A következő címkéjű bejegyzések mutatása: csökkentet cukortartalmú. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: csökkentet cukortartalmú. Összes bejegyzés megjelenítése

szombat, július 27, 2013

Mirabella szilva lekvár (zselatin mentes, vegán)

Évekkel ezelőtt figyeltünk fel a mirabella szilvára, avagy a fosókára és arra a tényre, hogy a környékünk parkjai pompáznak a sárga és a lila gyümölcsöktől. Mire elhatároztuk, hogy kipróbáljuk lekvárnak, addigra le is érett, így kíváncsian vártuk a következő szezont.

Majdnem sikerült lemaradni, a huzamos, eső nélküli meleg kicsit felgyorsította a folyamatot, de szerencsére egy kosárnyit össze tudtunk szedni a környékbeli fákról.
Az idei az eddig evett legédesebb, már-már émelyítően édes mirabella szilva, így kevesebb cukor is elég volt a kedvenc lekvárunk elkészítéséhez.

Lenti recept az általunk készített lekvárokhoz képest több cukorral készült, de érdemes kisebb adaggal kezdeni, majd fokozatosan adagolni a cukrot a készítés során, ízlésünk szerint, illetve, ha leveses a gyümölcs, akkor nem kell hozzá vizet adni.
Ha nagyon savanyú lenne a gyümölcs, akkor a cukor mellett negyed/fél mokkáskanálnyi étkezési szódabikarbónát is lehet hozzá adni.

MIRABELLA SZILVA LEKVÁR kb. 2 liter

2,8 kg mirabella szilva (nálunk lila)
0,5 dl víz (kevés leve volt a gyümölcsnek)
60 dkg nyers nádcukor
20 g pektin

1. mossuk meg alaposan a gyümölcsöt, tegyük magas falú edénybe, öntsük hozzá a vizet, adjuk hozzá a cukrot, majd közepes lángon főzzük, amíg a gyümölcsök elkezdenek leválni a magról (gyakran kell kevergetni, mert "köpköd")
2. ha levált a gyümölcs a magról, zárjuk el a hőt alatta, majd szűrőn passzírozzuk át (így a legkönnyebb kimagozni a gyümölcsöt)
3. tegyük vissza a tálba a magoktól leszűrt gyümölcspépet (kóstoljuk meg, hogy elég édes/savanyú-e, ha szükséges, adjunk még hozzá cukrot), botmixerrel keverjük el benne csomómentesre a pektint, majd folyamatos keverés mellett, nagy lángon főzzük, amíg forrni kezd, ekkor vegyük vissza kis lángra és gyakori keverés mellett hagyjuk 5 percig rotyogni
4. zárjuk el a hőt, szedjük le a lekvár tetejéről a habot (tegyük félre, készíthető belőle kevert süti) és adagoljuk tiszta, csírátlanított üvegekbe, zárjuk le fóliával és a tetővel, állítsuk fejre 5 percre (vákuum képződik, ami segíti a tartósítást), majd, ha kihűlt, mehet a kamrába

Praktikák:
- faeperrel vegyesen is finom, ekkor kevesebb cukor is elég
- vegyes színű mirabellából is készíthető (sárga mirabella lekvár recept)

péntek, május 24, 2013

Eperlekvár egyszerűen

Eredetileg szamócáért mentünk a piacra, mert a tesztelésre vásárolt adag nagyon meggyőző volt...

Szamóca helyett epret találtunk, nem is akármilyet, szerintem évek óta nem ettünk ennyire finomat, de ahogy HeF fogalmazta "lehet, hogy évtizedek óta nem ettünk ilyen finomat"...

Jó csere volt, főleg úgy, hogy következő hétre ígértek még szamócát, így abból is tudunk eltenni egy kis téli finomságot.

A tavalyi eperdzsemhez képest idén egy kicsit másképp készült, ráadásul pürésítettem a gyümölcsöt, így lekvár lett. (A lekvár homogén, nem tartalmaz nagyobb gyümölcsdarabokat, míg a dzsem darabos.)

EPERLEKVÁR EGYSZERŰEN kb. 2,5 l 

3 kg eper
30 dkg nyers nád cukor 
késhegynyi étkezési citromsav
1/2 citrom leve
20 g pektin

1. mossuk meg a gyümölcsöt és távolítsuk el a kacs részt
2. tegyük akkora tálba az epreket, amelyben bőven elfér, szórjuk rá a cukrot, a citromsavat és öntsük hozzá a fél citrom facsart levét, majd hagyjuk a cukrot elolvadni, az epret levet ereszteni
3. ha levet eresztett a gyümölcs, pürésítsük (botmixerrel), keverjük el benne csomómentesre a pektint
4. közepes lángon, gyakori keverés mellett főzzük, amíg elkezd forrni, majd forrástól számított 5 percig hagyjuk zubogva forrni (ügyeljünk arra, hogy ne forrjon ki), óvatosan kóstoljuk meg, hogy kellően édes/savanykás-e a lekvár
5. ha nagyon habos, szedjük le a habot, utána adagoljuk csírátlanított, tiszta üvegekbe a lekvárt, melyeket zárjunk fóliával és tetővel, majd állítsuk fejre 5 percre (vákuum képződik, ami segíti a tartósítást)

Praktikák:
- a cukor mennyisége ízlés szerint változtatható, fenti mennyiséggel enyhén édes a lekvár,
- aki dzsemet szeretne belőle készíteni, ne pürésítse a gyümölcsöt
- célszerű a címkézésnél azt is feljegyezni, milyen összetevőkkel készítettük a lekvárt, különösen akkor, ha ajándékba (is) adunk és azonos gyümölcsöt eltérő receptekkel is készítünk
- érdemes kisebb (2-3 dl) üvegeket használni, így felbontás után gyorsabban elfogyasztható a lekvár és természetes tartósítással is eltartható (felbontás után) a hűtőben romlás nélkül
- folyamatosan kevergessük a lekvárokat főzés közben, mert hajlamos leégni, illetve fröcskölni

hétfő, június 04, 2012

Eperdzsem

Lekvár, vagy dzsem? Mi a különbség? A mai szóhasználatban szinte semmi és valljuk be, talán nem is igazán szoktunk ezen morfondírozni, miközben a kalácsra kenegetjük...

Komolyra fordítva, mégis van oka a két elnevezésnek. A lekvár pépesre, homogénné főzött gyümölcs, a dzsem pedig tartalmaz gyümölcs darabokat. Bármelyiket is készítjük ügyeljünk arra, hogy nem kell émelyítően édesre készíteni, ráadásul az eltérő típusú gyümölcsöknek más és más a cukortartalma, így érdemes fokozatosan adagolni a cukrot főzés közben és kóstolgatni, ne legyen túl édes a lekvár, domináljon a gyümölcs íze, ha épp kissé savanykás, akkor is nagyon finom lehet.
A lekvárok (szeder), dzsemek (narancs, nektarin, lime-rebarbara, zöld füge) és a zselék (levendula, bodza) befőzésénél leteszteltem a nyers nádcukrot, a gyümölcscukrot és a xilitet is, mindegyikkel nagyon jól lehet dolgozni és a végeredmény amellett, hogy finom, még egészséges is.

EPERDZSEM kb. l,8 l dzsemhez

2 kg eper
20 dkg cukor (nyers nád, nyírfa)
15 g pektin

1. az elmosott befőttes üvegeket állítsuk egy magas falú lábosba, töltsük fel hideg vízzel (ne repedjenek el az üvegek a forralásnál) úgy, hogy ellepje a víz az üvegeket és kis lángon melegítsük forrásig a vizet (ügyeljünk rá, hogy tiszta kiszedővel emeljük ki az üvegeket), illetve a másik megoldás a csírátlanításra, ha az elmosott üvegeket betesszük pár percre a mikróba (tető nélkül!)
2. tisztítsuk meg a kacstól, majd alaposan mossuk meg az epret, ha nagyobbak, vágjuk négy részre és tegyük egy lábosba
3. adjuk az eperhez a cukrot és csomómentesen keverjük el a pektint, közepes lángon kezdjük el főzni gyakori keverés mellett, majd forrástól számított 5 percig főzzük
4. töltsük a lekvárt a csírátlanított üvegekbe, zárjuk le fóliával és az üveg tetejével, majd 5 percre állítsuk fejre, utána várjuk meg, amíg kihűl, címkézzük és mehet a kamra polcára

Praktikák:
- aki lekvárt szeretne belőle készíteni, a sűrítés előtt botmixerrel pürésítse (eperlekvár egyszerűen)
- érdemes a címkézésnél azt is feljegyezni, milyen összetevőkkel készítettük a lekvárt, különösen akkor, ha ajándékba (is) adunk és azonos gyümölcsöt eltérő receptekkel is készítünk
- érdemes kisebb (2-3 dl) üvegeket használni, így felbontás után gyorsabban elfogyasztható a lekvár és természetes tartósítással is eltartható a hűtőben romlás nélkül
- a cukor mennyisége ízlés szerint növelhető, de apránként adagoljuk, ne legyen túl édes a lekvár
- folyamatosan kevergessük a lekvárokat főzés közben, mert hajlamos leégni, illetve fröcskölni