Vegán "halkrém", vagy akár "májkrém"

Írta: Memi szombat, február 15, 2014
Ha kihagyjuk az algalapot, több borsot, plusz majoránnát is adunk hozzá, akkor békebeli májkrémre hasonlító ízvilág körvonalazódik, vagy adhatunk hozzá főtt, apróra darabolt tojást, de akár főzhetünk a vöröslencsével gombát is. Szóval hajrá változatosság!

Ja, és majd' elfelejtettem: egészséges is...

VEGÁN "HALKRÉM" 4 személyre

10 dkg vöröslencse
10 x 10 cm-e algalap
5 dkg dió
1 teáskanál citromlé
1 gerezd fokhagyma
1 pici vöröshagyma
1 szál szárzeller
0,5 dl víz (áztató és főző vizen felül)
csipet só (nem finomított, természetes)
tört bors

1. az algát áztassuk be vízbe, amíg előkészítjük a hozzávalókat
2. tegyük fel kétszeres mennyiségű vízben főni a vöröslencsét a kiáztatott, leszűrt algával és közepes lángon, fedő alatt főzzük fogkeményre (kb. 15 perc, ezalatt a víz is elfő)
3. daráljuk le a diót (én kávédarálóval tettem), pucoljuk meg a hagymákat és a zellerrel daraboljuk fel (a botmixer tudjon vele dolgozni)
4. tegyük a botmixer táljába a megfőtt algás lencsét, az aprított zellert, a vöröshagymát, a fokhagymát, a darált diót, majd a citromlevet, a fűszereket (só, bors) és a 0,5 dl vízzel alaposan mixeljük össze

Praktikák:
- több algával erősebb, kevesebbel gyengébb tenger íz érhető el,
- elhagyható az alga, jól illik hozzá a majoránna, gomba, tojás, fűszerek