A következő címkéjű bejegyzések mutatása: köles. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: köles. Összes bejegyzés megjelenítése
péntek, november 21, 2025
Memiegyszerű, gluténmentes, gm, gyors, házilag, kocka, köles, laktózmentes, recept, receptműves, ribizlis, szelet, tejmentes, tojásmentes, túrós, vegán
Látványos, mégis egyszerűen elkészíthető desszert akár ünnepi alkalmakra és tortaformára is. Előző nap érdemes összeállítani, hogy megdermedjen és szépen szeletelhető legyen.
RIBIZLIS KÖLESTÚRÓS SZELET (glutén-, tej- és tojásmentes, vegán)
10x24 cm-es (kenyér) sütőformára
Tészta:
120 g gm. zabpehelyliszt
50 g nádcukor
5 g sütőpor (foszfátmentes)
10 g kókuszolaj (folyékony állapotban)
1,75 dl (175 g) víz
Kölestúró krém:
100 g köles
100 g nádcukor
3 g pektin
3 dl (300 g) víz
2-3 teáskanál frissen facsart citromlé (ízlés szerint)
Ribizli zselé:
150 g fagyasztott ribizli
1,5 dl (150 g) víz
50 g nádcukor
5 g pektin
1. először a kölest tegyük fel főni, ehhez mérjük ki a kölest és szűrőben mossuk meg alaposan, majd tegyük egy főzőedénybe, adjuk hozzá a háromszoros vizet és a cukrot, majd gyakori keverés mellett, fedő alatt főzzük, míg a köles megpuhul, ekkor adjuk hozzá a citromlevet és a pektint, keverjük össze alaposan, pár másodpercig főzzük össze, majd hagyjuk kissé kihűlni, amíg a tészta elkészül
2. a tésztához egy keverőtálba mérjük ki a zabpehelylisztet, a cukrot, a sütőport, adjuk hozzá a vizet, majd az olajat és manuális, kézi habverővel alaposan keverjük össze, ne maradjanak benne csomók
3. sütőpapírral béleljük ki a sütőformát, majd gyújtsuk be a sütőt 180 fokra
4. öntsük át a masszát a kibélelt formába, terítsük el egyenletesen és 180 fokon süssük meg 20 perc alatt, majd a sütőpapír segítségével emeljük ki a formából és hagyjuk kissé kihűlni mielőtt ráterítjük a kölestúrót (a sütőpapírt hagyjuk rajta, mert az összeállításnál szükséges lesz)
5. ha kissé kihűlt a tészta, tegyük vissza sütőpapírral együtt a formába, terítsük el a felületén egyenletesen a kölestúrót és tegyük be a hűtőbe, amíg elkészül a zselé
6. a zseléhez tegyük a ribizlit egy kis főzőedénybe, adjuk hozzá a cukrot és a vizet, folyamatos kevergetés mellett szórjuk bele a pektint és tegyük fel főni, további folyamatos kevergetés mellett főzzük forrástól számított 5 percig, majd zárjuk el a hőt és várjunk míg egy kicsit visszahűl a ribizlizselé és elkezd megszilárdulni, ekkor vegyük ki a hűtőből a már összeállított kölestúrós tésztát és terítsük el a zselét a túró tetején, majd egy éjszakára hagyjuk a süteményt a hűtőben
7. másnap vegyük ki süteményt a formából és a sütőpapírból, majd tetszés szerinti formára háromszög, kocka, szelet) darabolva tálaljuk
Praktika:
- készíthető 1-2 evőkanál holland kakaóporral is a tészta
- a kölestúró krémbe tehetünk kandírozott citrom-, vagy narancshéjat és kezeletlen citrom reszelt héját is
Itt is mi szorgoskodunk:
péntek, április 12, 2024
Memiegészséges, egyszerű, fasírt, finom, gluténmentes, gm, gyors, hamburger, házilag, káposzta, készítés, köles, laktózmentes, pogácsa, recept, receptműves, tejmentes, tojásmentes, vegán, zabpehely
Káposztafasírt (glutén-, tej- és tojásmentes, vegán)
Könnyen és gyorsan elkészíthető zöldségfasírt, amely finom önmagában, saláta mellé, vagy főzelékhez. A borókabogyó nem feltétlenül szükséges, de nagyon finom fűszerezési tipp.
