A következő címkéjű bejegyzések mutatása: vaj. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: vaj. Összes bejegyzés megjelenítése

kedd, november 13, 2012

Ghí (tisztított vaj) készítése

Egy ideje nálunk is mellőzni kell a tejtermékeket, amelynek helyettesítése a tej esetében már megoldott a mandula-, rizs- kókusz-, vagy zabtejjel, tejszín esetében kókusz-, vagy zabtejszínnel, tejföl  és lágy sajt esetében a (GMO mentes) szója joghurttal, azonban a vajat is le kellett cserélni, ekkor került képbe ez a finomság.

Ma már „zsíros” kenyér alapjául is szolgál, saját sütésű, friss kenyérre kenve, bőséges lilahagymával, paprikával megszórva mennyei csemege…

Mi is az a ghí?

Vajzsír, derített vaj, vagy legismertebb nevén tisztított vaj. Minden olyan ételhez használható, amelyhez vajat használnánk. Nagyon jól bírja a magas hőmérsékletet, ráadásul a főzési eljárás során kiválik belőle a tejfehérje és a tejcukor, így laktózérzékenyek is fogyaszthatják.
Készítésének egyik fő oka az volt, hogy a vaj könnyen megromlott, így a meleg éghajlaton élőknek szüksége volt egy olyan zsiradékra, amely nagy melegben hűtés nélkül is eltartható, illetve nem csak a főzés során, de bizonyos táplálkozási kultúrákban és vallási ceremóniákon is fontos szerepet tölt be a mai napig.
A ghí kiváló élettani hatású, serkenti az emésztőnedvek kiválasztását, ezzel segíti az emésztést és a méregtelenítést, továbbá antioxidáns hatású, segít felvenni a tápanyagokból az ásványi anyagokat, vitaminokat, így táplálja a szervezetet, erősíti az immunrendszert.

Érdemes egyszerre nagyobb adag (0,5-1 kg) vajból készíteni, ugyanannyi munka van vele, mint kisebb mennyiséggel. A vaj mennyiségének 2/3-a lesz kb. a ghí mennyisége.


GHÍ KÉSZÍTÉSE

1/2 - 1 kg natúr (nem sózott) vaj

1. a vajat tegyük lehetőleg fehér zománcos lábosba (így könnyebben látni, ha elkészült), majd közepes lángon melegítsük, amíg elkezd forrni
2. ha forr, vegyük le a lángot kicsire és gyakran kevergetve főzzük addig, amíg a tetején hab képződik, melyet szedjünk le folyamatosan
3. ha már nem képződik hab, illetve a lábos alján megjelennek apró, aranybarna (protein) szemcsék, akkor elkészült, zárjuk el a hőt alatta (mennyiségtől függően 20-30 perc)
4. sűrű szűrőn, vagy tiszta vászon anyagon szűrjük át és hagyjuk kihűlni (nem szükséges hűtőben tárolni)

Praktikák:
- kiválóan használható édes és sós ételekhez is, de kenyérre kenve is fogyasztható
- mielőtt megdermed, ízesíthető fűszerekkel igény szerint
- a képeken látható a ghí meleg, folyékony, illetve kihűlt, szilárd formájában


hétfő, március 12, 2012

Juharszirupos vajas keksz

Imádjuk az egészséges kekszeket :-)
Reggelire a napindító általában ezek valamely változata, vagy kása, vagy gyümölcs. Fentiek miatt mindig keresem az újdonságokat, mivel, hogyan lehet új típusú finomságot alkotni.

JUHARSZIRUPOS-VAJAS KEKSZ
10 db (egészségesebb összetevők)

10 dkg vaj
3 evőkanál juharszirup (100%-os)
20 dkg liszt (teljes kiőrlésű tönköly, vagy rozs)
8 dkg cukor (nyers nád, nyírfa, sztívia)
1 db tojás (bio-, vagy szabadtartású)

1. olvasszuk fel a vajat, majd adjuk hozzá a juharszirupot és keverjük habosra a (megmosott és külön tálban felütve ellenőrzött) tojással (gyors mozdulatokkal keverjük, hogy a meleg vajban ne süljön meg a tojás)
2. a tojásos keverékhez adjuk a cukrot és a lisztet, majd alaposan keverjük össze
3. gyújtsuk be a sütőt 180 fokra (gázsütőnél 4-es fokozat) és vajazzuk ki a tepsit
4. enyhén nedvesített kézzel gyúrjunk evőkanálnyi adagokból gombócokat, majd 1 cm vastagra lapítva tegyük a tepsire és 10 perc alatt süssük aranyszínűre

