hétfő, december 30, 2024
Szaftos piskóta összemorzsolva egy kis baracklekvárral. Az igazi különlegesség a változatos bevonatban rejlik. Olvasztott és temperált étcsokoládéba mártva a Sacher torta, darált dióba forgatva a zserbó, kókuszvirágcukorba hempergetve a puncsgolyó, kakaóporral pedig a tiramisu ízvilágát idézi.
TRÜFFEL GOLYÓ (glutén-, tej- és tojásmentes, vegán)
20-22 db
Piskótához (20 cm átmérőjű formára):
50 g gm. zabpehelyliszt
50 g gesztenyeliszt
5 g holland kakaópor
50 g nyers nádcukor
5 g sütőpor (foszfátmentes)
10 g kókuszolaj (kókuszzsír állapotban)
1,5 dl (150 g) víz
Összeállításhoz:
2-3 evőkanál baracklekvár
Forgatáshoz (tetszés szerint):
1-2 evőkanál holland kakaópor
1-2 evőkanál kókuszvirágcukor
darált dió, vagy sótlan mogyoró
olvasztott, temperált étcsokoládé (vegán)
1. egy keverőtálba mérjük ki a liszteket, a kakaót, a cukrot és a sütőport, majd keverjük össze
2. öntsük a szárazanyagokhoz a vizet, abba a kókuszolajat és keverjük össze csomómentesre
3. sütőpapírral béleljük ki a sütőformát, majd gyújtsuk be a sütőt 180 fokra
4. öntsük át a masszát az előkészített formába, terítsük el egyenletesen és 180 fokon süssük aranybarnára 20-25 perc alatt (ha 20 cm-nél nagyobb átmérőjű formában sütjük, akkor laposabb a piskóta, így 10-15 perc elég)
5. ha megsült a piskóta, vegyük ki a formából és hagyjuk teljesen kihűlni
6. amíg hűl a piskóta, a forgatáshoz választott alapanyagot tegyük ki tálkába, amiben könnyedén tudjuk megforgatni a golyókat
7. a kihűlt piskótát morzsoljuk össze egy keverőtálban, adjunk hozzá 1 evőkanál baracklekvárt és kézzel kezdjük el összegyűrni, majd attól függően, hogy mikor lesz kellemesen formázható, de kemény (golyóra összenyomható) a massza, adhatunk még hozzá 1, legfeljebb 2 evőkanál lekvárt
8. formázzunk diónyi adag golyókat és hempergessük meg a kiválasztott bevonatban
9. azonnal fogyasztható, vagy fogyasztásig hűtőben tároljuk
Praktika:
- közepébe lehet rejteni rumba áztatott mazsolát, meggyet, aszalt szilvát, vagy kandírozott narancshéjat, gyömbért, de akár marcipánt is
Itt is mi szorgoskodunk:
Memiegyszerű, energia, gluténmentes, gm, gyors, házlag, laktózmentes, müzli, recept, receptműves, szelet, tejmentes, tojásmentes, vegán
Energia szelet (glutén-, tej- és tojásmentes, vegán)
Nádcukorral és kókuszvirágcukorral készült almás müzli szelet, amiben megtalálható az édes mazsola és a ropogós, pörkölt mogyoró is.
ENERGIA SZELET (glutén-, tej- és tojásmentes, vegán)
7-8 db (10x24-es kenyérsütő formában)
1 db alma (170-180 g)
45 g nyers nádcukor
5 g kókuszvirágcukor
150 g gm. zabpehely
15 g gm. zabpehelykorpa
1/2 mk őrölt fahéj
50 g mazsola
15 g szezámmag
15 g pörkölt, sótlan mogyoró
1. egy bögrébe mérjük ki a mazsolát és öntsük fel annyi meleg vízzel, ami ellepi
2. hámozzuk meg az almát és a kis lyukú sajtreszelőn reszeljük le, majd mérjük hozzá a cukrokat és keverjük össze
3. adjuk a cukros reszelt almához a zabpelyhet, a zabpehelykorpát, a szezámmagot, a mogyorót, a fahéjat és a kinyomkodott mazsolát, majd kézzel, alaposan gyúrjuk össze a masszát (jól tapadó, kissé ragacsos állagú legyen)
4. béleljük ki a formát sütőpapírral, terítsük el egyenletesen, 1-1,5 cm magasan a keveréket, majd alaposan tömörítsük le és vágjuk be késsel az egyforma, kb. 3,5 cm széles adagokat (a sütés utáni könnyű szeletelés érdekében)
5. gyújtsuk be a sütőt 170 fokra és 15-20 perc alatt süssük enyhe arany színűre a szeleteket, majd zárjuk el a sütőt és további 5 percig hagyjuk bent száradni
6. a sütőpapír segítségével vegyük ki a formából és hagyjuk teljesen kihűlni, majd a bejelölt adagokra szeljük fel
Praktikák:
- mazsola mellett használhatunk más aszalványokat (pl. szilva, barack, narancshéj, gyömbér, alma)
- fahéj helyett más sütemény fűszerrel is ízesíthető
- ha egyszerre nagyobb adagot szeretnénk készíteni, akkor duplázzuk meg a hozzávalók mennyiségét
Itt is mi szorgoskodunk:
csütörtök, november 21, 2024
Memiegyszerű, gluténmentes, gm, házilag, karácsonyi, keksz, laktózmentes, mentes, omlós, recept, receptműves, ropogós, svéd, teasütemény, tejmentes, tojásmentes, ünnepi, vegán
Svéd gyömbéres keksz (glutén-, tej- és tojásmentes, vegán)
Fűszeres és ropogós, svéd klasszikus ünnepi keksz gluténmentes, vegán változatban.
SVÉD GYÖMBÉRES KEKSZ (glutén-, tej- és tojásmentes, vegán)
kb. 40 db
200 g gm. zabpehelyliszt
50 g mandulaliszt
100 g nádcukor porcukorrá darálva
40 g kókuszvirágcukor
2 teáskanál őrölt fahéj
1 teáskanál őrölt szegfűszeg
1/4 teáskanál őrölt szerecsendió
1 teáskanál őrölt gyömbér
5 g sütőpor (foszfátmentes)
100 g kókuszolaj (szilárd állapotban)
1 teáskanál citromlé (frissen facsart)
50 ml (50 g) víz
csipet só (természetes, nem finomított)
1. keverőtálba mérjük ki a liszteket, adjuk hozzá a porcukrot, a kókuszvirágcukrot, a fűszereket és a sütőport, majd keverjük össze
2. mérjük a szilárd kókuszolajat (nem kell, hogy hideg legyen, de folyós se legyen) a szárazanyagokhoz és morzsoljuk össze nedves homok állagúra
3. egy pici pohárba tegyük bele a csipet sót, arra mérjük ki a vizet, majd öntsük bele a citromlevet és keverjük össze
4. öntsük a nedves homok állagú alaphoz a citromos, sós vizet és gyúrjuk, nyomkodjuk össze a tésztát egy nagy gombóccá (*ha nagyon lágyra sikerül a tészta, tegyük 5 percre a hűtőbe, amíg újra megszilárdul kissé a bele dolgozott kókuszzsír és keményebb, nyújthatóbb lesz a tészta)
5. tegyük a tésztát sütőpapírral borított felületre, majd lapítsuk le és a tésztára is tegyünk egy sütőpapírt és a két sütőpapír lap között nyújtsuk ki a tésztát kb. 3 mm vastagra
6. vegyük le a felső sütőpapírt a tésztáról és tetszőleges kiszúróval formázzuk meg a kekszeket, melyeket tegyünk sütőpapírral bélelt tepsire egymástól 4-5 mm helyet hagyva, hogy ne süljenek össze (a maradék tésztát nyomkodjuk össze, majd nyújtsuk és formázzuk, amíg elfogy)
7. gyújtsuk be a sütőt 180 fokra és süssük a kekszeket 13-15 percig (10 percnél nézzünk rá, egy pici színt kapjon az alja, de a teteje maradjon világos, mert ahogy hűl, közben még keményedik), majd zárjuk el a hőt és hagyjuk a tepsit az elzárt sütőben további 5 percre, ezt követően vegyük ki a sütőből és a tepsin hagyjuk kihűlni a kekszeket
Praktika:
- ha nem szeretnénk nagyon ropogós kekszeket, akkor a sütési időt követően vegyük ki a tepsit a sütőből, ha igazán ropogósat szeretnénk, akkor hagyjuk bent az elzárt sütőben további 5 percre és utána vegyük ki hűlni
- további fűszerek is tehetők a tésztába (pl. narancshéj, kardamom, holland kakaópor)
- kókuszvirágcukor helyett is használható nádcukor
Itt is mi szorgoskodunk:
szerda, november 06, 2024
Memicsászármorzsa, gluténmentes, gm, házilag, kaiser, klasszikus, laktózmentes, nádcukor, nélkül, osztrák, recept, receptműves, serpenyő, smarni, tejmentes, tojás, tojásmentes, vegán
Császármorzsa (glutén-, tej- és tojásmentes, vegán)
A hagyományos, osztrák kaisersmarn forma és elkészítés, újragondolt összetevőkkel.
CSÁSZÁRMORZSA (glutén-, tej-
és tojásmentes, vegán)
2 személyre
60 g gm. zabpehelyliszt
20 g mandulaliszt
20 g gesztenyeliszt
30 g cukor (nyers nád)
5 g sütőpor (foszfátmentes)
1,5 dl víz
5 g kókuszolaj (folyékony állapotban)
csipet só (természetes, nem finomított)
sütéshez:
1 evőkanál kókuszolaj
1. egy keverőtálba
mérjük ki a liszteket, a cukrot, a sütőport és a csipet sót, keverjük homogénre
2. adjuk a szárazanyaghoz a vizet és a kókuszolajat, majd manuális, kézi habverővel keverjük csomómentesre
3. tegyünk a serpenyőbe 1 evőkanál kókuszolajat, majd, ha kissé felmelegedett öntsük bele a masszát és közepes lángon süssük a tésztát, amíg elkezd az oldala elválni a serpenyőtől és könnyen mozgathatóvá válik
4. ha átsült az alsó oldala, óvatosan fordítsuk meg a lepényt (csúsztassuk ki egy tálra, majd a serpenyőt óvatosan fölé tartva fordítsuk bele a korongot és süssük meg a másik oldalt is, de a rutinosak palacsinta feldobós módszerrel is megfordíthatják)
5. amikor megsült a másik oldal is és könnyen mozgatható a serpenyőben, 2 db fa, vagy szilikon spatula segítségével vagdaljuk kisebb darabokra és pirítsuk ropogósra
Praktikák:
- tálalható hidegen, melegen, porcukorral, lekvárral, mazsolával
- különlegesebb ízeket kedvelők készíthetik lenmag, vagy szőlőmagolajjal
2 személyre
20 g mandulaliszt
20 g gesztenyeliszt
30 g cukor (nyers nád)
5 g sütőpor (foszfátmentes)
1,5 dl víz
5 g kókuszolaj (folyékony állapotban)
csipet só (természetes, nem finomított)
1 evőkanál kókuszolaj
2. adjuk a szárazanyaghoz a vizet és a kókuszolajat, majd manuális, kézi habverővel keverjük csomómentesre
3. tegyünk a serpenyőbe 1 evőkanál kókuszolajat, majd, ha kissé felmelegedett öntsük bele a masszát és közepes lángon süssük a tésztát, amíg elkezd az oldala elválni a serpenyőtől és könnyen mozgathatóvá válik
4. ha átsült az alsó oldala, óvatosan fordítsuk meg a lepényt (csúsztassuk ki egy tálra, majd a serpenyőt óvatosan fölé tartva fordítsuk bele a korongot és süssük meg a másik oldalt is, de a rutinosak palacsinta feldobós módszerrel is megfordíthatják)
5. amikor megsült a másik oldal is és könnyen mozgatható a serpenyőben, 2 db fa, vagy szilikon spatula segítségével vagdaljuk kisebb darabokra és pirítsuk ropogósra
- tálalható hidegen, melegen, porcukorral, lekvárral, mazsolával
- különlegesebb ízeket kedvelők készíthetik lenmag, vagy szőlőmagolajjal
Itt is mi szorgoskodunk:
kedd, november 05, 2024
Memiegyszerű, frangipán, gluténmentes, gm, gyors, kávés, kevert, krém, laktózmentes, mentes, piskóta, recept, receptműves, tejmentes, tiramisu, tojásmentes, torta, vegán
Gesztenyés tiramisu torta (glutén-, tej- és tojásmentes, vegán)
Gyorsan elkészülő, szaftos piskóta, melyet különlegessé tesz az őrölt kávé. A krém pedig igazi tiramisu jelleget kölcsönöz.
GESZTENYÉS TIRAMISU TORTA (glutén-, tej- és tojásmentes, vegán)
27 cm átmérőjű gyümölcstorta formára
Piskótához:
100 g gm. zabpehelyliszt
100 g gesztenyeliszt
10 g őrölt kávé
100 g cukor (nyers nád)
1/2 mokkáskanál étkezési szódabikarbóna
1/2 csomag sütőpor (foszfátmentes)
20 g kókuszolaj
2 dl víz
csipet őrölt szegfűszeg
csipet só (természetes, nem finomított)
1 teáskanál frissen facsart citromlé
Gesztenyés krémhez:
50 g gesztenyeliszt
75 g cukor (nyers nád)
3 dl víz
20 g étkezési keményítő + 20 g vízzel elkeverve
Szóráshoz:
1-2 evőkanál holland kakaópor
1. egy keverőtálba mérjük ki a liszteket a kávét, a cukrot, a csipet sót, a szegfűszeget és a sütőport, majd keverjük össze
2. öntsük a szárazanyagokhoz a vizet, abba a citromlevet a szódabikarbónát, majd a kókuszolajat és keverjük össze csomómentesre
3. kókuszolajjal kenjük ki alaposan a sütőformát (a később könnyebb kifordítás miatt lehet tenni a gyümölcstorta forma középső részére egy kör alakúra vágott sütőpapírt a kiolajozás után, de ha teflon a forma, akkor ez nem szükséges, csak az olajozás), majd gyújtsuk be a sütőt 180 fokra
4. öntsük át a masszát a kiolajozott formába, terítsük el egyenletesen és 180 fokon süssük aranybarnára 20-25 perc alatt
5. ha megsült a piskóta, vegyük ki a sütőből és hagyjuk a formában langyosra hűlni, majd borítsunk a tetejére egy nagy lapos tálat és a sütőformával együtt fordítsuk vissza, vagyis borítsuk formával a tányérra, ezután emeljük le óvatosan a formát és ha használtunk a közepén sütőpapírt, akkor azt is húzzuk le a piskótáról, majd hagyjuk teljesen kihűlni
6. amíg hűl a piskóta, készítsük el a krémet, egy kis lábosba mérjük bele a gesztenyelisztet és a cukrot, majd manuális kézi habverővel 0,5-1 dl vízzel keverjük csomómentesre, ezt követően keverjük hozzá a maradék vizet
7. gyakran kevergetve, kis lángon tegyük fel főni a krémet, közben keverjük ki egy kis pohárban a 20 g keményítőt a 20 g vízzel és amikor kezd forrni a krém, gyors mozdulatokkal keverjük hozzá, majd folyamatos keverés mellett főzzük, amíg besűrűsödik és elkezd „köpködni”
8. óvatosan öntsük a meleg krémet a piskóta közepére és terítsük el egyenletesen és hagyjuk hűlni
9. amint teljesen megszilárdult a krém, szépen szeletelhető, de lehet pihentetni hűtőben egy éjszakát is
Praktika:
- nyers nádcukor helyett sima, vagy kókuszvirágcukorral is finom a krém
- készíthető kávéval is a krém, ekkor a hozzáadott vizet csökkentsük annyival, amennyi kávét adunk a krémhez (főzés előtt)
Itt is mi szorgoskodunk:
hétfő, november 04, 2024
Memigesztenyés, gluténmentes, gm, házilag, hókifli, keksz, kelesztés nélkül, laktózmentes, mentes, omlós, patkó, porhanyós, recept, receptműves, teasütemény, tejmentes, tojásmentes, vegán
Gesztenyés patkó kandírozott naranccsal (glutén-, tej- és tojásmentes, vegán)
Gesztenyés patkó, vagy hókifli kandírozott naranccsal töltött, omlós, gluténmentes, vegán tésztából készült változata.
GESZTENYÉS PATKÓ KANDÍROZOTT NARANCCSAL
(glutén-, tej- és tojásmentes, vegán) 13 db
75 g gesztenyeliszt
50 g gm. zabpehelyliszt
50 g nádcukor porcukorrá őrölve
késhegynyi őrölt szegfűszeg
5 g sütőpor (foszfátmentes)
50 g szilárd kókuszzsír
késhegynyi só
1 teáskanál citromlé (frissen facsart)
0,25 dl (25 g) víz
4-5 teáskanál kandírozott narancshéj
forgatáshoz:
nádcukor porcukorrá őrölve
1. egy kevertálba mérjük ki a liszteket, adjuk hozzá a porcukrot, a szegfűszeget és a sütőport, majd keverjük össze
2. adjuk a száraz anyagokhoz a kókuszzsírt (nem kell hideg legyen, de szilárd halmazállapotú igen) és morzsoljuk össze nedves homok állagúra
3. egy kis pohárba mérjük ki a vizet, tegyünk bele a sót és a citromlevet, keverjük össze, majd öntsük a kókuszzsírral összemorzsolt alaphoz és nyomkodjuk, gyúrjuk össze a tésztát (könnyen kezelhető, enyhén ragacsos a tészta)
4. osszuk egyenlő méretű golyókra (20 g/db) a tésztát, majd egyesével nyomjuk össze a darabokat a tenyerünkben úgy, hogy egy hosszúkás galuska formára álljon össze
5. nyomjunk hosszában a közepébe egy kis mélyedést, ebbe tegyünk 4-5 darab kandírozott narancshéj darabkát, majd az oldalait összenyomva zárjuk le a mélyedést és sodorjunk kb. 1-1,5 cm átmérőjű és 8-10 cm hosszú, a szélein kissé keskenyedő kukacokat és formázzuk meg a patkó formát, melyeket tegyünk sütőpapírral bélelt tepsire
6. 180 fokra előmelegített sütőben süssük 15-18 percig (egy pici színt kapjon az alja, de a teteje maradjon világos aranybarna, mert ahogy hűl, közben még keményedik), majd vegyük ki a sütőből és a tepsin hagyjuk kihűlni
7. amikor kihűltek a patkók, forgassuk meg porcukorban és jól záródó dobozban tároljuk
Praktikák:
- a töltéshez használhatunk apróra szelt datolyát, vagy kandírozott citromhéjat is, de töltetlenül is készíthető
- a forgatáshoz használt porcukorba tehetünk egy csipet őrölt vaníliát, vagy fahéjat
- ha nagyobb mennyiséget szeretnénk készíteni, akkor duplázzuk meg az összes hozzávalót
- fele méretű tésztagolyókból (10 g/db) is formázhatunk aprósüteményt, kevesebb sütési idővel (8-10 perc)
szerda, október 02, 2024
Memibanán, egyszerű, fordított, gluténmentes, gm, gyors, házilag, karamell, kevert, kókuszvirágcukor, laktózmentes, mentes, recept, receptműves, sütemény, tejmentes, tojásmentes, torta, vegán
Fordított banántorta kókuszvirágcukor karamellel (glutén-, tej- és tojásmentes, vegán)
A kókuszvirágcukorból készült karamellel igazán különleges és gyorsan elkészíthető finomság.
FORDÍTOTT BANÁNTORTA (glutén-, tej- és tojásmentes, vegán)
22 cm átmérőjű piteformára
banános karamell réteg:
2 db banán
50 g kókuszvirágcukor
0,25 dl (25 g) víz
tészta:
85 g gm. zabpehelyliszt
5 g mandulaliszt
10 g mákliszt
50 g nádcukor
15 g kókuszolaj (folyékony állapotban)
1/2 mokkáskanál étkezési szódabikarbóna
7 g sütőpor (foszfátmentes)
1 teáskanál frissen facsart citromlé
csipet só (természetes, nem finomított)
1,25 dl (125 g) víz
1. a gyümölcsös karamell réteghez vágjuk a banánokat hosszában ketté és tetszőleges formában tegyük a sütőpapírral bélelt piteformába
2. egy kis tálkában keverjük össze a kókuszcukrot a vízzel és öntsük a banánra úgy, hogy egyenletesen elterüljön
3. a tésztához egy keverőtálba mérjük ki a vizet, keverjük el benne a citromlevet, a sót, a szódabikarbónát és a cukrot, majd adjuk hozzá a folyékony kókuszolajat
4. mérjük a folyadékhoz a liszteket (zabpehely, mandula, mák) és a sütőport, majd manuális, kézi habverővel keverjük össze csomómentesre
5. öntsük a tésztát a karamelles banánra (az adagolást kezdhetjük kanállal, hogy a karamell ne keveredjen össze a tészta masszájával), majd terítsük el egyenletesen és 180 fokon süssük a süteményt aranybarnára 25-30 perc alatt
6. ha megsült a sütemény, óvatosan fordítsuk egy tálra és húzzuk le a sütőpapírt, langyosan és hidegen is tálalható
Praktika:
- változatos fűszerezéssel (őrölt fahéj, szegfűszeg, vanília) is ízesíthető
- banán helyett más gyümölcs (alma, barack) is használható
Itt is mi szorgoskodunk:
kedd, október 01, 2024
Memiegyszerű, egytálétel, főzelék, gluténmentes, gm, gyors, laktózmentes, recept, receptműves, spagettitök, tejmentes, vegán, zab
Spagettitök főzelék (glutén- és tejmentes, vegán)
Érdemes főzeléknek is kipróbálni ezt az érdekes tököt, ízre hasonlít a főzőtökhöz, de sokkal kevesebb teendő van vele. Hő hatására a hús spagetti vékony szálakra esik szét, így elég hámozni és kimagozni (nagyon zsenge tök esetén, amikor a mag még puha, nem szükséges), de reszelni nem kell.
SPAGETTITÖK FŐZELÉK (glutén- és tejmentes, vegán)
2 személyre
1-1,5 kg körüli spagettitök
1 teáskanál (szárított) kapor
1 teáskanál só (természetes, nem finomított)
tört bors
csipet nádcukor
2 evőkanál gm. zabpehelyliszt
1 evőkanál olaj (hidegen sajtolt)
1. zöldséghámozóval hámozzuk le a tök héját, vágjuk ketté és egy kanállal kaparjuk ki a magházat (ha zsenge a tök és puha még a mag, akkor nem szükséges), majd vágjuk a fél tököket 3-4 hasonló méretű darabra
2. tegyük egy lábosba az olajat, majd adjuk hozzá a darabolt tököt és öntsük fel annyi vízzel, ami épp ellepi
3. adjuk hozzá a kaprot, sót, borsot, cukrot és időnként megkeverve, fedő alatt főzzük, amíg a tök megpuhul és a fakanállal szét lehet nyomkodni, keverni szálaira
4. amikor megpuhult a tök, keverjük ki a sűrítést (habarás), ehhez egy kis csészébe tegyük a zabpehelylisztet, fokozatosan adjunk hozzá 1-1,5 dl vizet és manuális, kézi habverővel keverjük csomómentesre, majd húzzuk le a tűzről a lábost, pár evőkanálnyi főzeléklevet keverjünk a habaráshoz (egyenlítsük ki a hőt)
5. folyamatos keverés mellett adjuk a főzelékhez a habarást és keverjük össze alaposan, ne maradjanak benne csomók, majd a tűzre visszatéve forraljuk össze (ha túl sűrűnek érezzük a főzeléket, adjunk hozzá még vizet, ha túl híg, akkor még egy kis habarást – ahogy hűl, egy picit még sűrűsödik)
Praktikák:
- tálalhatjuk zabpelyhes répafasírttal
- a főzelék készíthető friss és szárított kaporral is
Tejbegríz (glutén- és tejmentes, vegán)
Nincs benne sem tej, sem gríz, mégis a végeredmény tejbegríz.
TEJBEGRÍZ (glutén- és tejmentes, vegán)
2 személyre
50 g gm. zabpehelydara
30 g nádcukor
csipet só (természetes, nem finomított)
2,5 dl kókusztej
2,5 dl víz
tálaláshoz:
1-2 evőkanál porcukorrá darált nádcukor
1 evőkanál holland kakaópor
1. egy kis lábosba mérjük bele a száraz összetevőket, majd (manuális, kézi habverővel) keverjük össze csomómentesre a 2,5 dl vízzel és öntsük fel a kókusztejjel
2. gyakori keverés mellett, kis lángon forraljuk fel és pár másodpercig folyamatosan kevergetve forraljuk össze, amíg „köpködni” kezd (közben kissé be is sűrűsödik)
3. zárjuk el a hőt alatta és hagyjuk pihenni pár percig (közben még tovább sűrűsödik, ha túl sűrűnek érezzük, keverjünk hozzá pár evőkanál vizet)
4. keverjük össze a porcukrot a kakaóporral és tálalásnál szórjuk meg a tejbegrízt
Praktikák:
- lehet víz nélkül csak kókusz-, mandula-, zab-, vagy rizstejjel készíteni, de csak vízzel főzve is finom (bármelyik folyadékot választjuk, ha keverjük is, összesen 0,5 l legyen)
- kakaó mellett fahéjas cukorral, aszalt gyümölcsökkel, mazsolával is tálalható
csütörtök, augusztus 29, 2024
Memialap, egyszerű, gluténmentes, gm, házilag, kakaós, keksz, laktózmentes, mentes, omlós, pite, recept, receptműves, sajttorta, teasütemény, tejmentes, tojásmentes, vegán
Sajttorta ízű pite (glutén-, tej- és tojásmentes, vegán)
Nem is sajttorta és nem is pite, mégis a végeredmény valahogy mindkettő.