Ennél a receptnél nem fontos az összetevőket grammra kimérni, inkább csak egy iránymutatás az adagra vonatkozóan, a fő szempont, hogy a massza összeálljon, ha a kezünkkel összenyomjuk, könnyen tudjunk belőle korongot formázni.KÁPOSZTAFASÍRT (glutén-, tej- és tojásmentes, vegán)
4 db nagyobb (hamburgerpogácsa), vagy 8 db kisebb (fasírt) méretű
175 g fejes káposzta
1 teáskanál só (természetes, nem finomított)
30 g gm. zabpehelyliszt
20 g kölesliszt
1/4 teáskanál őrölt bors
5-6 szem apróra tört, vagy felaprított borókabogyó
1 teáskanál só (természetes, nem finomított)
30 g gm. zabpehelyliszt
20 g kölesliszt
1/4 teáskanál őrölt bors
5-6 szem apróra tört, vagy felaprított borókabogyó
(kókusz)olaj a sütéshez
1. tisztítsuk meg a káposztát és konyhai aprítóval aprítsuk finomra
2. adjuk hozzá a sót, majd keverjük össze alaposan, hogy érje mindenhol a káposztát (ki tudja oldani a levét) és hagyjuk állni 10 percet, majd a lé nagy részét nyomjuk ki (ne legyen teljesen száraz)
3. adjuk a káposztához
a köles- és a zabpehelylisztet, fűszerezzük (bors, borókabogyó és kóstoljuk
meg, kell-e még só) majd gyúrjuk, dolgozzuk össze, amíg a kezükben összenyomva
egyben marad a massza (ha túl nedves, adjunk hozzá még zabpehelylisztet, ha
száraz, akkor 1-2 mokkáskanál vizet)
4. a masszát
jól összenyomva formázzunk tetszőleges gombócokat
5. egy
serpenyőben melegítsünk (kókusz)olajat és süssük aranybarnára a fasírtok mindkét
oldalát, majd szedjük papírtörlőre lecsepegni
Praktika:
- csak zabpehelyliszttel és zabpehellyel vegyesen is készíthető, mint a zabpelyhes répafasírtnál
- a masszába
tehetünk egy fél szál aprított zellerszárat, vagy sárgarépát vegyesen is
-
lilakáposztából is nagyon finom és különleges marad a színe sütés után is
- más szárított-,
vagy zöldfűszerekkel is elkészíthető
Itt is mi szorgoskodunk:
hétfő, augusztus 14, 2023
Memiebéd, előétel, főétel, gluténmentes, gm, gombóc, köles, laktózmentes, mazsola, mazsolás, recept, receptműves, reggeli, tejmentes, tojásmentes, vacsora, vega, vegán, vegetáriánus
Mazsolás kölesgombóc (glutén, tej-, és tojásmentes, vegán)
Mazsolás kölesgombóc, avagy egy vegán túrógombóc története.
A másnapi reggelire valót szerettem volna előkészíteni, de egyszerűen nem jött az ihlet. Nézelődtem a kamrában, amikor megláttam a kölest és eszembe jutott, hogy legyen belőle gombóc.
A köles kifejezetten megosztó alapanyag, van, aki rajon érte és van, aki nagyon nem... Az elkészítésének egyetlen pici trükkje van, jól át kell mosni és hipp-hopp el is tűnt a kellemetlen illata.
Érdemes beilleszteni az étkezésbe, mert az egyetlen gabona, amely lúgosító hatású, teljes értékű fehérjéket és telítetlen zsírsavakat tartalmaz, gazdag vitaminokban, emellett könnyen emészthető. Készíthető belőle kása, kenyér, sütemény, köret és persze gombóc is, ami kifejezetten hasonlít a túrógombócra.
Érdemes beilleszteni az étkezésbe, mert az egyetlen gabona, amely lúgosító hatású, teljes értékű fehérjéket és telítetlen zsírsavakat tartalmaz, gazdag vitaminokban, emellett könnyen emészthető. Készíthető belőle kása, kenyér, sütemény, köret és persze gombóc is, ami kifejezetten hasonlít a túrógombócra.
MAZSOLÁS KÖLESGOMBÓC 12-14 db (egészségesebb összetevők)
15 dkg köles
3 dl víz
5 dkg nyers nádcukor
1 marék mazsola
1 mokkáskanál őrölt fahéj
csipet őrölt szegfűszeg
1/2 kezeletlen citrom
reszelt héja
1 mokkáskanál friss
citromlé
tálaláshoz:
házi lekvár
porcukor (nyers nád)
kevés olajon megpirított zsemlemorzsába, vagy zabpehelydarába forgatva is tálalhatjuk*
1. a kölest háromszor alaposan
mossuk át, majd öntsük fel a vízzel, adjuk hozzá a cukrot, a fahéjat, a
mazsolát és fedő alatt kis lángon főzzük puhára, időnként kevergessük meg
2. ha elfőtte a levet és
megpuhult a köles, zárjuk el a hőt alatta és hagyjuk a fedő alatt pihenni (még
puhul és a maradék nedvességet is felszívja)
3. ha kihűlt a massza,
adjuk hozzá a citrom levét és héját, majd együk a massza felét a botmixer
keverőtáljába és pürésítsük össze
4. tegyük vissza a pürét
a köleshez, keverjük össze alaposan és enyhén nedvesített kézzel formázzunk
púpos evőkanálnyi adagokból gombócokat
5. ha szeretjük,
forgassuk kevés olajban megpirított zsemlemorzsába (mint a szilvásgombócot),
amíg fő a köles, 2 evőkanál kókuszolajat melegítsünk fel serpenyőben, adjunk
hozzá 5 dkg zsemlemorzsát, vagy zabpehelydarát és folyamatos keverés mellett, kis lángon pirítsuk aranybarnára,
majd zárjuk el a hőt (kissé még barnul ezalatt is, így kevergessük még pár
másodpercig)
6. kézzel megformázott
gombócokat tegyük a serpenyőre, amiben a pirított zabpehelydara van és óvatosan
rázogatva vonjuk be a gombócokat
Praktikák:
- száraz serpenyőben pirított, darált dióba is forgathatjuk a gombócokat
- ha nem cél a tejmentesség, akkor édes (cukorral elkevert) tejföllel is tálalható
- a gombócok zabdara
bunda nélkül, önmagukban is finomak
- csak vegyi anyagtól
mentes, kezeletlen, felületű, vagy bio citromhéjat használjunk
* ha a gluténmentesség cél, akkor a forgatáshoz használt zsemlemorzsánál is figyeljünk erre, vagy jó alternatíva lehet az olajon megpirított zabpehelydara is
kedd, február 07, 2023
Memidarás, gluténmentes, gm, kandírozott, kevert, köles, kurkuma, kurkumás, narancs, recept, receptműves, sfouf, sütemény, szirup, tejmentes, tojásmentes, vegán
Kurkumás, darás sütemény (glutén-, tej- és tojásmentes, vegán)
A kurkumás darás
sütemény (Sfouf) közel-keleti eredetű, a fő összetevőkön túl többféle változatban létezik. Gyömbéres, narancsos cukorsziruppal leöntve is
fogyasztják, de anélkül is finom.
A korábbi vegán receptünk gluténmentesen.
KURKUMÁS, DARÁS SÜTEMÉNY
20x25-ös sütőformára
(glutén-, tej- és
tojásmentes, vegán)
50 g mandulaliszt
50 g gm. zabpehelyliszt
100 g cukor (nyers nád)
1/2 csomag sütőpor
(foszfátmentes)
1 csapott teáskanál
őrölt kurkuma
1/2 teáskanál őrölt
fahéj
csipet só (természetes,
nem finomított)
20 g kókuszolaj
2 teáskanál kandírozott
narancshéj
2 teáskanál friss
citromlé
2,5 dl forró víz
tetejére 2-3 evőkanál szezámmag
1. melegítsük fel a vizet, gyújtsuk be a sütőt 180 fokra, béleljük ki
sütőpapírral a sütőformát
2. egy keverőtálban keverjük
össze a kölesdarát a forró vízzel, mérjük hozzá a cukrot, a csipet sót, adjuk
hozzá a citromlevet és az olajat, valamint a fűszereket (kurkuma, fahéj), majd keverjük
össze
3. adjuk a keverékhez a
mandula- és zabpehelylisztet, a sütőport, végül keverjük hozzá a kandírozott
narancshéjat
4. tegyük át a masszát a
sütőpapírral bélelt tepsibe, szórjuk meg a tetejét pár csipet szezámmaggal,
majd 180 fokon süssük aranybarnára kb. 25 perc alatt
- ha cukorszirupot is
szeretnénk készíteni a süteményhez, akkor 50 g nyers nádcukrot öntsünk fel 1 dl
vízzel (adhatunk hozzá 30 g kandírozott gyömbért is), majd forraljuk fel és
forrástól számítva főzzük pár percig, amíg kissé sűrűbbé válik a folyadék, majd
hűtsük le és azzal meglocsolhatjuk a frissen sült, még forró süteményt (pici befőttes
üvegben a hűtőben sokáig eláll a szirup)
- a tésztához
használhatunk kandírozott gyömbért is
vasárnap, október 29, 2017
Memicheesecake, egészséges, epres, finom, köles, krémes, laktózmentes, Love2Smile, mentes, receptműves, sajttorta, sült, tejmentes, tojásmentes, vegán, vegetáriánus
Vegán sajttorta
Tejtermék, tojás- és szójamentes is, az elkészítési ideje nettó fél óra és a végeredményt még a mindenevők is falják...
VEGÁN SAJTTORTA 22 cm-es formára
Tészta:
100 g teljes kiőrlésű tönkölyliszt
csipet só
csipet fahéj
4 g sütőpor (foszfátmentes)
0,5 dl víz
Krém:
100 g köles
200 ml kókuszkrém
100 g nyers nádcukor
2 evőkanál citromlé (frissen facsart)
2 púpozott evőkanál kukorica keményítő
2 dl víz
Epres tető:
250 g eper (fagyasztott)
30 g nyers nádcukor
1 teáskanál citromlé (frissen facsart)
2 csapott evőkanál kukorica keményítő
1. főzzük a kölest, amíg megpuhul (háromszoros mennyiségű vízben, fedő alatt, kis lángon, időnként átkeverve)
2. amíg fő a köles, készítsük el a tésztát, mérjük ki az összetevőket és gyúrjuk össze
3. olajozzuk ki alaposan a sütőformát (oldalt is) és nyomkodjuk az aljába a tésztát úgy, hogy lehetőség szerint mindenhol egyenletes vastagságú legyen
4. ha megfőtt a köles, tegyük egy magasabb falú keverőtálba, mérjük hozzá a krém összetevőket és botmixerrel keverjük homogénre
5. öntsük a krémet az előkészített tésztára és süssük 180 fokon 20 percet, majd 170 fokon további 10 percig (akkor tökéletes, ha a közepe enyhén remeg, amikor kivesszük a sütőből)
6. amíg sül a torta, készítsük el az epres tetőt, a keményítő kivételével mérjük ki az összetevőket egy edényben, majd főzzük össze, amíg megpuhul az eper, majd botmixerrel pürésítsük (aki nem szereti az apró magokat, szűrje át)
7. keverjük ki a keményítőt 2-3 evőkanál vízzel, tegyük vissza tűzre az eperkrémet, majd amikor forr, keverjük hozzá a keményítős vizet és egyszer forraljuk össze
8. terítsük el egyenletesen az eperkrémet a tortán és hagyjuk kihűlni (csak akkor szelhető szépen, ha kihűlt, legjobb másnap)
Praktika:
- ha a botmixerrel nem pürésítjük el teljesen a krémet, hanem hagyunk egyben kölesdarabokat, akkor túrótorta jellegű lesz
- epres tető nélkül is nagyon finom
- gluténmentes liszttel is készíthető
- a krémbe tetszés szerint tehetünk kezeletlen citrom reszelt héját, vagy bogyós gyümölcsöket is
szombat, április 29, 2017
Köles körözött (glutén- és tejtermék mentes, vegán)
Kissé szkeptikusan álltunk hozzá, de nagyon meggyőző.
Mivel nálunk tiltólistás a tejtermék jó volt kicsit nosztalgiázni, elképesztően hasonlít az eredetihez.
100 g hántolt köles
1/2 lilahagyma
1 mokkáskanál őrölt kömény
1 mokkáskanál só (természetes, nem finomított)
1 teáskanál őrölt pirospaprika
3-4 teáskanál frissen facsart citromlé
csipet bors
1. mossuk át 2-3x a kölest és főzzük meg dupla mennyiségű vízben, majd hagyjuk kihűlni
2. szeljük apróra a lilahagymát, adjuk a köleshez a fűszerekkel együtt és keverjük össze alaposan
3. ha krémesebb állagot szeretnénk, fele mennyiségű masszát botmixerrel pürésítsünk, majd keverjük a maradékhoz, illetve 1-2 evőkanál vizet is lehet még hozzá adni
szerda, január 26, 2011
Kölesfasírt
A zöldséges fasírtok már réges-régen rabul ejtették a szívemet és a gyomromat, itt volt az ideje, hogy gabonából is készítsek valami hasonlót.
A megszokott folyamat szerint elkészültek a fasírt golyócskák, türelmesen várakozva arra, hogy az olaj elég forró legyen a kisütésükhöz.
És ekkor kezdődött a móka, melyben a kacagás csak később jött, ugyanis, ahogy bekerült az első kölesfasírt az olajba, elkezdett pattogni, mintha pattogatott kukoricát gyártanék. Így született meg az egyszerű, gyorsabb és tisztább módszer: sütőben fognak sülni :-)
A megszokott folyamat szerint elkészültek a fasírt golyócskák, türelmesen várakozva arra, hogy az olaj elég forró legyen a kisütésükhöz.
És ekkor kezdődött a móka, melyben a kacagás csak később jött, ugyanis, ahogy bekerült az első kölesfasírt az olajba, elkezdett pattogni, mintha pattogatott kukoricát gyártanék. Így született meg az egyszerű, gyorsabb és tisztább módszer: sütőben fognak sülni :-)
KÖLESFASÍRT 18-20 db
1 db vöröshagyma
1 gerezd fokhagyma
1 teáskanál majoranna
1/2 teáskanál őrölt kömény
só (természetes, nem finomított)
bors
zabpehelyliszt (kiváltható 1 db tojással)
olivaolaj
1. a kölest 3x mennyiségű vízzel puhára főzzük
2. a hagymákat megtisztítjuk és apróra kockázzuk ( a fokhagymát le is lehet reszelni az intenzívebb íz érdekében)
3. ha kissé meghűlt a puhára főtt köles, fűszerezzük (hagymák, majoranna, kömény, csipet só, bors) és hozzákeverünk annyi zabpehelylisztet, hogy formázni tudjuk a masszát (kb. 2-3 evőkanál)
4. begyújtjuk a sütőt 190 fokra (gázsütőnél 5-ös fokozat) és kiolajozunk egy sütőtálat, vagy tepsit
5. a masszából diónyi golyókat, majd korongokat formázunk és az előkészített tepsire tesszük
6. a 4. pontban írt hőfokon 30 perc alatt megsütjük a fasírtokat (félidőben meg lehet forgatni a korongokat, így mindkét oldala ropogós lesz)
Praktikák:
- ízlés szerint változtatható a fűszerezés
- vegánok a tojás helyett teljes kiőrlésű tönkölyliszttel, zabpehelyliszttel, vagy lenmagpehellyel készíthetik
- lehet főzelék feltétként, vagy salátával is fogyasztani
- a képen látható fasírtok tojás nélkül, zabpehelyliszttel készültek
Itt is mi szorgoskodunk:
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)












