csütörtök, június 27, 2024
péntek, március 15, 2024
Tárkonyos zöldségraguleves (glutén-, tej- és tojásmentes, vegán)
kedd, január 02, 2024
Fűszeres, tökmaglisztes keksz (glutén-, tej- és tojásmentes, vegán)
A gluténmentes, vegán keksz receptünk tökmaglisztes változata.
5 g sütőpor (foszfátmentes)
1 mokkáskanál őrölt fahéj
0,5 dl víz
1 mokkáskanál friss citromlé
1. mérjük ki a liszteket, a porcukrot és a sütőport, adjuk hozzá a fűszereket, majd a kókuszzsírt és gyors mozdulatokkal morzsoljuk össze, hogy ne olvadjon fel a kókuszzsír (nedves homok állagú legyen)
2. öntsük a vizet és a citromlevet a lisztes keverékhez és nyomkodjuk, gyúrjuk össze (könnyen kezelhető, minimálisan törős tésztát kell kapni)
3. két sütőpapír lap között nyújtsuk ki a tésztát 3-4 mm vékonyra, majd kiszúróval formázzuk meg a kekszeket és tegyük sütőpapírral bélelt tepsire
5. a 180 fokra előmelegített sütőben süssük a kekszeket 8-10 percig (egy pici színt kapjon az alja, de a teteje maradjon világos, mert ahogy hűl, közben még keményedik a keksz), majd vegyük ki és hagyjuk a tepsin kihűlni, ha ropogós változatot szeretnénk, akkor hagyjuk az elzárt sütőben további 10 percig száradni
Praktikák:
- használhatunk további tetszőleges sütemény fűszereket (pl. szerecsendió, zöld kardamom)
- a fél dl víz helyett frissen facsart narancs, vagy mandarin leve is jó
szerda, november 15, 2023
Quinoa sushi édes-savanyú uborkával (gluténmentes, vegán)
Sima, kissé ragacsosabbra főzött rizzsel is nagyon finom, de ha igazán különlegeset szeretnénk, akkor készítsük el quinoából a sushit.
vasárnap, november 05, 2023
Kendermaglisztes zabkeksz (glutén-, tej- és tojásmentes, vegán)
25 db 5 cm-es
100 g porcukor (nyers nád)
50 g kendermagliszt
150 g gm. zabpehelyliszt
5 g sütőpor (foszfátmentes)
1 mokkáskanál őrölt fahéj
0,5 dl víz
1 mokkáskanál friss citromlé
2. adjuk a keverékhez a porcukrot, a fahéjat és a sütőport, majd morzsoljuk össze homogénre
3. öntsük a vizet és a citromlevet a lisztes keverékhez és nyomkodjuk, gyúrjuk össze (könnyen kezelhető, minimálisan törős tésztát kell kapni)
4. gyújtsuk be a sütőt 180 fokra, így amíg megformázzuk a kekszeket, elő is tud melegedni és béleljük ki sütőpapírral a tepsit
5. kanállal adagoljunk kisebb diónyi adagokat és formázzunk kb. 1 cm magas korongokat
6. a 180 fokra előmelegített sütőben süssük 10-12 percig (egy pici színt kapjon az alja, de a teteje maradjon világos, mert ahogy hűl, közben még keményedik a keksz), majd vegyük ki és hagyjuk a tepsin kihűlni, ha ropogós változatot szeretnénk, akkor hagyjuk az elzárt sütőben további 10 percig száradni
- használhatunk tetszőleges sütemény fűszereket (pl. szegfűszeg, gyömbér, szerecsendió)
- a fél dl víz helyett frissen facsart narancs, vagy mandarin leve is jó
hétfő, augusztus 14, 2023
Mazsolás kölesgombóc (glutén, tej-, és tojásmentes, vegán)
Érdemes beilleszteni az étkezésbe, mert az egyetlen gabona, amely lúgosító hatású, teljes értékű fehérjéket és telítetlen zsírsavakat tartalmaz, gazdag vitaminokban, emellett könnyen emészthető. Készíthető belőle kása, kenyér, sütemény, köret és persze gombóc is, ami kifejezetten hasonlít a túrógombócra.
MAZSOLÁS KÖLESGOMBÓC 12-14 db (egészségesebb összetevők)
15 dkg köles
3 dl víz
5 dkg nyers nádcukor
1 marék mazsola
1 mokkáskanál őrölt fahéj
csipet őrölt szegfűszeg
tálaláshoz:
házi lekvár
porcukor (nyers nád)
Praktikák:
- száraz serpenyőben pirított, darált dióba is forgathatjuk a gombócokat
- ha nem cél a tejmentesség, akkor édes (cukorral elkevert) tejföllel is tálalható
péntek, szeptember 30, 2022
Borsos, borsós tokány (vegán)
szerda, június 08, 2022
Vegán palacsinta alaprecept sós és édes töltelékhez (tej- és tojásmentes)
Hosszú kísérletezés után megalkottuk a legeslegfinomabb palacsinta tésztát, ami annyira jó, hogy édes és sós tölteléket is lehet tenni bele. Leggyakrabban cukros kakaóporral, vagy lekvárral esszük, de a gombás hortobágyihoz és a muszakás palacsintához is ezt a receptet szoktuk használni.
A klasszikus, gyerekkori és balatoni palacsintázós emlékeket idézi...
További előnye, hogy hisztamin érzékenyek, tojásallergiások és vegán étrendet követők is ehetik.
PALACSINTA 10-15 db (vegán, cukormentes)alaprecept (sós és édes töltelékhez is jó)
100 g sima, vagy tönköly fehérliszt
100 g zabpehelyliszt
600 g víz
30 g semleges ízű hidegen sajtolt olaj
1. mérjük ki és keverjük homogénre az összetevőket
2. forró palacsintasütőben, olaj nélkül süssük aranybarnára a palacsintákat
- ha alacsony hisztamintartalom a cél, akkor kukorica-, repce-, vagy olívaolajjal készítsük
csütörtök, május 26, 2022
Vegán "tojásos" nokedli (tojásmentes, szója nélkül)
Mennyire érdekes, hogy gyerekkoromban még az illatát sem szerettem, most pedig a vegán változatért egyenesen rajongok, a fekete sót imádom és megtévesztően hasonló lesz tőle ez az étel az eredeti változathoz.
szerda, május 18, 2022
Cukkini héjból spenót (alacsony hisztamin tartalmú, vegán)
Bizony, a cukkini héjából az eredetire tökéletesen hasonlító spenót szósz, vagy főzelék készíthető. Erre egészen véletlenül jöttünk rá, ugyanis szezonban mindig van tartalék cukkinink a hűtőben, amiből szinte bármit (is) el tudunk készíteni, amióta cél az alacsony hisztamin tartalmú étkezés, hiszen ez a zöldség 0-ás (a spenót 2-es és magas benne az oxálsav is), ráadásul minden része ehető, nem kell kimagozni, sem megpucolni (kivétel ez alól a nagyon nagyra nőtt, már főzőtök méretű, inkább tölteni való példány, ami jellemzően keserűbb, nagy, kemény magjai és vastag héja van, azt érdemes pucolni, magházát eltávolítani).
A normál, kisebb, vagy saláta méretű azonban kiválóan beilleszthető egy sor ételbe, mint tömeget adó alap a semleges íze miatt. A cukkinikenyér, rántott cukkini, tócsni, fasírt és lecsó mellett a magas hisztamin tartalmú összetevők helyettesítésére, vagy csökkentésére is kiváló, így eredetileg paradicsom-, vagy tejtermék alapú ételeknél nálunk mindig ez a fő összetevő és az aktuális igényünk, kedvünk szerint egészül ki fűszerezéssel, vagy más zöldséggel. Például töltött paprika esetén a meghámozott cukkinit megfőzve és botmierelve, 1-2 evőkanál sűrített paradicsom hozzáadásával készül az étel, így máris kisebb a bevitt hisztamin mennyisége és a gyomrot is kíméli.
A vegán sajtos tészta (mac and cheese) esetén is kíváló "sajtszósz" készíthető cukkíniből, ugyanígy szuper sajttorta alternatíva, így az olajos magvakat és a tejtermékeket is kerülni lehet szükség esetén. Ezekhez az ételekhez azonban érdemes megpucolni a zöldséget, mert a zöld héj nélkül még semlegesebb íz és az eredeti ételhez jobban hasonlító szín érhető el.
A megmosott növény lehámozott héját is kiválóan lehet hasznosítani, ezért érdemes jól záródó zacskóban a fagyasztóban gyűjtögetni, amig összejön a kívánt adag, majd annyi vízben megfőzni, ami épp ellepi, botmixerrel pürésíteni, ízesíteni (fokhagyma, só, bors, szerecsendió, pici lisztes habarás) és kész is az ízletes, megtévesztően hasonlító spenót szósz tésztához, vagy akár a főzelék.
CUKKINI HÉJBÓL SPENÓT (szósz, vagy főzelék)
cukkini héj
só (természetes)
csipet tört bors (lehet színes is)
fokhagyma (pár gerezd ízlés szerint)
csipet frissen reszelt szerecsendió
1-2 evőkanál liszt (lehet sima, de jól illik hozzá a zab-, a rizs-, a barnarizs- és a kölesliszt is, mindegyikkel próbáltuk)
1. főzzük meg a cukkini héját annyi vízben, ami épp ellepi, reszeljük hozzá a fokhagymát, fűszerezzük (só, bors, szerecsendió), majd botmixerrel pürésítsük
2. attól függően, hogy milyen sűrű szószt, vagy főzeléket szeretnénk, keverjünk ki csomómentesre egy kis tálkában 1-2 evőkanál lisztet pár kanál vízzel és adjuk a püréhez, majd kis lángon főzzük össze pár percig, amíg besűrűsödik
szombat, január 15, 2022
Szalagos fánk (tej- és tojásmentes, vegán)
A tésztánál ügyeljünk arra, hogy meleg, huzatmentes helyen kelesszük és ami a legfontosabb, a szalag a sütési trükknek köszönhetően lesz meseszép. Formázhatjuk hagyományosan, akár virág kiszúróval, vagy kissé újító jelleggel császárzsemle formára is.
*Sütési praktikák:
- az olaj ne legyen nagyon forró, mert nagyon megbarnul, vagy megég a fánk a közepe pedig nyers maradhat, az optimális a 185 fok (érdemes kókuszolajban sütni, mert magasabb a füstölési pontja, így nehezebben ég meg),
- hagyományos formánál először a benyomott oldalával lefelé és az összes mintánál az első oldalt fedő alatt (!) kell sütni kb. 2 percig, majd megfordítva a fánkokat, fedő nélkül süssük aranybarnára a másik oldalt is kb. 1 perc alatt (a tető felemelésénél vigyázzunk arra, hogy a tetőben lecsapódó párából ne csöppenjen vízcsepp a forró olajba, mert nagyon fröcsköl),
- maximum annyi olaj legyen, hogy a fánk tudjon kissé lebegni, ott lesz a szalag, ahol nem sül közvetlenül az olajban.
Fel a fejjel, ha épp nem sikerült szalagosra sütni, az ízét ez cseppet sem befolyásolja.

50 g cukor (nyers nád)
15 g olaj (pl. hidegen sajtolt repce)
4 g szárított élesztő
1,5 - 1,6 dl kézmeleg víz
olaj a sütéshez (magas égéspontú pl. kókusz)
5. a pihentetés alatt kezdjük el melegíteni az olajat, közepes lángon, majd, ha felmelegedett az olaj 185 fokra, süssük ki a fánkokat a fent írt praktikák* figyelembevételével
kedd, február 19, 2019
Zöldségek frissen tartása
Nálunk sok-sok éve, szinte le sem merem írni több, mint 2 évtizede kialakult az a gyakorlat, hogy heti egyszer megyünk hűtőszekrény feltöltésre és akkor minden szükséges alapanyagból megvesszük a heti adagot.