A következő címkéjű bejegyzések mutatása: nélkül. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: nélkül. Összes bejegyzés megjelenítése

szerda, november 06, 2024

Császármorzsa (glutén-, tej- és tojásmentes, vegán)

A hagyományos, osztrák kaisersmarn forma és elkészítés, újragondolt összetevőkkel.
 
CSÁSZÁRMORZSA (glutén-, tej- és tojásmentes, vegán)
2 személyre
 
60 g gm. zabpehelyliszt
20 g mandulaliszt
20 g gesztenyeliszt
30 g cukor (nyers nád)
5 g sütőpor (foszfátmentes)
1,5 dl víz
5 g kókuszolaj (folyékony állapotban)
csipet só (természetes, nem finomított)
 
sütéshez:
1 evőkanál kókuszolaj
 
1. egy keverőtálba mérjük ki a liszteket, a cukrot, a sütőport és a csipet sót, keverjük homogénre
2. adjuk a szárazanyaghoz a vizet és a kókuszolajat, majd manuális, kézi habverővel keverjük csomómentesre
3. tegyünk a serpenyőbe 1 evőkanál kókuszolajat, majd, ha kissé felmelegedett öntsük bele a masszát és közepes lángon süssük a tésztát, amíg elkezd az oldala elválni a serpenyőtől és könnyen mozgathatóvá válik
4. ha átsült az alsó oldala, óvatosan fordítsuk meg a lepényt (csúsztassuk ki egy tálra, majd a serpenyőt óvatosan fölé tartva fordítsuk bele a korongot és süssük meg a másik oldalt is, de a rutinosak palacsinta feldobós módszerrel is megfordíthatják)
5. amikor megsült a másik oldal is és könnyen mozgatható a serpenyőben, 2 db fa, vagy szilikon spatula segítségével vagdaljuk kisebb darabokra és pirítsuk ropogósra
 
Praktikák:
- tálalható hidegen, melegen, porcukorral, lekvárral, mazsolával
- különlegesebb ízeket kedvelők készíthetik lenmag, vagy szőlőmagolajjal

Itt is mi szorgoskodunk:

kedd, október 01, 2024

Tejbegríz (glutén- és tejmentes, vegán)

Nincs benne sem tej, sem gríz, mégis a végeredmény tejbegríz.


TEJBEGRÍZ (glutén- és tejmentes, vegán) 
2 személyre

50 g gm. zabpehelydara
30 g nádcukor
csipet só (természetes, nem finomított)
2,5 dl kókusztej 
2,5 dl víz

tálaláshoz:
1-2 evőkanál porcukorrá darált nádcukor 
1 evőkanál holland kakaópor

1. egy kis lábosba mérjük bele a száraz összetevőket, majd (manuális, kézi habverővel) keverjük össze csomómentesre a 2,5 dl vízzel és öntsük fel a kókusztejjel
2. gyakori keverés mellett, kis lángon forraljuk fel és pár másodpercig folyamatosan kevergetve forraljuk össze, amíg „köpködni” kezd (közben kissé be is sűrűsödik)
3. zárjuk el a hőt alatta és hagyjuk pihenni pár percig (közben még tovább sűrűsödik, ha túl sűrűnek érezzük, keverjünk hozzá pár evőkanál vizet)
4. keverjük össze a porcukrot a kakaóporral és tálalásnál szórjuk meg a tejbegrízt

Praktikák:
- lehet víz nélkül csak kókusz-, mandula-, zab-, vagy rizstejjel készíteni, de csak vízzel főzve is finom (bármelyik folyadékot választjuk, ha keverjük is, összesen 0,5 l legyen)
- kakaó mellett fahéjas cukorral, aszalt gyümölcsökkel, mazsolával is tálalható

szombat, július 27, 2024

Rakott krumpli (glutén-, tej- és tojásmentes, vegán)

Ez a változat a hagyományos ízeket kedvelők, valamint a glutén- és állati eredetű alapanyagoktól mentesen étkezőknek is finom megoldás. 

RAKOTT KRUMPLI (glutén-, tej-, tojás- és húsmentes, vegán)
4 személyre 20x35-ös tepsire 

1,5 kg krumpli
75 g gm. zabpehelyliszt
75 g kölesliszt
1,5 l víz
só (természetes, nem finomított)
tört bors
2-3 teáskanál sörélesztő pehely
csipet reszelt szerecsendió
2-3 teáskanál szárított petrezselyem
 
tepsi kikenéséhez:
kókuszolaj
 
1. héjában tegyük fel főni a krumplit egy teáskanál sóval és annyi vízben, amennyi kényelmesen ellepi, majd főzzük, amíg megpuhulnak (kb. 30 perc, akkor jó, ha a kést könnyen bele lehet szúrni)
2. amíg fő a krumpli, készítsük el a besamelt, egy lábosba mérjük ki a köles- és a zabpehelylisztet, majd 2-3 dl vízzel keverjük simára (manuális, kézi habverővel a legkönnyebb csomómentesre keverni), ezután öntsük hozzá a maradék vizet és kis lángon, folyamatosan kevergetve főzzük, amíg besűrűsödik és elkezd „köpködni”, ezután zárjuk el a hőt alatta 
3. ízesítsük a szószt a sóval, borssal, sörélesztőpehellyel és a szerecsendióval
4. amikor megfőtt a krumpli tegyük át hideg vízbe, hagyjuk pár percet hűlni, majd pucoljuk meg
5. kókuszzsírral kenjünk ki egy sütőtálat, vagy egy magasabb falú tepsit
6. karikázzuk fel a krumplikat 3-4 mm vékony szeletekre és kezdjük el lerakni a sorokat a kókuszzsírral kikent sütőtálba úgy, hogy 2-3 soronként alaposan meglocsoljuk a mártással (a tetejére zárásként hagyjunk meg egy adagot), folytatva ezt a műveletet addig, amíg a krumpli elfogy
7. terítsük el egyenletesen a maradék mártást a rakottas tetején (ha időközben besűrűsödött a massza, adjunk hozzá néhány evőkanálnyi vizet, hogy szépen el tudjuk oszlani), majd szórjuk meg szárított petrezselyemmel
8. 180 fokon süssük 40-45 percig, majd tálalás előtt hagyjuk egy kicsit hűlni, úgy szebben szeletelhető
 
Praktikák:
- a sörélesztő pehely jellegzetes íze a sajtra emlékeztet, így nagyon jól illik a tejmentes ételbe
- tetszés szerint más szárított fűszerrel (friss zöldfűszert ne szórjunk a tetejére, mert megég), vagy akár pirított hagymával is készíthető
- a tojásos ízélmény miatt fekete sót is használhatunk


csütörtök, június 27, 2024

Sárga mirabella szilva lekvár (zselatin mentes, vegán)

Évek óta a japán cseresznyeszilva és a mirabella szilva a lekvár készletünk alapja. Idén a japán cseresznyeszilva nagyon kis mennyiségben termett a környékünkön és a lila mirabella (korábbi receptünk) is pihenő évet tart, de cserébe a sárga (Lorraine mirabelle) bőven kárpótol a mennyiségével.

Lenti recept az általunk készített lekvárokhoz képest több cukorral készült, érdemes kisebb adaggal kezdeni, majd fokozatosan adagolni a cukrot a készítés során, ízlésünk szerint, illetve, ha leveses a gyümölcs, akkor nem kell hozzá vizet adni.

Általánosságban a mirabella lekvár készítésénél 40-50% cukrot szoktunk adni attól függően, mennyire édes a gyümölcs, illetve érdemes lemérni a rendelkezésre álló gyümölcs súlyát, majd a leszűrt magokét is és a kettő különbözete alapján adagolni a pektint, tiszta gyümölcs kilónként 8 grammot.

Ha nagyon savanyú lenne a gyümölcs, akkor a cukor mellett nyolcad/negyed mokkáskanálnyi étkezési szódabikarbónát is lehet hozzá adni, ami tompít a savasságon.

MIRABELLA SZILVA LEKVÁR (zselatin mentes, vegán)
kb. 3 liter

4 kg mirabella szilva (esetünkben sárga)
1 dl víz
1,6-2 kg nyers nádcukor
25-30 g pektin (kilogrammonként 8 g)

1. mérjük meg a rendelkezésre álló gyümölcsöt és alaposan mossuk meg, majd tegyük magas falú edénybe, öntsük alá a vizet és kis/közepes lángon főzzük, amíg a gyümölcsök elkezdenek leválni a magról (gyakran kell kevergetni, mert "köpköd")
2. ha levált a gyümölcs a magról, zárjuk el a hőt alatta, majd nagy lyukú tészta-, vagy saláta szűrőn passzírozzuk át (így a legkönnyebb kimagozni a gyümölcsöt), majd mérjük meg a leszűrt magok súlyát (a gyümölcs mennyiségből kivonva megkapjuk a tiszta alapanyag mennyiséget, amihez a pektint adagoljuk kilogrammonként 8 g-ot)
3. tegyük vissza a lábosba a magoktól leszűrt gyümölcspépet, adjuk hozzá a cukrot, majd, amikor feloldódott, kóstoljuk meg, hogy elég édes/savanyú-e, ha szükséges, adjunk még hozzá cukrot, vagy egy csipet szódabikarbónát
4. amikor beállítottuk a megfelelő ízt, egy kis tálkába mérjük ki a pektint, húzzuk le a tűzről a lábost és botmixerrel keverjük el a gyümölcsben a pektint, majd folyamatos keverés mellett, nagy lángon főzzük, amíg forrni kezd, ekkor vegyük vissza kis lángra és gyakori keverés mellett hagyjuk 5 percig rotyogni
5. zárjuk el a hőt, szedjük le a lekvár tetejéről a habot (tegyük félre, készíthető belőle "joghurtos" kevert süti) és adagoljuk tiszta, csírátlanított üvegekbe a lekvárt, majd zárjuk le fóliával és a tetővel, állítsuk fejre 5 percre (vákuum képződik, ami segíti a tartósítást), majd, ha kihűlt, mehet a kamrába

Praktikák:
- faeperből, vagy japán cseresznyéből is finom
- vegyes színű mirabellából is készíthető
- ha házi kalácsot is készítenél, recept ITT

péntek, március 15, 2024

Tárkonyos zöldségraguleves (glutén-, tej- és tojásmentes, vegán)

*Ha van kéznél, semmiképp ne dobjuk ki a karfiol leveleit és a megtisztított torzsát, ehhez a leveshez is remekül használható.
A bambuszrost teszt jelleggel került a levesbe, opcionális, anélkül is finom.
 
TÁRKONYOS ZÖLDSÉGRAGULEVES (glutén-, tej- és tojásmentes, vegán)
4 személyre
 
3 db sárgarépa
1-2 szál szárzeller
5 db csiperkegomba
10 dkg fagyasztott zöldborsó (idényben friss)
3 db karfiollevél*
1-2 evőkanál kókuszolaj
só (természetes, nem finomított)
tört bors
2-3 teáskanál szárított tárkony
1 teáskanál szárított petrezselyemzöld 
1 teáskanál szárított zellerzöld
késhegynyi chili pehely
10 g kölesliszt
5 g bambuszrost
1 teáskanál (friss) citromlé
 
1.tisztítsuk meg és aprítsuk fel a zöldségeket közel azonos méretűre, hogy egyszerre puhuljanak
2. a felaprított zöldségeket pirítsuk meg kissé az olajon, majd öntsük fel annyi vízzel, hogy bőven ellepje, ízesítsük sóval, borssal, tárkonnyal, petrezselyemmel, zellerzölddel, chilivel és időnként megkeverve, fedő alatt főzzük, amíg megpuhulnak a zöldségek
3.  amikor megfőttek a zöldségek, egy kis keverőtálba mérjük ki a köleslisztet és a bambuszrostot és 2-3 evőkanál vízzel, valamint a citromlével keverjük csomómentesre
4. húzzuk félre a tűzről a levest és folyamatos keverés mellett adjuk hozzá a lisztes keveréket, majd a tűzre visszatéve forraljuk össze
 
Praktikák:
- habarás / sűrítés esetén mindig húzzuk le a tűzről az ételt, keverjük el benne a sűrítőt, majd tegyük vissza és forraljuk össze
- a habarásba mindig tegyünk 1-2 evőkanál vizet, így sima, csomómentes lesz
- idényben friss zöldfűszerekkel is készíthető
- más zöldségekkel is készíthető ez a leves (jól illik hozzá pl. zöldbab, karfiol, zellergumó)
  

szerda, február 28, 2024

Mazsolás, kókuszlisztes kuglóf (tej- és tojásmentes, vegán)

Egy ideje ismerkedünk a kókuszliszttel, eddig ez a legfinomabb felhasználása, amit próbáltunk. Rengeteg folyadékot vesz fel, emiatt kissé ragacsos állagot ad a süteménynek, de ettől talán még finomabb ez a kuglóf.

MAZSOLÁS, KÓKUSZLISZTES KUGLÓF (tej-, tojás- és gluténmentes, vegán)

125 g búzaliszt (ebből 25 g lehet teljes kiőrlésű is)
25 g kókuszliszt
30 g mazsola
20 g kókuszolaj (kókuszzsír folyékony állapotban)
100 g cukor (nyers nád)
7 g sütőpor (foszfátmentes)
1/2 mokkáskanál szódabikarbóna
1 teáskanál citromlé (frissen facsart)
250 ml víz
csipet őrölt vanília, vagy reszelt tonkabab

1. kókuszolajjal kenjük ki a kuglóf sütőformát és áztassuk be a mazsolát egy kis meleg vízben
2. egy keverőtálba mérjük ki a liszteket, a cukrot, a szódabikarbónát és a sütőport, adjuk hozzá a vaníliát és keverjük össze
3. adjuk a szárazanyagokhoz a vizet, a citromlevet és a leszűrt mazsolát, majd keverjük össze alaposan, ne maradjanak benne csomók
4. tegyük a masszát a kókuszolajjal kikent formába, oszlassuk el egyenletesen és 180 fokos sütőben süssük aranybarnára 35-40 perc alatt, majd óvatosan borítsuk egy hideg sütőrácsra és hagyjuk kihűlni

Praktikák:
- tetszés szerint fűszerezhető (pl. őrölt fahéj, szegfűszeg, gyömbér, szerecsendió, zöld kardamom)
- mazsola helyett, vagy mellett használható kandírozott gyümölcs is

szerda, január 10, 2024

Grízes krémes szelet (glutén-, tej- és tojásmentes, vegán)

A népszerű, ünnepi sütemény gluténmentes, vegán változata. A tészta kicsit több figyelmet igényel, mint a klasszikus recept szerinti, de így is egyszerű, ráadásul az íze mindezért kárpótol.

GRÍZES KRÉMES (glutén-, tej- és tojásmentes, vegán)

Tészta:
250 g gm. zabpehelyliszt
80 g porcukor (nyers nád)
20 g kókuszcukor (porcukorrá őrölve)
100 g kókuszzsír (nem kell hideg, de szilárd legyen)
1/2 cs sütőpor (foszfátmentes)
1/2 mokkáskanál őrölt fahéj
1 tk citromlé (frissen facsart)
0,4 ml (40 g) víz

Grízes krém:
5 ek gm. zabpehelydara
1/2 l víz
70 g cukor (nyers nád)
csipet őrölt vanília

Csokimáz:
30 g étcsokoládé (vegán)
5 g kókuszzsír

Összeállításhoz:
sűrű baracklekvár (házi)

1. mérjük ki a zablisztet, a porcukrot és a (kávédarálóval) porcukorrá őrölt kókuszcukrot, adjuk hozzá a fahéjat, a sütőport és keverjük homogénre
2. adjuk a száraz anyagokhoz a kókuszzsírt (nem kell hideg, de szilárd halmazállapotú legyen) és gyors mozdulatokkal (ne olvassza fel a kezünk a kókuszzsírt teljesen) morzsoljuk össze nedves homok állagúra
3. adjuk hozzá a citromlevet és a vizet, majd gyors mozdulatokkal nyomkodjuk, gyúrjuk össze a tésztát (ha nagyon lágy, akkor 5 percre tegyük a hűtőbe, hogy a zsír újra megszilárdítsa kissé)
4. tegyük egy sütőpapírra a tésztát (ezen fogjuk kinyújtani és megsütni is), majd a tésztára is tegyünk egy másik sütőpapírt és nyújtsuk akkora négyzet alakúra, amekkora kényelmesen elfér a tepsi hátulján (kb. 32*32 cm és 3 mm vékony) úgy, hogy időnként eltávolítva a felső sütőpapírt, egy hablapáttal egyenesre igazgatjuk a tészta széleit
5. gyújtsuk be a sütőt 180 fokra, majd az alsó sütőpapírral együtt húzzuk át a tésztát a megfordított sütőtepsi aljára
6. egy késsel, vagy pizzavágóval vágjuk 4 egyenlő kockára a tésztát és 180 fokon süssük 8-10 percig (egészen pici színt kapjon, mert keményedik még ahogy hűl), majd vegyük ki a sütőből és hagyjuk a tepsi hátoldalán kihűlni (amikor teljesen kihűlt, akkor vezessünk végig óvatosan a sütőpapír és a tészta között egy kést, így válasszuk el a papírtól a tésztát az összeállításhoz)
7. amíg hűl a tészta, készítsük el a grízes krémet, egy kis lábosba mérjük ki a zabpehelydarát, a cukrot és a vizet, adjuk hozzá a vaníliát és folyamatos kevergetés mellett főzzük, amíg besűrűsödik (elkezd köpködni), majd hagyjuk kihűlni
8. amikor kihűlt a tészta és a krém is, összeállítható a sütemény, az első tésztalapot kenjük meg a krém felével, arra tegyük óvatosan a második lapot, amelyet kenjünk meg bőségesen lekvárral, arra tegyük a következő lapot, amire kenjük a maradék krémet és tegyük a tetejére az utolsó lapot
9. amíg elkészítjük a csokimázat, tegyük félre a süteményt, az apróra tört csokit és a kókuszzsírt tegyük egy kicsi lábosba és alacsony lángon, folyamatosan kevergetve melegítsük addig, míg a csoki nagy része elolvad, majd zárjuk el a hőt és kevergetve hagyjuk, hogy a maradék csoki is felolvadjon (így nem melegszik túl és nem csapódik ki) és terítsük el egyenletesen a sütemény tetején
10. tegyük hűtőbe az elkészült süteményt, hogy a máz megszilárduljon, majd legalább 1 napot hagyjuk pihenni (hűtőben, jól záródó dobozban), így teljesen felpuhul a tészta (szeletelés előtt hagyjuk szobahőmérsékletűre felmelegedni)

Praktika:
- kókuszcukor helyett használható sima, vagy nádcukor is
- vanília helyett pici reszelt tonkabab is lehet
- a krém készíthető víz helyett kókusz, vagy mandulatejjel is
- sütemény tároló doboznak kiválóan hasznosítható egy nagyobb, konyhai, tetővel rendelkező, műanyag tároló doboz, aminek a tetejébe tesszük a süteményt (mint ha tálca lenne) és úgy fordítjuk rá a dobozt (gyakorlatilag fejjel lefelé áll a doboz)


csütörtök, január 04, 2024

Aszalt gyümölcsös scone (glutén-, tej- és tojásmentes, vegán)

Az angolok könnyed, édeskés / semleges ízű kedvencét elkészítettük már vegán változatban is, most
következzen a gluténmentes vegán verzió aszalt gyümölcsökkel. 
Fogyasztható lekvárral, vagy akár gyümölcsleves kísérőjeként, de nálunk önmagában is megállja a helyét. Ha aszalt gyümölcsök nélkül készítjük, akkor sós ételek mellé is adhatjuk.
Az ízén túl azt is szeretjük benne, hogy nagyon gyorsan elkészül.

SCONE (glutén-, tej-, és tojásmentes, vegán) 6 cm-es kiszúróval 15 db

150 g gm. zabliszt 
100 g kukoricaliszt
50 g mandulaliszt
50 g szilárd kókuszzsír
75 g porcukor (nyers nád)
csipet só (természetes, nem finomított)
1 csomag sütőpor (foszfátmentes)
65 ml kókusztejszín (1 tk-t tegyünk félre a kenéshez)
1 teáskanál citromlé (frissen facsart)
120 g víz 
25 g mazsola
1 evőkanál kandírozott narancshéj

tetejére kenéshez:
1 teáskanál kókusztejszín
1/2 teáskanál víz

1. egy tálkában áztassuk be a mazsolát, majd béleljük ki sütőpapírral a tepsit és vegyünk ki a kókusztejszínből 1 teáskanálnyit egy pohárba a kenéshez
2. egy keverőtálba mérjük ki a liszteket, a porcukrot, a csipet sót és a sütőport, keverjük össze, majd morzsoljuk el benne a kókuszzsírt (nem kell hidegnek lennie, de szilárd halmazállapotú legyen), amíg nedves homok állagú lesz
3. szűrjük le a mazsolát és a narancshéjjal együtt adjuk a tésztához
4. egy keverőpohárban keverjük össze a citromlét a kókusztejszínt és a vizet, majd öntsük a száraz anyagokhoz és nyomkodjuk össze a masszát lágy, könnyen kezelhető tésztagombóccá (ne gyúrjuk, csak óvatosan nyomkodjuk össze), ha túl lágy a tészta, akkor tegyük hűtőbe 5-10 percre, amíg újra megszilárdul a kókuszzsír
5. melegítsük elő a sütőt 180 fokra
6. tegyünk a munkapultra sütőpapírt, arra a tésztát és kézzel lapítsuk le kb. 1,5-2 cm vékonyra, majd pogácsaszaggatóval szúrjuk ki a formákat, ezt ismételjük meg, amíg van maradék a tésztából
7. a kiszúrt scone-kat tegyük az előkészített tepsire, kenjük meg a tetejüket a félretett és 1/2 teáskanál vízzel elkevert kókusztejszínnel, majd 180 fokon süssük aranybarnára (15-20 perc)

 Itt is mi szorgoskodunk:

kedd, szeptember 26, 2023

Gyümölcsleves (tej- és gluténmentes, vegán)

Gyermekként a gyümölcsleves egyet jelentett a kissé savanykás, hideg meggylevessel, majd ahogy teltek az év(tized)ek a saját háztartásunkban, kezdett be-be kúszni más gyümölcs is, a sűrítő is átváltozott keményítővé, vagy pudinggá, de igazán sohasem vált kedvenc levessé. 

Az idei év nagy felfedezettje a kókusztejes változat vegyesen mindenféle szezon gyümölccsel, ráadásul langyosan fogyasztva. Na igen, alakul az a kedvenc státusz...

GYÜMÖLCSLEVES (tej- és gluténmentes, vegán) 4 személyre

250 g barack (lapos)
250 g szőlő 
250 g körte
250 g szilva
1 szem zöld kardamommag
1 teáskanál friss citromlé
5-6 evőkanál cukor (nyers nád)
1 mokkáskanál őrölt fahéj
1/4 mokkáskanál őrölt szegfűszeg
3 evőkanál kukoricakeményítő
1/2 l kókusztej