Praktikák:
- a 20 dkg liszt helyett legalább fele-fele arányban zabkorpa-teljes kiőrlésű liszt keverékkel is lehet készíteni,
- lehet bele tenni 1-2 evőkanál kakaóport, karobport, vagy felaprított csokit
- jól illik a tésztába darált dió, törökmogyoró, vagy mandula
- a képen látható sütemény teljes kiőrlésű tönköly liszttel készült

kedd, február 07, 2012

Kaktuszos rozskeksz

A kukoricadarás kenyérnél írtam a nopal kaktuszporról, most a reggeli témakörében teszteltük, tettük smoothie-ba és kekszbe.

A kekszes verzió nagyon sikeres lett... Lehet enni reggelire, iskolába és munkahelyre vinni tízóraira, vagy csak úgy, nasinak :-)

KAKTUSZOS ROZSKEKSZ
10-12 db

15 dkg teljes kiőrlésű rozsliszt
5 dkg zabpehely
2 dkg nopal kaktuszpor
10 dkg vaj
8 dkg nyers nádcukor
5 dkg étcsokoládé (60-70% körüli)
1 db tojás (bio, vagy szabadtartású)
1 mokkáskanál fahéj
1 mokkáskanál szódabikarbóna
1 mokkáskanál sütőpor (foszfátmentes)

1. olvasszuk fel a vajat és keverjük bele a cukrot, majd mossuk meg a tojást, adjuk a vajhoz és keverjük habosra (gyors mozdulatokkal, nehogy megsüljön a tojás)
2. keverjük össze a lisztet, a zabpelyhet, a nopalt, a felaprított étcsokoládét, a fahéjat, a szódabikarbónát és a sütőport
3. öntsük a tojásos keveréket a szárazanyagokhoz és keverjük össze alaposan
4. gyújtsuk be a sütőt 180 fokra (gázsütőnél 4-es fokozat) és vajazzuk ki a tepsit
5. evőkanálnyi adagokból, enyhén nedvesített kézzel formázzunk golyót, majd lapítsuk le és tegyük az előkészített tepsire
6. a 4. pontban írt hőfokon süssük 10-12 percig, majd vegyük ki a sütőből és hagyjuk a tepsin kihűlni a kekszeket (meg is szilárdul)

Praktikák:
- lehet bele tenni más fűszereket
- készíthető zabkorpával, kókuszreszelékkel, vagy más típusú lisztekkel is



csütörtök, szeptember 15, 2011

Vajas brownie

Sok helyen lehet olvasni az "eredeti" amerikai brownie receptről, azonban az eredetéről megoszlanak a információk, egy biztos, hogy akkor jó, ha nagyon csokis, a teteje ropogós, a közepe kellemesen lágy :-)

Sokáig csak vágyakoztam az "igazi" brownie után, most meg kétféle alapreceptem is van...
Eddig olívaolajjal készítettem, épp itt volt az ideje kipróbálni vajjal és így is talán még finomabb is.

VAJAS BROWNIE 4 személyre (egészségesebb összetevők)

8 dkg liszt (teljes kiőrlésű gabonából)
10 dkg vaj (ghí)
12,5 dkg cukor (nád, nyírfa, vagy sztívia)
2 db tojás (bio, vagy szabadtartású)
3 teáskanál cukrozatlan kakaó (karobpor)
10 dkg étcsokoládé (60-70%)

1. gyújtsuk be a sütőt 180 fokra (gázsütőnél 4-es fokozat) és vajazzuk ki a sütőformát
2. olvasszuk fel a vajat, adjuk hozzá a cukrot és a megmosott (egyenként, külön edényben felütve ellenőrzött) tojásokat, majd gyorsan keverjük össze (ne legyen forró a vaj, mert megsül a tojás)
3. keverjük a masszához a kakaóport és a lisztet
4. aprítsuk fel a csokoládét és keverjük a tésztába
5. öntsük a formába a masszát, nedvesített kanállal terítsük el egyenletesen, majd az 1. pontban írt hőfokon süssük kb. 20 percig (akkor jó a tészta, ha a tűpróbánál még kissé ragad, mert amíg hűl, még szilárdulni fog)

Praktikák:
- lehet tenni a tésztába olajos magvakat, fehér csokit, kávét, fűszereket
- a képen látható sütemény teljes kiőrlésű rozsliszttel és karobporral készült