Bazsalikom pesto (tejtermék- és olajos mag mentes, vegán)

Írta: Memi péntek, július 15, 2022

Egyszerű, szuper gyors, nyers szósz, amely kiválóan használható tésztára, salátára, vagy mártásnak.

Sajt nélkül készítettük, de belecsempésztünk két olyan összetevőt is, amitől igazán különleges lesz ez a változat. Az egyik az íz fokozására a sörélesztő pehely, a másik a még krémesebb, sűrűbb állag elérése érdekében a bazsalikom mag, ami úgy működik, mint a chia mag, nedvesség hatására zselé burok veszi körül és besűríti az ételt.

Korábban készítettünk ruccolával hagyományos pestot, valamint reteklevél pestot és napraforgó maggal sajt nélküli pestot, de mindegyiknél nagyobb szerelem a mostani összeállítás.

BAZSALIKOM PESTO 2 személyre

75 g friss bazsalikom levél

50 g olaj (szűz, vagy hidegen sajtolt)

4 teáskanál sörélesztő pehely

1 teáskanál fokhagymapor

1/2 teáskanál só (természetes, nem finomított)

1/2 teáskanál őrölt bors

1 dl víz

1 teáskanál friss citromlé

1 teáskanál

1. Tegyük az összes hozzávalót a botmixer keverőedényébe, mixeljük homogénre (kóstoljuk meg, hogy az ízlésünk szerint kell-e még bele valamelyik fűszerből), majd hagyjuk állni fél órát, hogy a bazsalikom mag besűrítse kissé a keveréket.

2. Kifőtt tésztával, salátával, vagy ízlés szerint tálaljuk.

Itt is mi szorgoskodunk: