Mirabella szilva lekvár (zselatin mentes, vegán)

Írta: Memi szombat, július 27, 2013
Évekkel ezelőtt figyeltünk fel a mirabella szilvára, avagy a fosókára és arra a tényre, hogy a környékünk parkjai pompáznak a sárga és a lila gyümölcsöktől. Mire elhatároztuk, hogy kipróbáljuk lekvárnak, addigra le is érett, így kíváncsian vártuk a következő szezont.

Majdnem sikerült lemaradni, a huzamos, eső nélküli meleg kicsit felgyorsította a folyamatot, de szerencsére egy kosárnyit össze tudtunk szedni a környékbeli fákról.
Az idei az eddig evett legédesebb, már-már émelyítően édes mirabella szilva, így kevesebb cukor is elég volt a kedvenc lekvárunk elkészítéséhez.

Lenti recept az általunk készített lekvárokhoz képest több cukorral készült, de érdemes kisebb adaggal kezdeni, majd fokozatosan adagolni a cukrot a készítés során, ízlésünk szerint, illetve, ha leveses a gyümölcs, akkor nem kell hozzá vizet adni.
Ha nagyon savanyú lenne a gyümölcs, akkor a cukor mellett negyed/fél mokkáskanálnyi étkezési szódabikarbónát is lehet hozzá adni.

MIRABELLA SZILVA LEKVÁR kb. 2 liter

2,8 kg mirabella szilva (nálunk lila)
0,5 dl víz (kevés leve volt a gyümölcsnek)
60 dkg nyers nádcukor
20 g pektin

1. mossuk meg alaposan a gyümölcsöt, tegyük magas falú edénybe, öntsük hozzá a vizet, adjuk hozzá a cukrot, majd közepes lángon főzzük, amíg a gyümölcsök elkezdenek leválni a magról (gyakran kell kevergetni, mert "köpköd")
2. ha levált a gyümölcs a magról, zárjuk el a hőt alatta, majd szűrőn passzírozzuk át (így a legkönnyebb kimagozni a gyümölcsöt)
3. tegyük vissza a tálba a magoktól leszűrt gyümölcspépet (kóstoljuk meg, hogy elég édes/savanyú-e, ha szükséges, adjunk még hozzá cukrot), botmixerrel keverjük el benne csomómentesre a pektint, majd folyamatos keverés mellett, nagy lángon főzzük, amíg forrni kezd, ekkor vegyük vissza kis lángra és gyakori keverés mellett hagyjuk 5 percig rotyogni
4. zárjuk el a hőt, szedjük le a lekvár tetejéről a habot (tegyük félre, készíthető belőle kevert süti) és adagoljuk tiszta, csírátlanított üvegekbe, zárjuk le fóliával és a tetővel, állítsuk fejre 5 percre (vákuum képződik, ami segíti a tartósítást), majd, ha kihűlt, mehet a kamrába

Praktikák:
- faeperrel vegyesen is finom, ekkor kevesebb cukor is elég
- vegyes színű mirabellából is készíthető (sárga mirabella lekvár recept)