A következő címkéjű bejegyzések mutatása: mák. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: mák. Összes bejegyzés megjelenítése

szerda, január 02, 2013

Mákos guba kelt tésztából (tej- és tojásmentes)

Jellegzetes magyar édesség, melyet hagyományosan karácsonyra készítettek abban a tudatban, hogy a sokszemű mák sok szerencsét és sok pénz hoz az új esztendőben.

Akárhogy is, az biztos hogy nagyon finom és ha még be is váltja a küldetését, akkor pláne érdemes máskor is fogyasztani :-)

(*)Ha a citrusok héját is felhasználjuk, akkor kizárólag kezeletlen héjú gyümölccsel tegyük. Mivel hosszú az út a szürettől a fogyasztóhoz kerülésig, ezért gombaölő vegyszert tartalmazó viasszal kezelik általában a citrusokat. Mivel ezt az anyagot még alapos mosással sem lehet maradéktalanul eltávolítani, ezért ezek héját ne használjuk fel. Fontos, hogy a kezeletlen héjú citrusokat is alaposan mossuk meg felhasználás előtt.


MÁKOS GUBA KELT TÉSZTÁBÓL tej- és tojásmentes (egészségesebb összetevők)

tészta:
25 dkg liszt (teljes kiőrlésű / fehér tönköly)
1,25 dl kézmeleg víz
1/2 csomag porélesztő
1,5 evőkanál olívaolaj (extra szűz)
5 teáskanál cukor (nyers nád)

"feltét":
10 dkg darált mák
10 dkg cukor (nyers nád)
1,2 l víz
1 db narancs reszelt héja(*)
1 csomag főzős vaníliás puding

1. mérjük ki a lisztet, készítsünk a közepébe egy kis mélyedést, szórjuk bele az élesztőt, arra a cukrot majd öntsük rá a kézmeleg vizet, amibe tegyük bele még az olajat is
2. gyúrjunk lágy, de nem ragacsos tésztát, majd letakarva, meleg helyen kelesszük duplájára (1/2-1 óra)
3. ha megkelt a tészta, gyúrjuk át és formázzunk tepsi hosszúságú, 1,5-2 cm vékony rudakat, melyeket fektessük a sütőpapírral bélelt, vagy kiolajozott tepsire és 180 fokon (4-es fokozat) süssük 15 percig
4. zárjuk el a sütőt, vegyük ki a tepsit és vágódeszkára kitéve, óvatosan karikázzuk fel a még meleg tésztarudakat, majd tegyük vissza a tepsire a darabokat, melyet tegyünk be a már kikapcsolt sütőbe és hagyjuk a sütőt így kihűlni (ezzel a tészta karikákat is megszárítjuk kissé)
5. ha kihűltek a korongok, készítsük el a mákos öntetet, adjuk a darált mákhoz a cukrot és az (alaposan megmosott, vagy kezeletlen) narancs reszelt héját, valamint a pudingot, öntsük fel a vízzel és keverjük össze csomómentesre
6. enyhén olajozzuk ki a sütőtálat, tegyük bele a tészta korongokat és öntsük fel a mákos öntettel, majd 180 fokon süssük 30 percig úgy, hogy félidőben óvatosan keverjük át
  
Praktikák:
- tálaláskor locsoljuk meg mézzel, de finom házi baracklekvárral, illetve kevés nyers nádcukorral kikevert joghurttal is 
- ha nem cél a tejmentesség, akkor a tészta és a feltét is készíthető víz helyett tejjel
- a képen látható guba tésztája fele-fele arányban teljes kiőrlésű és fehér tönköly liszttel készült

hétfő, szeptember 24, 2012

Mákos-magos kenyér (dagasztás nélkül)

Régóta próbálunk motiválni minden lelkes Főzőtündért, hogy otthon süsse a kenyeret, van azonban, aki a dagasztás műveletét gondolja varázslásnak, így találva kifogást. Most nekik (is) szeretnénk egy újabb, rendkívül egyszerű, de annál ízletesebb receptet bemutatni. 
Bármennyire hihetetlen, ezt a kenyeret egyszerűbb elkészíteni, mint egy muffint és igen, bátorság, az összekevert vizes masszából valóban csodás kenyér lesz :-)
Az illatos és a sokmagvas dagasztás nélküli kenyér után itt a mákos-magos változat, amely a Rachel Allen könyvteszt során vált családtaggá...


