Paradicsomsaláta ínyenceknek

Írta: Memi szerda, április 06, 2011
Be kell valljam, hogy nem régóta ismerem a medvehagymát, korábban nem is hallottam róla...
A szerelem egy kiadós léböjt-kúra alatt kezdődött.

Két évvel ezelőtt -épp ebben az időszakban- elhatároztuk HeF-el, hogy eljött az ideje a szervezetünk alapos méregtelenítésének és bár fogalmunk sem volt arról, mire is vállalkozunk, bejelentkeztünk egy 10 napos léböjt-kúrára. A "felvételt" alapos orvosi vizsgálatok előzték meg és a kúrát orvos felügyelte. Illetve a pontosság kedvéért, mi és még 8 idegen beköltöztünk a doktornő -erre a célra megálmodott- Káli-medencében fekvő házába, ahol szigorú (értem ezalatt: folyamatos) felügyelet mellett végeztük az előírt programot.
A környezet mesés volt, tájjelegű, gyönyörűen karbantartott házikók, éledező természet, sok-sok napsütés, a böjtház pedig csendes környezetben, hatalmas kerttel, páronként külön fürdőszobás szobákkal várt minket. Pont megfelelő környezet a testi és lelki nagytakarításra.
A program részeként minden nap mentünk kirándulni, utolsó napon célzottan medvehagymáért.
Felejthetetlen élmény, ahogy megpillantottuk az erdő közepét szőnyegszerűen beborító medvehagymást, melyen a fák lombjain átszökő napsugarak csillogtak :-)

Múlt héten végre ismét olyan helyen kirándultunk, ahol saját magunknak tudtunk szedni ebből a csemegéből és persze felidézte az akkori élményeket...
És, hogy kerül a medvehagyma éltetése a paradicsomsalátához? Úgy, hogy amíg tart a szezon minden ételbe próbálom becsempészni (persze az édességek még megmenekültek) :-)

Végezetül engedjetek meg egy tanácsot: óriási élmény böjt-kúrán részt venni, de csak felügyelet mellett és alapos vizsgálatok után szabad, számtalan típusa létezik már, így mindenki megtalálhatja a szervezete számára megfelelőt, ehhez azonban szakemberrel konzultálni szükséges.

PARADICSOMSALÁTA ÍNYENCEKNEK 4 személyre

25 dkg paradicsom (lehet vegyes fajtákból is)
1 db citrom
2 teáskanál őrölt koriander
3 evőkanál olivaolaj
só (himalája)
tört bors
3-4 levél medvehagyma

1. alaposan mossuk meg a paradicsomot, távolítsuk el a szár részét, majd szeljük nagyobb kockákra (ha koktél paradicsommal dolgozunk, akkor a méretétől függően felezzük, negyedeljük) és tegyük egy tálba
2. fűszerezzük a paradicsomot (koriander, csipet só, tetszés szerint tört bors, csíkokra vágott medvehagyma)
3. nyomjuk ki a citrom levét és az olivaolajjal együtt öntsük a salátára
4. alaposan keverjük össze és tálalható

Praktikák:
- medvehagyma helyett lehet használni petrezselymet, vagy akár friss koriandert is
- ha van rá idő, pár órára érdemes hűtőbe tenni, hogy még jobban összeérjenek az ízek