Egy tárgy vagy tevékenység bemutatására általában múzeumi keretek között kerül sor, ahol az érdeklődőkkel a szakemberek közlik a száraz tényeket, majd megmutatják a produktumot. Ez is lehet érdekes, de valahogy ezzel a megoldással nem mindig sikerül átadni a teljes „igazságot”, csak egy külső, vékony rétegét. Mi hiányzik ilyenkor? Talán a kiállított tevékenység vagy tárgy azon sajátossága, ami szóban nem kifejezhető, csak érezni, átélni lehet azt.
A legújabb Harrer családtag - Csokoládéműhely és cukrászda
A soproni Harrer Csokoládéműhelyben jártunk.
Érdekes dolgokat tud teremteni, ha valaki tiszta szívből szereti azt, amit csinál és komoly energiát fektet abba, hogy ezt másoknak is átadja. Valahol itt indulhatott el a történet több mint 45 éve az osztrák-magyar határhoz közeli Mattersburgban. A Harrer família immár negyedik generációjába az elődök által belekódolt csokoládé iránti tisztelet és rajongás cseppet sem halványult, sőt!
A 15 éves soproni cukrászda cégére
Memivel még januárban találtuk ki, hogy szervezünk egy lazább hétvégét és beiktatunk egy kis csokis kitérőt a pihenésünkbe. Mindketten kedveljük a csokoládét, de inkább élvezeti, semmit unalomból majszolós értéke miatt. Nem titok, hogy a keserűbb áll legközelebb az ízlésünkhöz és szívesen csempészünk édességeinkbe is ebből a kincsből.
Mielőtt belemerülnék a sztoriba, két dolgot szeretnék helyre tenni:
1. Nem a csoki rontja a fogakat. Ezt legkedvesebb fogorvosunk közölte velünk, miközben éppen jó minőségű csokoládéját majszolta a rendelőjében. Én éppen a székben ültem akkorára tátott szájjal, hogy egy közepes sárgadinnyét simán eltüntettem volna, ebben a helyzetben meglehetősen szokatlannak hatott éppen ez a kijelentés. Nyilván megláthatta kissé elbutultan néző arcomat, mert rögtön hozzátette, hogy a megfelelő száj higiéné a dolog kulcsa. Magyarul, a kaja után kialakult savas kémhatás a ludas, amit szinte minden étel okoz.
2. A csoki nem hizlal. Legalább is akkor, ha ésszel esszük. Ez olyan, mint a vörösbor. A borban található antioxidánsok kimondottan jótékony hatással vannak az emberi szervezetre, de csak akkor, ha kisebb mennyiségben fogyasztjuk (pasik napi 2-3 dl, csajok napi 1-2 dl). Napi egy üveg zweigelt bepusszantása bizonyos idő után nem azt eredményezi, hogy bor „vérképző” hatása miatt véradó bajnokokká válunk, hanem azt, hogy amolyan Xanaxot nyelt lajhár-kaméleon keverékként kezdjük el megélni a mindennapjainkat, ebbe persze a rossz minőségű lőre vagy tablettás borika még inkább segítségünkre lesz.
Pontosan ez a helyzet a csokival! Számos előnye közül szintén kiemelhetőek az antioxidáns vegyületei, a véralvadást gátló hatása, de azt sem sokan tudják, hogy a csoki jótékony hatással van az emlékezet karbantartására, mert kétszer annyi foszfort tartalmazhat, mint a hal. Tessék kiguglizni, megéri! Itt is fontos a jó minőség (magas kakaótartalom) és a mértékletesség.
A kis kitérő után vissza Sopronba. Szállásunkról gyalog indultunk a csokiműhely felé, egyrészt mert így jobban felfedezhető a város, másrészt, mert a kóstolás egy pohár pezsgővel indul. Budapesti léptékhez szokva jó időben elindultunk, mert mégis csak a város másik végébe készülünk. Mindezt sikerült 20 perc alatt letudni úgy, hogy a végén igencsak belassult tempóra kapcsoltunk. Ennek köszönhetően viszont bő fél óra állt a rendelkezésünkre, hogy csodálkozzunk.
Amikor az épület elé értünk, én lecövekelt lábban megálltam és titokban elmorzsoltam két könnycseppet. Egy olyan épülettel álltam szemben, mint amilyen a James Bond filmekben a főgonosz óceánparti sziklára épült villája. (Kisgyerekkorom óta rajongok a James Bond filmekért, minden részét rongyosra néztem és persze azóta vagyok szerelmes az Aston Martin sportkocsikba...) Gyönyörűen megtervezett, domboldalra álmodott, végtelenül izgalmas kialakítású, merész formavilágú épület! Olyan titokzatosság sugárzik belőle, mintha legalább is a NASA titkos és jól álcázott laboratóriuma rejtőzködne 25 emelettel az épület alatt.
Képszerkesztővel "bolondított" épület
Említést érdemel Christoph Huber építész, aki fejéből kipattant ez a teraszplatós, félszinteltolásos gyönyörűség. Tutira ő is Bond rajongó, vagy csak jól álcázza! Erre szokás mondani, hogy a Harrer épülete kötelezően megnézendő valami.
Szerencsére az épületben nem egy világuralomra pályázó milliárdos lakik (James Bond mániások kedvéért például Emilio Largo vagy Francisco Scaramanga), hanem a Harrer család csokoládéműhelye és cukrászdája. A vendégtér hatalmas, az üvegfelületek szintén. Itt bizony az ablakpucolás több napos elfoglaltság… Cukrászoknak viszont ez a műhely maga lehet a gyönyör! A hatalmas térben szellősen berendezett gépészettel és bőséges természetes fénnyel a dolgozóknak egyáltalán nincs vakond érzete. Tudjátok, amikor egy ablaktalan fehérre csempézett lukban kell alkotni. A száz négyzetméter körüli üvegfelület a parkolóra és füves domboldalra néz, ami mögött a város nyújtózkodik. Nincs az a grillázs okozta égési sérülés, ami kedvét szegné az itt alkotó cukrászoknak. Elnézést, ezt azért nyilván máshogy látja az éppen sérült kolléga, de magával ragadott az épület. A vendégteret a műhelytől a kóstoltató terem választja el – unalmas ismételnem, hogy üvegfallal. Szégyenlős cukrászok ne adják be az önéletrajzukat ide.
Cukrász műhely luxus panorámával
A kívülről élesen sarkos épület belül lágyan íveltté alakul. A lekerekítések mellett a belsőépítész néhány háromszöget is becsempészett a gömb formájú lámpák közé – geometriai játék forró csokival. Az épület kialakításánál végig a trükközés és a szemlélődő megdöbbentése volt a cél. A rideg üveg és fém felületeket belül a natúr fa túlsúlyával kompenzálták, barátságos és modern hatású a beltér. Amikor a változatos, ámde egyszerű formavilággal már kissé megbarátkozott a retinánk, egy kis csoki és kávé mellett könnyedén gyönyörködhetünk a tájban, lévén, hogy a kávézó két komplett falfelületét üveggel váltotta ki a mérnök úr.
Geometria-orgia
Az épületről zárásként csak annyit mondanék, hogy igen, lehet így is tálalni valamit. Igen, ki lehet így is alakítani egy műhelyt, hogy az alkalmazottak ne érezzék magukat gályázó rabszolgáknak és kulturált emberi körülmények között csak arra terelődjön a figyelmük, ami éppen az aktuális feladat – alkotni szeretettel.
A csokikóstolásra egy délelőtti és egy délutáni időpont áll az érdeklődők rendelkezésére. Aki kíváncsi a cukrászokra is, az a délelőttire jelentkezzen be. A túra egy édes pezsgővel indult, amibe citromfűvel bolondított fehér trüffelgolyót rejtettek. Az alkoholmenteseknek más ízű trüffel jár, ezt a meglepit azonban nem lövöm le. Az ital után egy kisfilm következett arról, hogy a leszüretelt kakaóbab hogyan alakul csokivá. Bernadett, a „túravezetőnk” érezhetően nagy tudással és még nagyobb nyugalommal adta át nekünk az információkat. A nyugalom itt kulcsszó, de erről majd később.
Kimondottan élveztem, hogy nem csak verbálisan súroltuk a kakaóbabot és az abból előállított nyers csokoládét, hanem meg is ízlelhettük. A babot persze nem rágcsáltuk csak fogdostuk, de ahogy elnéztem, sok kóstoltatáson túlesett Bernadettünk könnyedén vette volna az „akadályt”, ha hirtelen elhatározásból a számba pöckölök egy babot. A fogorvosoktól túlzsúfolt Sopronban rutin feladat egy szépészeti rekonstrukció – de én ezt a pénzt inkább csokira tartogatom, no meg az Aston Martinra!
Nyers csokoládé
Az alapok elsajátítása után következett a cukorszintünk folyamatos feltornázása. A falra felszerelt, homokfújt Harrer logós alumínium csövek egy-egy üveg hengert rejtettek, amiben különböző országokból származó csokipasztillák pihentek. Kipróbálhattuk a Peruból, Venezuelából és más egzotikus kakaóbab termelő helyekről származó ízeket az egészen magas kakaótartalomtól a tejcsokiig.
Már itt beköszön Harrerék profizmusa, ugyanis saját összetételű ét- és tejcsokoládéjukat is kikísérletezték egy francia laboratóriumban, amelynek receptúrája szigorú titokként pihen egy termetes páncélszekrény mélyén. Nekünk nagyon tetszett a Harrer étcsoki ízvilága. Egy résztvevő a tejcsokira esküdött és szorgos hörcsög módjára meg is próbálta kideríteni pofazacskóinak maximális kapacitását. Ebben a helyzetében szerencsére Psota Irén nevének kiejtésével nem próbálkozott.
Végtelen türelmű Bernadett és HeF
A kóstoltatás következő fokozata az LCD tévék alatti, falba rejtett csokis fiókok kinyitása, ahol tányérokon közel negyven(!!) féle csokoládét próbálhattunk ki. Kardamomos, chilis, rózsaborsos, gyümölcsös ízesítésű, vörösboros (Harrer fejlesztés) és még megannyi változat. Már a látványuk aktiválta az agyalapi mirigyem endorfin gyárát, rendkívül boldog lettem, hogy a fiókok nem maradtak rejtve előlünk.
Aki ezt a dózist is túlélte, átkúszhatott a csokiszökőkúthoz, ahol Bernadett készségesen mártogatta az almákat, banánokat, epreket és kiviket, miközben a felé intézett szakmai és kevésbé szakmai kérdéseket is kedvesen megválaszolta. Kimondottan örültem, hogy nem a vendégek pancsoltak a csokiban!
Végül amolyan zárszóként még a kezünkbe nyomtak egy kis pohár forró csokit, ami akkor éppen nem tűnt jó ötletnek, de szívemre tett kezemmel be kell valljam, hogy mégis. Édes íze ellenére sikerült felhelyeznie arra a gyakran emlegetett betűre a pontot. A legális élvezeti szerektől túladagolva pihegtem a tér közepén elhelyezett egyik puffon és az arcomra költözött széles vigyor mellett észrevettem, hogy közben Bernadett kedvesen lezárta a kalandtúrát és a résztvevők elkezdtek kiáramolni a teremből. Ettől lettem igazán boldog, mert gyorsan felkaptam a fényképezőgépet és olyan kattogásba kezdtem, hogy a Nikon zárszerkezete enyhén megolvadt. Memi is kihasználta a nem várt ziccert és beszélgetésbe elegyedett túravezetőnkkel immár éhen veszni készülő bulldózer zabagépek rohangálása nélkül, amolyan kötetlenül. Na ezen a ponton éreztem azt, hogy igen, ez egy olyan élmény, amit ugyan ki lehet hagyni egy életből, de minek?!
A csokipasztillákat rejtő alumínium csövek
Korábban szót ejtettem Bernadett rendkívüli nyugalmáról. Erre most térnék ki, illetve a témát egy csokoládékóstolós viselkedési gyorstalpalóra futtatnám ki. Ha jól emlékszem úgy 15-en lehettünk látogatók, ebből két 1-3 év közötti manó volt. Ők nagyon aranyosak voltak ugyan, de más irányú érdeklődési körük miatt sikoltozás-rohangálás-üvegfal rugdosás hármasban merült ki a jelenlétük. Bernadettünknek nem csak ezzel kellett „megküzdenie”, hanem azzal az attitűddel is, hogy „Amit kifizettem, le is akarom pusztítani, kerül amibe kerül!! Ahéccencségit!” gondolkodásmóddal. Pedig még az elején tisztáztuk, hogy a 40 féle csokiból korlátlan a fogyasztás, és a gyümölcsökből is bőséges volt a kínálat.
Csokoládé kóstoló viselkedési gyorstalpaló
1. 5 éves kor alatti gyerkőcöt lehetőség szerint ne vigyél kóstolóra. Harrerék szívesen látják, de sem Te (a kergetőző szülő), sem a gyerek nem fogja élvezni, legkevésbé pedig azon látogatótársak, akik valamennyire is kíváncsiak a témára.
