongot és formázzuk gombóccá, ezt ismételjük addig, amíg van tészta
4. csipet sóval tegyünk fel forrni főzővizet, majd amikor lobog, tegyük fele a gombócokat és főzzük, amíg feljönnek a víz tetejére (kanál hátával kicsit mozgathatjuk a gombócokat, hogy ne ragadjon az edény aljához, de nagyon óvatosan, hogy ne repedjen ki
*5. amíg a krumpli fő a tésztához, készítsük el a szószt, tisztítsuk meg a zöldségeket, majd szeljük apróra (pürésíteni fogjuk, csak annyi a fontos, hogy apró legyen, így hamar megfő)
6. olajon pirítsuk meg a vöröshagymát, reszeljük rá a fokhagymát, adjuk hozzá a karalábét, fűszerezzük és öntsük fel annyi vízzel, ami épp ellepi, majd fedő alatt főzzük, amíg megpuhul
7. ha megfőtt a karalábé, botmixerrel pürésítsük, majd adjuk hozzá a kaprot
Praktikák:
- többféle töltelékkel (gombapörkölt, más zöldség) és szósszal (paradicsom, karfiol, spenót, stb.) variálható
- a tészta tökéletes szilvás, vagy barackos gombóchoz is
vasárnap, március 05, 2017
"Májgombóc" leves (húsmentes, tojásmentes, vegán)
Szinte a megszólalásig hasonló, egy kis gomba, egy kevés tökmagliszt és máris kész a vegán "májgombóc". Érdemes kipróbálni.
"MÁJGOMBÓC" LEVES (húsmentes, tojásmentes, vegán)
4 db sárgarépa
1/2 (vagy kicsi) karalábé
1/2 (vagy kicsi) zellergumó
1 db vöröshagyma
3 gerezd fokhagyma
2 teáskanál lestyán*
2 teáskanál petrezselyem*
*friss, ha elérhető, de szárított is jó
só (természetes, nem finomított)
tört bors
olívaolaj (extra szűz)
"májgombóc":
3 fej csiperke gomba
30 g tökmagliszt
30 g durumliszt
10 g teljes kiőrlésű tönkölyliszt
csipet szárított majoránna
1 mokkáskanál só
tört bors
1. tisztítsuk meg a zöldségeket, a répákat karikázzuk vékonyra, a zellert, a karalábét kockázzuk fel, a vöröshagymát szeljük apróra
2. 2-3 evőkanál olívaolajon (vagy más, pl. hidegen sajtolt napraforgó olajon) pirítsuk a felszelt zöldségeket néhány percig, közben gyakran kevergessük át
3. reszeljük a zöldségekhez a fokhagymát, fűszerezzük, majd öntsük fel annyi vízzel, hogy bőven ellepje
4. fedő alatt főzzük, amíg megpuhulnak a zöldségek
5. amíg fő a leves, készítsük el a gombócokat, a megtisztított gombákat villával törjük össze, mérjük hozzá a liszteket (ha nagyon leveses, akkor pici lisztet még adjunk hozzá, fűszerezzük és kézzel gyúrjuk össze úgy, hogy ha a tenyerünkben összenyomunk egy adagot, akkor egyben marad (ha szétesik, akkor minimális vizet adjunk hozzá
6. formázzunk apró gombócokat, majd, ha a zöldségek már megfőttek, adjuk a forrásban lévő leveshez és főzzük addig, amíg a gombócok feljönnek a felszínre)
Praktika:
- ha lehetőség van rá használjuk friss zöldfűszereket, de a szárított is jó
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)