Tiramisu (tojásmentes krémmel)

Írta Memi hétfő, szeptember 27, 2010 3 hozzászólás
Kb. 25 évvel ezelőtt ettem először tiramisut, ami akkor még kevésbé ismert ínyencségnek számított. Utána sok-sok év eltelt mire újból megízleltem, azonban nem igazán emlékeztetett az első élményre, ráadásul időközben azt is megtudtam, hogy jellemzően nyers tojással készül a krém, így azonnal tiltólistás lett nálam, egészen addig, amíg az alábbi alternatívát összeállítottam...

Javaslom, hogy a pudingpor mindenképp a karamellás legyen, de a krémet bátran lehet variálni, tej helyett készülhet vízzel, vagy gabonatejjel is. Ha a vegán alapanyagok, a laktóz- és/vagy tojásmentesség cél, akkor a babapiskótát és a mascarpone alternatívát is ehhez igazítsuk.

TIRAMISU 4 személyre (egészségesebb hozzávalók)

250 g mascarpone
1 zacskó tejkaramella ízű puding
6 dl tej (de lehet víz, vagy gabonatej - ebből 5 dl a pudingba, 1 dl a kávéba)
5-6 evőkanál cukor (nyers nád - ebből 3-4 evőkanál a pudingba, 2 evőkanál a kávéba)
1 doboz babapiskóta (teljes kiőrlésű)
4 személyre lefőzött kávé
cukrozatlan kakaópor (karobpor)

1. lefőzzük a kávét és beletesszük a cukrot elolvadni, majd felöntjük tejjel
2. megfőzzük a pudingot a zacskón található leírás szerint, majd a lábost hideg vízbe állítva lehűtjük (kevergessük, hogy ne hártyásodjon a teteje)
3. ha a puding kihűlt csomómentesen elkeverjük benne a mascarponet
4. a babapiskótákat egyesével megmártjuk a kávéban és szorosan lerakjuk az első sort egy magasabb falú tálban
5. a krém felét egyenletesen eloszlatjuk a piskótán
6. szűrőbe kanalazzuk a kakaóport és végighintjük az első sor krémet
7. a második sor piskótához egyesével megmártjuk a piskótákat és szorosan lerakjuk
8. a krém maradék felével egyenletesen beterítjük a piskótát
9. a felső réteget is megszórjuk kakaóval
10. hűtőbe tesszük néhány órára összeállni

Praktikák:
- a piskótát elég egy pillanatra megmártani a kávéban, amint beleért a felső oldal, már vehetjük is ki, így nem áztatjuk el és a krémmel is tud még puhulni
- a kávés mártogatónak érdemes a piskótával közel azonos méretű, de mély edényt választani
- a fenti adag 27x27 cm-es tálhoz elegendő
- jellemzően a tálalás előtti este készítem el, másnapra tökéletesre összeáll
- ha esetleg nem elegendő a piskóta a szoros elrendezéshez, pár mm kihagyható a piskóták között, úgy is összeáll
- kizárólag felnőtteknek készülő verziónál a kávéba lehet tenni kávélikőrt, mandulalikőrt