2. A korlátlan fogyasztással aposztrofált kínálókat fölösleges testi jelenléteddel őrizned, egyrészről mert utántöltik, másrészről mert a tányérok nem másznak el, végül pedig azért, hogy a többiek is hozzáférhessenek.
3. A csokoládé mellé készített csipesznek funkciója van. Nem azért van ott, mert a személyzet összekeverte a csokit a kockacukorral, hanem azért, hogy a csokihoz ne kézzel nyúlj hozzá – gyerekkori cseppfertőzésről szóló okítások témakör felelevenítése.
4. A csokiszökőkút mellé bekészített gyümölcsök nem az éves vitaminbevitelt hivatottak fedezni, csupán az a céljuk, hogy az olvasztott csokoládé és gyümölcs ízharmóniáját demonstrálják, kimondottan nagy összpontosítást igényel, de próbálj meg figyelni arra, hogy rajtad kívül még vannak néhányan a helyiségben.
5. Óvatosan a hirtelen nagy dózisú csokoládé bevitellel, rövid idő alatt nagyon megemelheti a vércukorszintet, ami nem előnyös a szervezet számára. Magyarul, nem az a cél, hogy a belépő összegét hányszorosan tudjuk felfalni a tányérokról, itt is fontos szabály a mértékletesség, de talán még fontosabb a figyelem magunk és mások irányába.
A gyönyör forrása
Leszámítva a csoporttársaink némelyikéből tökéletesen hiányzó társasági viselkedési normákat, a kóstoló hosszútávra meghatározó élmény marad mindkettőnk számára! Jó volt látni, hallani és érezni a csokoládékészítés iránti elkötelezettséget, szeretetet és nem utolsó sorban megfigyelni azt, hogy kulturált körülmények között is lehet ilyesmivel foglalkozni. A műhely patika tisztaságú volt, ugyanúgy, ahogy a cukrászok, ami első sorban nem pénz kérdése, mégis kevés hasonló példát látni. Az is tisztán látszott, hogy mindenki tudja, hogy mi a dolga és nem csak azért, mert közben a félemeletről tucatnyi szempár nézte őket. Az már csak halkan megjegyzendő tény, hogy a szalon érzetű műhely ellenére Harrerék ár/értékaránya optimális. Nyilván nem étbevonó árkategóriában fociznak, de nem is keresem a nyelvemmel a csokiba rejtett aranyrögöket az ár kapcsán.
Sikerült két szó erejéig találkozni Harrer-Abosi Beatrixszal – a névből gondolom rémlik, hogy köze van a céghez! :-) Ő éppen Szigetszentmiklósra indult egy főzőiskolába, de lelkemre kötötte, hogy nyugodtan hívjam fel, ha lenne még kérdésem. Természetesen van, de nyugalom, nem a titkos receptúra a cél! Talán éppen annak az egyeztetése, hogy mikor rendezik a következő borkóstolóval egybekötött csokikóstolást – éljen a hedonizmus!
A „gyárlátogatást” követően a csoki okozta boldogsághormon túltengésünkben igazán perverz ötletünk támadt Memivel, átsétáltunk Harrerék várkerületi cukijába, hogy stílusosan ott vezessük le az élményeinket. Tudom, szentségtörés, de én a kávé mellé kértem egy sört és továbbra is méla vigyorral az arcomon elpöfékeltem egy szivarkát.
Belvárosi Harrer cuki
Így végiggondolva a történteket boldog vagyok. Ennek oka nem az elfogyasztott – szokásaimhoz képest hegynyi – csokoládé, hanem az, hogy olyan kézművesekbe futottunk, akiknek fontos az, hogy mit és hogyan készítenek, valamint ebben maximalisták. Biztos vagyok benne, hogy a csodálatos műhelyért néhányan sárgulnak az irigységtől, de ez magyar „betegség” – nem vagyunk képesek örülni más sikereinek, mert azt gondoljuk, hogy előlünk vette el. Pedig ez orbitális ostobaság! Ráadásul az irigyek általában hajlamosak figyelmen kívül hagyni a sikerig vezető utat, annak hosszát és a kőkemény kitartást, aminek az eredményét Harreréknél láthatjuk.
Nagyon örülünk, hogy mindezt átélhettük és drukkolunk, hogy a Harrer Csokoládéműhelyben még sokáig készülhessenek csokoládék, bonbonok, sütik és a többiek. Közben elfogyott a „madár látta merlot”-s csokim is, így a beszámolót is befejezem.
tésztához:
10 dkg porcukor (nád, nyírfa, vagy sztívia)