MÁKOS-MAGOS KENYÉR 

20 dkg teljes kiőrlésű tönkölyliszt
7,5 dkg tönköly fehér liszt
2,5 dkg fekete-fehér (vegyes) szezámmag
2,5 dkg lenmag
2,5 dkg mák (nem darált)
5 dkg zabpehely
2,5 dkg zabkorpa
1 teáskanál só (nem finomított)
3 dl kézmeleg víz
1 evőkanál méz
1 csomag porélesztő
1 evőkanál napraforgóolaj (hidegen sajtolt)

1. a kézmeleg vízben keverjük el a mézet és szórjuk bele az élesztőt, várjuk, amíg hab képződik a felszínén és adjuk hozzá az olajat
2. mérjük ki a liszteket, keverjük bele a sót, a magokat (a keverékből 2 evőkanálnyit tegyünk félre szóráshoz), a zabpelyhet és zabkorpát, öntsük hozzá az élesztős vizet és keverjük össze alaposan
3. öntsük vajazott-lisztezett, vagy szilikon kenyérsütő formába a nedves és laza masszát, majd a félretett magokkal szórjuk meg a tetejét és konyhai fóliával letakarva kelesszük, amíg másfél-kétszeresére megemelkedik (kb. 45 perc)
4. 180 fokra előmelegített sütőben 50-55 perc alatt süssük meg a kenyeret

Praktikák:
- ez a típusú kenyér sütés után is kissé nedves állagú belül, így akkor lehet szépen szeletelni, ha teljesen kihűlt, illetve másnap
- a magok tetszés szerint variálhatók

Itt is mi szorgoskodunk:

kedd, július 17, 2012

Meggyes-mákos muffin

Alapvetően nem tartozik a kedvenc süteményeink közé, így viszonylag ritkán készítünk, most azonban kifejezetten megkívántuk, olyan régen volt már...

Jó döntés volt, különösen, hogy töltött verzió készült, elképesztően jól harmonizál a meggy-mák-csoki kombináció. Mivel valamilyen krémes töltelékre vágytunk a meggyből először krémet készítettem, de természetesen simán, csak úgy is elrejthető a sütemény közepében :-)


MEGGYES-MÁKOS MUFFIN forma méretétől függően 10-12 db (egészségesebb összetevők)

tészta:
20 dkg liszt (teljes kiőrlésű tönköly)
5 dkg darált mák
1 teáskanál sütőpor (foszfátmentes)
8 dkg cukor (nyers nád)
2,5 dkg étcsokoládé (70-80 %)
2,5 dl víz
1 db tojás (bio, vagy szabadtartású)
1/2 dl olívaolaj (extra szűz)

meggykrém:
25 dkg meggy
5 dkg cukor (nyers nád)
1 mokkáskanál őrölt fahéj
1 evőkanál étkezési keményítő
1 evőkanál víz

1. készítsük el a meggykrémet, mossuk meg és magozzuk ki a meggyet, majd tegyük egy kis lábosba, adjuk hozzá a cukrot, a fahéjat és közepes lángon kezdjük főzni, amíg kissé levet ereszt és elkezd forrni
2. keverjük össze a keményítőt az 1 evőkanál vízzel, majd, ha forr a meggy leve, folyamatos keverés mellett adjuk hozzá a keményítős vizet és egyszer forraljuk össze
3. amíg hűl a krém, készítsük el a tésztát, keverjük össze a mérőedényben a vizet az olajjal és a tojással
4. egy keverőtálban mérjük ki a lisztet, adjuk hozzá a mákot, a cukrot és a sütőport, majd tökreszelőn reszeljük bele a csokoládét
5. öntsük a vizes keveréket a liszteshez és alaposan keverjük össze, majd adagoljuk egy bő evőkanálnyit a muffin sütőformák aljába, erre osszuk el egyenlően a meggykrémet és a maradék tésztából fedjük be a meggykrémek tetejét (díszítésként félre lehet tenni néhány meggyszemet a krémből)
6. 180 fokon (gázsütőnél 4-es fokozat) süssük 20-25 percig

Praktikák:
- más gyümölccsel (pl. sárgabarack) is finom
- nyers gyümölcsökkel is készíthető, nem szükséges előtte krémet készíteni belőle
- a képen látható sütemény teljes kiőrlésű tönköly liszttel készült


vasárnap, április 15, 2012

Flódni (ihlette) torta

A bejgli készítésekor eszembe jutott, hogy flódnit is kellene készíteni, de mégsem akartuk több hétig a dió-mák kombinációt :-)
Végre eljött az alkalom, vagyis a "...most már ennénk valami diósat!" és eszembe jutott, hogy betettem a fagyasztóba a maradék mákot és diót. Minden összeállt a flódni készítéséhez, illetve szinte minden, mivel almát elfelejtettem venni, sebaj, volt körte...

FLÓDNI (ihlette) TORTA
18-as zsúrtorta (egészségesebb összetevők)

tészta:
25 dkg liszt (tönköly fehér, teljes kiőrlésű tönköly)
12,5 dkg vaj
5 dkg cukor (nyers nád, nyírfa, sztívia)
1 db tojás (bio, vagy szabadtartású)
0,5 dl fehér bor -lehet víz is

diós töltelék:
10 dkg darált dió
5 dkg cukor (nyers nád, nyírfa, sztívia)
4 evőkanál baracklekvár (házi)

mákos töltelék:
5 dkg darált mák
5 dkg cukor (nyers nád, nyírfa, sztívia)
4 evőkanál szilvalekvár

körtés töltelék:
2 nagyobb (kb. 35 dkg) körte
5 dkg cukor (nyers nád, nyírfa, sztívia)
1 citrom reszelt héja
1/2 mokkáskanál fahéj
1 evőkanál zabkorpa -lehet morzsa is

1. a tészta összetevői közül morzsoljuk össze a lisztet a vajjal, adjuk hozzá a cukrot
2. egy kis tálban verjük fel a tojást és 3/4 részét adjuk a lisztes keverékhez (a maradékkal fogjuk lekenni a torta tetejét), majd a borral gyúrjuk össze a tésztát (lágy lesz) és tegyük hűtőbe, amíg a töltelékeket elkészítjük
3. keverjük össze a diós töltelék hozzávalóit egy kis lábosban és közepes lángon főzzük össze (akkor jó, ha elkezd "köpködni"), majd ugyanezt tegyük meg a mákos töltelékkel is
4. tisztítsuk meg a körtét és reszeljük le egy tálba, adjuk hozzá a cukrot, a citrom héjat, a fahéjat és főzzük addig, míg elfő a leve, majd keverjük bele a zabkorpát
5. vegyük ki a hűtőből a tésztát, gyúrjuk át és lisztezett felületen nyújtsuk 2-3 mm vékonyra, majd a tortaforma kapcsos peremével "szúrjuk ki a tésztalapokat, addig ismételve, amíg 4 db lapunk lesz (az utolsót sodrófával nyújtsuk kör alakúra és igazítsuk a formához
6. vajazzuk ki a tortaformát és tegyük le az első lapot, terítsük el rajta a diós réteget, tegyük rá a második tészta lapot, arra terítsük el a mákos réteget, majd jön a harmadik lap, arra a körte réteg, végül a negyedik lap, melyet kenjük meg a maradék tojással és hústűvel szúrjuk meg a tetejét (a gőz tudjon távozni sütés közben)
7. melegítsük elő a sütőt 180 fokra (gázsütőnél 4-es fokozat) és 40-45 perc alatt süssük meg a tortát

Praktikák:
- ha nagyobb adagban készítjük, lehet egy külön szilvalekváros réteg is
- eredetileg almával készül (körte helyett)
- a képen látható torta fele-fele arányban teljes kiőrlésű tönköly és tönköly fehér liszttel, valamint xilittel készült

csütörtök, február 16, 2012

Citromos-mákos kifli

Karácsony előtt alakult ki ez a recept, akkor viszont kellett néhány teszt verzió, így érthető módon meg is feledkeztünk róla, hogy mennyire finom és első lelkesedésünkben mennyi variációt tervezgettünk...

Aztán hónapokkal később egy szép napon megláttam egy magazin címlapján a vaníliás kiflit és este már sült is a citromos-mákos verzió. A citrom intenzíven érezhető és kellemesen fedi a mák enyhén kesernyés ízét, üde kombináció.

CITROMOS-MÁKOS KIFLI 12-15 db (egészségesebb összetevő)

5 dkg darált mák
20 dkg liszt (teljes kiőrlésű)
10 dkg cukor (nyers nád, nyírfa)
10 dkg olvadt vaj
1 db citrom héja és leve
1 db tojás (bio, vagy szabadtartású)

1. az olvadt vajat keverjük össze a cukorral, majd a tojással
2. adjuk a liszthez a mákot, reszeljük hozzá a citrom héját, öntsük hozzá a vajas keveréket, a citrom levét és keverjük össze alaposan
3. tegyük a masszát a hűtőbe, amíg kissé megszilárdul és formázható lesz (kb. 30 perc)
4. ha kissé megkeményedett a tészta, formázzunk belőle 4-5 cm átmérőjű hengert, melyet karikázzunk fel 1,5-2 cm széles karikákra
5. a karikákból sodorjunk kiflit úgy, hogy a széleket kissé vékonyabbra formázzuk, mint a közepét, majd a végeket hajlítsuk egymással szembe
6. gyújtsuk be a sütőt 180 fokra (gázsütőnél 4-es fokozat) és vajazzuk ki a tepsit
7. tegyük a kifliket a tepsire és 15-20 perc alatt süssük meg, majd a tepsin hagyva várjuk meg, amíg kihűlnek (ekkor még keményednek)