1. mossuk meg a gyümölcsöket, a szilvát, a meghámozott barackot és a szőlőt magozzuk ki, a körte magházát távolítsuk el és vágjunk mindent közel azonos méretű darabokra
2. tegyük a gyümölcsöket egy lábosba, öntsük fel a kókusztejjel és annyi vízzel, ami kényelmesen ellepi
3. adjuk a leveshez a fűszereket (citromlé, cukor, fahéj, szegfűszeg) és tegyük fel főni (fedő alatt, gyakori keveréssel)
4. amíg fő a leves, egy kis tálban keverjük össze a kukoricakeményítőt 3-5 evőkanál vízzel (ne legyen túl híg, de könnyen feloldódjon benne és keverhető legyen)
5. óvatosan kóstoljuk meg a levest, ha szükséges még ízesítő (cukor, citromlé, fűszer), akkor adjuk hozzá és amikor kellemesen fogkeményre puhultak a gyümölcsök, akkor folyamatos keverés mellett adjuk hozzá a keményítős vizet, majd folytatva a kevergetést forraljuk össze a levessel

Praktikák:
- kardamommag nélkül is finom, de adhatunk hozzá őrölt, vagy friss gyömbért is
- a receptben írt keményítő mennyiséggel nem lesz túl sűrű a leves
- további idénygyümölcsöt is használhatunk (eper, alma, áfonya, meggy, cseresznye, stb.)
- ha magas savtartalmú gyümölcsökkel dolgozunk, akkor tehetünk a levesbe egy késhegynyi (tényleg apró csipetnyi!) étkezési szódabikarbónát
 

hétfő, július 03, 2023

Majonéz jellegű szósz (glutén-, szója-, tej- és tojásmentes, vegán)

Kiváló majonéz alternatíva, nagyon gyorsan elkészül és tetszés szerint változtatható az állaga (ízlés szerint sűrűbb, vagy hígabb változatban is készíthető).

MAJONÉZ JELLEGŰ SZÓSZ (glutén-, szója-, tej- és tojásmentes, vegán)

25 g kölesliszt
25 g gm. zabliszt
4 dl víz
1 teáskanál só (természetes, nem finomított)
4 teáskanál nyers nádcukor
csipet őrölt fehérbors
2 teáskanál mustár

1. egy kicsi edénybe mérjük ki a liszteket, öntsük fel először 1 dl (szobahőmérsékletű) vízzel, kézi habverővel keverjük össze csomómentesre, majd öntsük fel a maradék 3 dl vízzel (ez lehet meleg is) és tegyük fel kicsi lángra főni
2. folyamatos kevergetés mellett főzzük, amíg sűrűsödni kezd és elkezd "köpködni", majd zárjuk el a hőt alatta és hagyjuk kissé hűlni
3. adjuk a lisztes alaphoz az ízesítőket (só, cukor, bors, mustár) és kézi habverővel keverjük homogénre, ízlés szerint adhatunk hozzá még vizet és fűszert (ahogy hűl, jellemzően még sűrűsödik a mártás)

Praktikák:
- köles- és zabliszt helyett kukoricaliszttel is készíthető, azzal is nagyon finom
- a pikánsabb ízeket kedvelők adhatnak hozzá egy csipet wasabi port
- fehérbors helyett fekete is használható
- mustár helyett fehérborecet (vagy más 5-10%-os ecet) is használható
- lehet bele tenni 1-2 evőkanál olajat, de alapvetően nem szükséges

csütörtök, május 11, 2023

Köményes pumpernickel kenyér (dagasztás nélkül)

Itthon kevéssé ismert, főként Németországban kedvelt kenyér. Eredetileg durvára őrölt rozsból, kovásszal és malátával készült, tömör, darabos, jellegzetesen téglatest forma kenyér. A mostani receptünk köménymaggal és egy kevés mákliszttel készült, de a korábbi változatunk alapján ízesíthetjük akár kakaóval is.

Testes, ízes, nagyon finom szendvicsnek, vagy krémek mellé.

KÖMÉNYES PUMPERNICKEL KENYÉR (dagasztás nélkül)

50 g rozsliszt
50 g teljes kiőrlésű búzaliszt
20 g mákliszt (helyettesíthető búzaliszttel)
380 g búzaliszt
12 g cukor (nyers nád)
1 cs porélesztő
15 g só (természetes, nem finomított)
2 tk őrölt kömény
2 tk köménymag
400 ml kézmeleg víz

1. tegyük az élesztőt egy kis tálkába, adjuk hozzá a cukrot és mérjünk hozzá 50 ml kézmeleg vizet, kissé keverjük össze, majd hagyjuk felfutni
2. egy keverőtálba mérjük ki a liszteket, adjuk hozzá a sót és a köményeket, majd keverjük össze
3. a liszt közepébe készítsünk mélyedést, melybe öntsük  felfutott élesztőt és a maradék 350 ml kézmeleg vizet
4. kanállal, vagy az ujjaink hegyével alaposan keverjük, dolgozzuk össze a ragadós, nedves masszát és lefedve kelesszük duplájára (kb. 1 óra), ezalatt béleljük ki sütőpapírral a kenyérformát, vagy a sütőtálat (nagyon képlékeny a tészta, emiatt mindenképp formában kell sütni)
5. ha megkelt a tészta, borítsuk gazdagon lisztezett felületre, gyors mozdulatokkal, a massza oldalait befelé hajtva formázzunk gombócot és tegyük át a kibélelt formába (húzzuk bele egy akkora zacskóba, ami alatt tud emelkedni anélkül, hogy ráragadna és nem szárad ki a felülete), majd hagyjuk újra megkelni (kb. 1/2 óra)
6. melegítsük elő a sütőt 180 fokra és süssük meg a kenyeret 50-55 perc alatt

Praktikák:
- nagyon képlékeny a tészta, emiatt mindenképp formában kell sütni
- kömény és mák nélkül, más fűszerekkel (pl. tört bors, szárított zöldek) is finom

kedd, február 14, 2023

Scone (tej- és tojásmentes, vegán)

Az angolok könnyed, édeskés / semleges ízű kedvence vegán változatban, ami nem csak ötórai teához remek. Fogyasztható lekvárral, akár sós feltéttel is, vagy tartalmas leves kísérőjeként, de nálunk önmagában is megállja a helyét.

Az ízén túl azt is szeretjük benne, hogy nagyon gyorsan elkészül.

SCONE (tej-, és tojásmentes, vegán) 6 cm-es kiszúróval 15 db

300 g sima búzaliszt 
50 g szilárd kókuszzsír
30 g porcukor (nyers nád)
6 g só (természetes, nem finomított)
10 g sütőpor (foszfátmentes)
65 ml (ebből 1 tk a kenéshez kell) kókusztejszín
1 teáskanál citromlé (frissen facsart)
120 g víz 

tetejére kenéshez:
1 teáskanál kókusztejszín
1/2 teáskanál víz

1. béleljük ki sütőpapírral a tepsit és vegyünk ki a kókusztejszínből 1 teáskanálnyit egy pohárba a kenéshez
2. egy keverőtálba mérjük ki a lisztet, a porcukrot, a sót és a sütőport, keverjük össze, majd morzsoljuk el benne a kókuszzsírt (nem kell hideg, de szilárd halmazállapotú legyen), amíg nedves homok állagú lesz
3. egy keverőpohárban keverjük össze a citromlét a kókusztejszínt és a vizet, majd öntsük a száraz anyagokhoz és nyomkodjuk össze a masszát lágy, könnyen kezelhető tésztagombóccá (ne gyúrjuk, mert minél jobban kialakulnak a glutén szálak, annál kevésbé lesz magas és foszlós a scone, ennél a tésztánál csak óvatosan összenyomkodjuk)
4. melegítsük elő a sütőt 200 fokra
5. tegyük lisztezett felületre a tésztát és kézzel lapítsuk le kb. 1,5-2 cm vékonyra, majd pogácsaszaggatóval szúrjuk ki a formákat
6. a kiszúrt scone-kat tegyük az előkészített tepsire és kenjük meg a tetejüket a félretett és 1/2 teáskanál vízzel elkevert kókusztejszínnel, majd 200 fokon süssük aranybarnára (12-15 perc)