SAJJTORTA ÍZŰ PITE (glutén-, tej- és tojásmentes, vegán)
Keksz alap:
220 g alapkeksz*
20 g kókuszolaj (folyékony állapotában)
30 ml (30 g) víz
Sajttorta ízű töltelék:
75 g mandulaliszt
75 g nádcukor
65 ml kókusztejszín
1 mokkáskanál reszelt citromhéj (kezeletlen, vagy bio)
1,5 dl víz
csipet só (természetes, nem finomított)
30 g étkezési keményítő + 20 g vízzel kikeverve
*Alapkeksz (kb. 220 g lesz belőle):
100 g gm. zabpehelyliszt
25 g mandulaliszt
50 g nádcukor porcukorrá darálva
4 g sütőpor (foszfátmentes)
50 g kókuszolaj (hideg, szilárd állapotban)
1/4 teáskanál citromlé (frissen facsart)
25 ml (25 g) víz
csipet só (természetes, nem finomított)
*1 teáskanál holland kakaó (ha kakaós kekszeket is készítünk)
Előkészülés az alapkeksz elkészítése (akár előző napon):
- konyhai aprítóba mérjük ki a liszteket, adjuk hozzá a porcukrot és a sütőport, majd keverjünk egyet rajta
- kisebb darabokra szedve mérjük a hideg, szilárd kókuszolajat a szárazanyagokhoz a konyhai aprítóba, majd néhány pulzálással keverjük nedves homok állagúra
- egy pici pohárba tegyük bele a csipet sót, arra mérjük ki a vizet, majd öntsük bele a citromlevet és keverjük össze
- vegyük ki az aprítóból a kést és az edényt használjuk tovább a tészta összeállításához
- öntsük a nedves homok állagú alaphoz a citromos, sós vizet és gyúrjuk, nyomkodjuk össze a tésztát egy nagy gombóccá (*ha vegyesen készítünk fehér és barna kekszeket, akkor osszuk ketté a tésztagombócot és az egyikbe gyúrjunk bele 1 teáskanál kakaót)
- béleljük ki sütőpapírral a tepsit, majd csippentsünk ki a tésztából apróbb diónyi darabokat és egyengessük el a sütőpapírral bélelt tepsin kb. 3-4 cm széles és 0,5 cm magas koronggá (a kekszek között hagyjunk 2-3 mm rést, hogy ne süljenek össze)
- gyújtsuk be a sütőt 180 fokra és süssük a kekszeket 13-15 percig (egy pici színt kapjon az alja, de a teteje maradjon világos, mert ahogy hűl, közben még keményedik), majd vegyük ki a sütőből és a tepsin hagyjuk kihűlni
1. törjük kisebb darabokra és tegyük konyhai aprítóba a kekszet, aprítsuk darált keksz állagúra
2. vegyük ki a kést az aprítóból és az edényt használjuk tovább a kekszalap összeállításhoz
3. adjuk a kekszmorzsához a kókuszolajat és a vizet, majd gyúrjuk, nyomkodjuk össze annyira, hogy nedves homok állagú legyen és a markunkban összenyomva összeálljon
4. béleljük ki egy kör alakúra vágott sütőpapírral a piteformát, majd szórjuk bele a nedves kekszmorzsát és a kezükkel, vagy egy egyenes aljú pohárral nyomkodjuk körbe a piteformában úgy, hogy rés nélkül, peremmel együtt kialakuljon a pite alja és oldala
5. gyújtsuk be a sütőt 180 fokra és süssük meg a keksz alapot 15-17 perc alatt, majd vegyük ki a sütőből és a formában hagyjuk hűlni
6. amíg hűl a pite keksz alapja, készítsük el a töteléket, mérjük ki egy kislábosba a mandulalisztet és a cukrot, majd adjuk hozzá a reszelt citromhéjat, a csipet sót, a kókusztejszínt, majd öntsük fel a vízzel és manuális, kézi habverővel való folyamatos keverés mellett főzzük közepes lángon, amíg elkezd forrni
7. vegyük alacsonyra a hőt és keverjük ki egy pohárban a tápióka keményítőt a vízzel, öntsük a már forrásban lévő krémhez és folyamatos keverés mellett forraljuk össze, amíg besűrűsödik (pár másodperc, amíg elkezd „köpködni”)
8. öntsük a krémet a pite keksz alapjába és hagyjuk az egészet a formában kihűlni
9. egy éjszakát pihentessük hűtőben, hogy szépen szeletelhető legyen
Praktika:
- tehetünk a tésztába süteményfűszert is (pl. őrölt fahéj, szegfűszeg, kardamom)
- tálaláskor megszórhatjuk felkockázott idénygyümölccsel
Itt is mi szorgoskodunk:
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)


