Praktikák:
- a citrus féléket minden esetben alaposan mossuk meg, legjobb, ha 1-2 órára szódabikarbónás vízben áztatjuk és alaposan megtörölve tároljuk felhasználásig (a szállításkor vegyszerrel kenik be a felületüket, kivéve a bio)
- ha a kiflik kihűltek, porcukorba forgathatjuk, azonban ehhez a porított nyers nádcukrot javaslom (a nyírfacukor hideg érzetet kelt, ha direkt érintkezik a nyelvvel)
- a képen látható sütemény teljes kiőrlésű tönköly liszttel és nyírfacukorral készült


szombat, május 28, 2011

Túrós-mákos töltött kalács

Igeeeeeen, végre leírom ennek a remek, fincsi kalácsnak is a receptjét... Csak halkan súgom meg, hogy húsvétra készítettem, azóta tervezem közkinccsé tenni :-)

A tudatosság mellett kifejezetten szeretem a teljes kiőrlésű lisztek ízét, így bátran kísérletezek velük. Kelt tészta ide, hiedelem oda, kizárólag teljes kiőrlésű lisztek felhasználásával készítettem ezt a kalácsot is, nem lesz kemény, nem száraz a sütemény.

Bátran bíztatok mindenkit, aki csak a jellege miatt vonakodik, hogy bátran helyettesítse teljes kiőrlésű lisztekkel akár részben, akár teljes mértékben -mint én- a fehér lisztet.

TÚRÓS-MÁKOS TÖLTÖTT KALÁCS (egészségesebb összetevők)

Tészta:
3 dl víz
10 dkg cukor (nád)
5 dkg olvadt vaj (tisztított -ghí)
1/2 teáskanál só (himalája)
50 dkg liszt (teljes kiőrlésű tönköly)
2,5 dkg (1 csomag szárított) élesztő

Túró töltelék: 25 dkg túró (csökkentett zsírtartalmú)
7 dkg cukor (nád, nyírfa, vagy sztívia)
1 marék mazsola
1 db citrom héja

Mák töltelék: 6 dkg darált mák
5 dkg cukor (nád, nyírfa, vagy sztívia)
1 teáskanál őrölt fahéj
4 evőkanál szilvalekvár (házi)

1. a tészta összetevők alapján tegyük a kenyérsütő gépbe a vizet, az olvadt vajat, majd szárazanyagokat (liszt, só, cukor, élesztő) és a dagasztás programmal készítsük el a tésztát (ha kézzel készítjük, először 1 dl langyos vízben a cukorral futtassuk fel az élesztőt, majd gyúrjuk össze a tésztát és kelesszük duplájára meleg helyen, fóliával letakarva, hogy ne száradjon ki)
2. ha kész a kelesztés, osszuk a tésztát két egyenlő részre és nyújtsuk téglalap alakúra először az egyik tészta darabot, melyet kenjünk meg a túrós töltelékkel és tekerjük fel, a végeit nyomjuk össze
3. nyújtsuk ki a másik tészta darabot is téglalap alakúra, kenjük meg a mákos töltelékkel és tekerjük fel, majd a végeit nyomkodjuk össze
4. a két töltött tésztát egyik végénél nyomjuk össze és váltakozva egymást keresztezve tekerjük össze, majd a másik végét is nyomjuk össze
5. hagyjuk pihenni meleg helyen 20 percet
6. gyújtsuk be a sütőt 180 fokra (gázsütőnél 4-es fokozat), vajazzuk és lisztezzük a tepsit, tegyük rá a fonott kalácsot (ekkor meg lehet kenni a tetejét tojással, vagy tejjel) és süssük aranybarnára (40-45 perc, tűpróba!)

Praktikák:
- ha koncentráltabb tölteléket szeretnénk, ne kenjük szét a tésztán, hanem halmozzuk egyenletes csíkban a téglalap közepére és tekerjük fel a tésztát
- egy típusú, vagy más töltelékkel is készíthető
- a képen látható kalács teljes kiőrlésű tönköly lisztből készült

Itt is mi szorgoskodunk:

szerda, május 04, 2011

Mákos-almás kevert sütemény

A kevert tésztás sütemény igazi jolly jokert, szinte biztos, hogy minden konyhában megtalálható minden alapvető hozzávaló, ízesíteni pedig gyakorlatilag bármivel lehet, amit épp megkíván a család, vagy otthon fellelhető (pl. friss, vagy aszalt gyümölcs, fűszer, csokoládé, dió, mák, mandula, stb.).
Aki szeretné, kisütheti muffin formában is.

MÁKOS-ALMÁS KEVERT SÜTEMÉNY 4 személyre (egészségesebb összetevők)

20 dkg liszt (teljes kiőrlésű gabonából)
5 dkg darált mák
5 dkg zabkorpa
1 db alma
10 dkg cukor (nád, nyírfa, vagy sztívia)
1 mokkáskanál szódabikarbóna
1 mokkáskanál sütőpor (foszfátmentes)
1 mokkáskanál őrölt fahéj
2 dl tej (gabonatej)
1 db tojás (bio, vagy szabadtartású)
1/2 dl olivaolaj (extra szűz)
házi baracklekvár -tölteléknek (opcionális)

1. tisztítsuk, hámozzuk meg az almát és nagy reszelőn reszeljük le (vagy szeljük apróra)
2. gyújtsuk be a sütőt 180 fokra (4-es fokozat) és vajazzuk, lisztezzük ki a tepsit, majd készítsünk elő egy mérő- és egy keverőtálat
3. a mérőedényben keverjük össze a nedves hozzávalókat (tej, olaj és tojás)
4. a keverőtálban keverjük össze a száraz összetevőket (liszt, mák, zabkorpa, cukor, szódabikarbóna, sütőpor, fahéj) adjuk hozzá a reszelt almát és öntsük hozzá a nedves összetevőket, majd alaposan dolgozzuk össze
5. öntsük a masszát az előkészített tepsibe és terítsük el egyenletesen, majd a 2. pontban írt hőfokon süssük 30 percig
6. ha kihűlt a tészta meg lehet tölteni házi lekvárral

Praktikák:
- lehet bele tenni más gyümölcsöt (pl. banán, körte, aszalmányok)
- a képen látható sütemény teljes kiőrlésű tönkölyliszttel, házi barack lekvárral készült


péntek, október 22, 2010

Szilvás-túrós és szilvás-mákos rétes

Mint a zongora billentyűi fekete és fehér, megtörve a monotóniát némi bíborszínnel.
Itt a szilva szezon, lehet kísérletezni a finomabbnál finomabb ételek elkészítésével, ha a szilvás gombóc már elfogyott :-)

SZILVÁS-TÚRÓS ÉS SZILVÁS-MÁKOS RÉTES 4 személyre (egészségesebb összetevők)

1 csomag (6-8) réteslap (teljes kiőrlésű)
50 dkg szilva
25 dkg túró
5 dkg mák
10 dkg cukor (nád, nyírfa, vagy sztívia)
5 dkg zsemlemorzsa (teljes kiőrlésű kenyérből)
2 evőkanál joghurt, vagy tejföl
1 kávéskanál fahéj

1. a szilvát megmossuk és kimagozzuk, felszeleteljük, majd a cukrot, zsemlemorzsát és fahéjat hozzáadjuk és jól elkeverjük
2. a túrót kinyomkodjuk, ha vizes, villával alaposan összetörjük és elkeverjük benne a joghurtot, vagy tejfölt
3. a réteslapokat szétszedjük, egy rúdhoz legalább 3 lapot egymásra terítünk(attól függ hány lapos a csomag)
4. a felső 2 lapot felhajtjuk, alaposan megkenjük olivaolajjal a legalsó lapot, majd ráhatjuk a középső lapot és azt is megkenjük olajjal (a legfelső rétegre nem kell olaj)
5. a legfelső lap szélein 2-3 cm-t kihagyva, egyenletesen eloszlatjuk a tölteléket (egyik rúd esetén a túrót, másik rúd esetén a mákot), majd megszórjuk a cukros, zsemlemorzsás szilva felével mindkét rudat
6. mind a 4 szélét megkenjük olajjal és alul, majd kétoldalt visszahajtjuk
7. alulról feszesen, de nem túl szorosan feltekerjük, és a tetejét is megkenjük olajjal
8. 4-5-ös fokozaton (180-190 fok) aranybarnára sütjük (20-25 perc)

A rétes tekerését képekben is megmutatom ITT.

Praktikák:
- ha a túró nedves, szórjunk alá a réteslapra egy marék zsemlemorzsát
- lehet csak túrós, mákos, vagy szilvás is
- a képen látható sütemény teljes kiőrlésű gabonából készült réteslapból készült

Itt is mi szorgoskodunk: