szombat, február 14, 2015

Cékla főzése

A főtt cékla számtalan finomság elkészítéséhez felhasználható:

Ez a főzési mód segít megszüntetni a cékla földes ízét. Érdemes a vásárlás után mielőbb megfőzni, majd lefedve hűtőben, vagy fagyasztóban tárolni.


CÉKLA FŐZÉSE

céklagumó
kg-ként 2 teáskanál só (természetes, nem finomított)
kg-ként 2 teáskanál cukor (nyers nád)

1. a céklagumókat nem kell megpucolni, csak alaposan mossuk meg és távolítsuk el a vékony gyökereket, bajuszkákat
2. tegyük egy lábosba a gumókat és öntsük fel annyi vízzel, hogy bőven ellepje, majd adjuk a vízhez a sót és a cukrot
3. fedő alatt, közepes lángon főzzük, amíg a cékla megpuhul (tűpróba), majd hagyjuk a levében kihűlni és pucoljuk meg
4. megpucolva és lefedve eláll a hűtőszekrényben néhány napot, ha nem akarjuk rögtön felhasználni

péntek, február 13, 2015

Citromos, diós tönkölykeksz

Általában mindig lapul valami finomság a kedvenc kekszes dobozunkban. Jól jön a reggeli kávé / tea / limonádé (hangulat és/vagy időjárás függő) mellé és akkor is, ha csak egy falat nasira vágyunk.

Aktuálisan a szezámmagos az egyik kedvenc, de már tényleg ki kellett lépni a bűvköréből és valamilyen más kombinációt is készíteni...


CITROMOS, DIÓS TÖNKÖLYKEKSZ 4 cm-es kiszúróval 70 db (mintától függő)

10 dkg vaj (ghí)
20 dkg tönkölyliszt (teljes kiőrlésű)
10 dkg cukor (nyers nád)
5 dkg dió
1 db tojás (bio-, vagy szabadtartású)
1 citrom reszelt héja (kezeletlen!)
csipet só (természetes, nem finomított)
csipet őrölt vanília
1 teáskanál sütőpor (foszfátmentes)

1. daráljuk meg a diót és reszeljük le a megmosott citromot
2. egy lábosban olvasszuk fel a vajat, adjuk hozzá a cukrot, a csipet sót, vaníliát és a tojást, majd keverjük össze alaposan, krémesre
3. adjuk a keverékhez a diót, a lisztet, a sütőport és keverjük össze, majd 15 percre tegyük a hűtőbe a tésztát, hogy könnyen nyújtható legyen (kissé visszakeményedik a vaj)
4. ha letelt a hűtési idő, gyújtsuk be a sütőt 180 fokra (gázsütőnél 4-es fokozat), majd szedjük a tésztát lisztezett felületre és nyújtsuk 2-3 mm vékonyra, szaggassuk ki a kívánt méretű kekszeket és tegyük sütőpapírral bélelt tepsire
5. süssük a kekszeket 10 percig, majd zárjuk el a hőt és hagyjuk további 10 percig száradni a meleg sütőben a kekszeket (ha több tepsivel dolgozunk, először süssük végig minden tepsi esetében a 10-10 percet, majd zárjuk el a sütőt és az összes tepsit tegyük vissza egyszerre a 10 perc száradásra)

Praktikák:
- laktózmentes vajjal is készíthetjük, egyedi fűszerezéssel
- a képen látható kekszek ghí-vel, nyers nádcukorral és teljes kiőrlésű tönkölyliszttel készültek

kedd, február 10, 2015

Aszalt gyümölcsös, diós (nyitott) kalács

Igazi szépség, akár ünnepi desszertként is megállja a helyét. Üde, friss, mégis édes, gyümölcsös ízkavalkád, így nekünk a cukormáz nem is hiányozna róla (ami a nyers nádcukor miatt ilyen sárgás színű).

Paul Hollywood receptje inspirálta.

ASZALT GYÜMÖLCSÖS, DIÓS (NYITOTT) KALÁCS


tésztához:
200 g tönköly fehérliszt
100 g teljes kiőrlésű tönkölyliszt
50 g cukor (nyers nád)
3 g só (természetes, nem finomított)
1 cs porélesztő
50 g vaj
135 ml tej
1 db tojás (bio-, vagy szabadtartású)

töltelékhez:
50 g aszalt sárgabarack
50 g aszalt áfonya
50 g mazsola
50 g dió
50 g étcsokoládé (70 % körül)
120 g sűrű lekvár (nálunk házi narancs)
100 g cukor
35 g tönköly fehérliszt

cukormázhoz (opcionális):
70 g porcukor (nyers nád)
1 evőkanál citromlé (frissen facsart)

1. kockázzuk fel a sárgabarackot, majd tegyük egy tálba az áfonyával, a mazsolával együtt és öntsünk rá annyi vizet, hogy ellepje
2. olvasszuk fel a vajat
3. mérjük ki a liszt(ek)et, keverjük el benne a sót, majd készítsünk egy mélyedést a közepébe, tegyük bele az élesztőt, adjuk hozzá a cukrot, majd öntsük rá a tejet, abba pedig az olvadt vajat és a villával felvert tojást úgy, hogy a tojásból maradjon egy evőkanálnyi a kenéshez
4. gyúrjunk lágy, enyhén ragacsos tésztát és meleg helyen (letakarva) kelesszük duplájára (kb. 1 óra)
5. ha megpuhultak az aszalványok, szűrjük le, aprítsuk fel a diót és a csokoládét, majd keverjük a gyümölcsökhöz
6. adjuk a gyümölcsös, diós keverékhez a 100 g cukrot, valamint a lekvárt, a 35 g lisztet és alaposan keverjük össze
7. ha megkelt a tészta, nyújtsuk kb. 30 x 60 cm-es téglalapra, terítsük el rajta egyenletesen a tölteléket, majd tekerjük fel (feszesre, de nem túl szorosra)
8. vágjuk ketté hosszában a tésztahengert, majd fonjuk össze
9. alakítsunk ki kör alakot, a végeket rendezzük el és tegyük át sütőpapírral bélelt tepsire
10. adjunk 1 teáskanál tejet a maradék tojáshoz, keverjük össze, majd kenjük le a kalács tetejét (óvatosan, ne essen ki a töltelék) és hagyjuk kelni amíg eléri a sütő a kívánt hőfokot
11. gyújtsuk be a sütőt 190 fokra (gázsütőnél 5-ös fokozat), majd az előmelegített sütőben süssük aranybarnára a kalácsot 20-25 perc alatt
12. ha cukormázat is készítünk, várjuk meg, amíg kihűl a sütemény, majd keverjük össze a 70 g porcukrot a citromlével, tegyük nyomózsákba, vagy nejlonzacskóba (kis lyukat vágjunk a sarkán), majd díszítsük a kalácsot tetszés szerint

Praktikák:
- a cukormázat el lehet hagyni (a képen látható cukormáz színe a nyers nádcukortól sárgás)
- más aszalványokkal is készíthető
- laktózmentes tejtermékekkel is készíthető


 

Citrushéjak tartósítása

Többféle módon próbáltuk már a citrusok héját tartósítani, tettünk el szirupban, szárítottuk reszelve, de igazából nem tudta már azt az intenzitást ízben, aromában, mint frissen.

Egy nap épp akciós volt a kezeletlen héjú(*) citrom, így egy kisebb kereskedelmi mennyiség érkezett haza velünk. Többször jártunk már úgy, hogy mire eljutottunk volna a héj tartósításáig, addigra megromlott, azonban ennél a mennyiségnél nem akartunk kockáztatni. Mivel épp rohanásban voltunk, arra jutottunk, hogy gyorsan lereszeljük, betesszük a fagyasztóba és ha lesz idő folytatjuk...

Következő sütemény készítése alkalmával jött a felismerés, hogy a citromhéj a fagyasztóban maradt, sebaj meglátjuk, így mit tud. Óriási örömünkre pont olyan volt, mintha frissen reszeltük volna, így megszületett az elhatározás, ezesetben a legegyszerűbb a legjobb alapon: mostantól csak így tesszük el.
(*)Ha a citrusok héját is felhasználjuk, akkor kizárólag kezeletlen héjú gyümölccsel tegyük. Mivel hosszú az út a szürettől a fogyasztóhoz kerülésig, ezért gombaölő vegyszert tartalmazó viasszal kezelik általában a citrusokat. Mivel ezt az anyagot még alapos mosással sem lehet maradéktalanul eltávolítani, ezért ezek héját ne használjuk fel. Fontos, hogy a kezeletlen héjú citrusokat is alaposan mossuk meg felhasználás előtt.


CITRUSHÉJ TARTÓSÍTÁSA

kezeletlen héjú citrus
nejlonzacskó

1. mossuk meg alaposan a citrus, majd a kis lyukú sajtreszelőn reszeljük le úgy, hogy a lehető legkevesebb fehér rész kerüljön bele
2. tegyük tiszta nejlonzacskóba, zárjuk be és tegyük a fagyasztóba
3. felhasználáskor törjük egy darabot belőle és a maradékot tegyük vissza a mélyhűtőbe

Meggyes pite

Friss meggyel utánozhatatlan, de ha épp nem jutunk hozzá, akkor fagyasztottal is meglehetősen finom csemege.

A gyömbéres, diós, almás mellett ez a másik nagy kedvenc...

Tipp: A meggyszezonban kisebb ipari mennyiséget szoktam eltenni a töltelékből télre száraz dunszttal, így bármikor kedvünk támad meggyes pitére, minimális idő alatt elkészül.


MEGGYES PITE 20x25-ös tepsihez (egészségesebb összetevők)

tésztához:
25 dkg liszt (teljes kiőrlésű tönköly)
10 dkg cukor (nyers nád)
7,5 dkg vaj (ghí)
1 teáskanál sütőpor (foszfátmentes)
1 db tojás (bio, vagy szabadtartású)
8 dkg tejföl (GMO mentes szójajoghurt)
szükség esetén pár evőkanál víz

töltelékhez:
1 kg magozott meggy
10 dkg cukor (nyers nád)
1 mokkáskanál őrölt fahéj
csipet őrölt szegfűszeg
csipet őrölt vanília
1 mokkáskanál citromlé (frissen facsart)
1 evőkanál étkezési keményítő

összeállításhoz:
3-4 evőkanál zabkorpa (vagy morzsa)

kenéshez:
1 db tojás (bio, vagy szabadtartású)

1. Tegyük egy lábosba a magozott meggyet, adjuk hozzá a cukrot, a fahéjat, a szegfűszeget, a vaníliát, a citrom levét és közepes lángon főzzük, amíg kissé megpuhul és a levet ereszt, ekkor keverjük ki a keményítőt csomómentesre 1-2 evőkanál vízzel, adjuk a meggyhez, alaposan keverjük el és egyszer forraljuk össze, majd tegyük félre hűlni a tölteléket
2. gyúrjuk össze a tésztát, a lisztet morzsoljuk össze a vajjal (lehet aprítóval is keverni), adjuk hozzá a cukrot, a sütőport, a tojást és a tejfölt, majd gyúrjuk össze a tésztát (ha túl száraz a tészta és nehezen gyúrható, akkor adjunk hozzá pár evőkanál vizet) és 15 percig pihentessük hűvös helyen
3. osszuk a tésztát két egyenlő részre és enyhén lisztezett felületen nyújtsuk kb. 0,5 cm vékonyra, majd sütőpapírral béleljük ki a tepsit és fektessük le az alsó tésztaréteget
4. szórjuk meg zabkorpával (morzsával) az alsó tésztalapot, majd terítsük el a tölteléket egyenletesen 
5. nyújtsuk ki a maradék tésztát és terítsük le vele a tölteléket
6. verjük fel a tojást a kenéshez és egyenletesen kenjük le a sütemény tetejét, majd villával szurkáljuk meg
7. 180 fokra (gázsütőnél 4-es fokozat) előmelegített sütőben süssük aranybarnára (30-35 perc)

Praktikák:
- alma töltelékkel is finom
- a képen látható sütemény teljes kiőrlésű tönköly liszttel készült


hétfő, február 09, 2015

Pikáns gombakrémleves (tej-, liszt-, cukor- és tojásmentes)

Finom, krémes, tartalmas…
Olívabogyós, póréhagymás pogácsa készült mellé, így ebédre önmagában is elég volt…

Ha friss shiitake gombához jutunk, azzal is remek, egyéb esetben marad a szárított.
(*) Szárított gomba felhasználását mindig egy alapos mosással kezdjük, mivel szárítás előtt nincs lehetőség túlzott tisztításra, lehet benne piszok, föld, stb.
Ha alaposan megmostuk a szárított gombát, mehet rá a forrásban lévő víz és hagyjuk benne, amíg megpuhul.
(**) Az áztató vizet tegyük félre, fel tudjuk használni a leveshez, de ügyeljünk arra, hogy óvatosan öntsük, ne keveredjen fel, mert az alján leülepszik a gombából kiázott szennyeződés, így nem kerül az ételbe.

PIKÁNS GOMBAKRÉMLEVES (tej-, liszt-, cukor- és tojásmentes) 4 személyre

50 dkg csiperke (fehér, vagy barna)
8-10 szem szárított shiitake gomba
3 db sárgarépa
1 db kicsi zellergumó és zöldje
1 db közepes krumpli
1 db vöröshagyma
2 gerezd fokhagyma
olaj (hidegen sajtolt, extra szűz)
só (természetes, nem finomított)
tört bors
csipet szerecsendió (frissen reszelt)
1 kávéskanál kurkuma
1/2 kávéskanál  chili pehely (1,5-2 cm)

1. áztassuk be a shiitake gombát a bevezetőben írtak figyelembevételével (*)
2. tisztítsuk meg a csiperkét a szennyeződéstől (nem kell megpucolni, hogy szép, friss) és pucoljuk meg a többi zöldséget, majd aprítsuk fel (a zellerzöldet tegyük félre)
3. olajon pirítsuk meg a vöröshagymát, adjuk hozzá a fokhagymát, majd a felaprított sárgarépát, zellergumót, krumplit, majd kissé pirítsuk le
4. tegyük hozzá a gombát, adjuk hozzá a fűszereket, majd öntsük fel annyi vízzel, ami kényelmesen ellepi a zöldségeket
5. szedjük ki az áztató vízből a shiitake gombákat, szeljük vékony szeletekre, majd a levet óvatosan öntsük a leveshez (**)
6. amikor a zöldségek megpuhultak, botmixerrel pürésítsük a levest, ha túl sűrű, adjunk még hozzá vizet, ízlés szerint (egy kissé még besűrűsödik, ha hűl)
7. aprítsuk finomra a zellerzöldet és a szeletelt shiitakeval együtt adjuk a leveshez, majd forraljuk össze

Praktikák:
-    vegyes gombából és shiitake nélkül is finom
-    tartsuk be a bevezetőben írtakat szárított gomba használata esetén, másképp ropogni fog a leves
-    érdemes készíteni hozzá egy kis pogácsát

szombat, február 07, 2015

Olívabogyós, póréhagymás pogácsa

Egy forró gulyásleves, vagy egy finom krémleves mellé...

OLÍVABOGYÓS, PÓRÉHAGYMÁS POGÁCSA 20-25 db


15 dkg teljes kiőrlésű tönkölyliszt
35 dkg tönköly fehér liszt
2 teáskanál só (természetes, nem finomított)
5 dkg aprított olívabogyó
10 cm apróra szelt póréhagyma
10 dkg tejföl (vagy GMO mentes szójajoghurt)
8 dkg olaj (hidegen sajtolt, extra szűz)
1 teáskanál cukor (nyers nád)
1 csomag porélesztő
1 dl langyos víz 

kenéshez:
1 db tojás (bio-, vagy szabadtartású)

1. keverjük a lisztekhez a sót, az aprított olívabogyót és a póréhagymát
2. készítsünk egy kis mélyedést a lisztbe, tegyük bele az élesztőt, a cukrot, majd öntsük rá a langyos vizet
3. öntsük a vízhez az olajat, tegyük bele a tejfölt, majd gyúrjunk lágy, enyhén ragacsos tésztát és kelesszük duplájára meleg helyen, fóliával letakarva (ne száradjon ki)
4. ha megkelt a tészta, vegyük ki enyhén lisztezett felületre, majd nyújtsuk ki kb. 2 cm vastagra és kés hegyével húzzunk átlós csíkokat 1-2 mm mélyen
5. lisztbe mártott pogácsaszaggatóval szúrjuk ki a mintákat (a leeső részeket gyúrjuk össze, majd nyújtsuk és szaggassuk ki, amíg van maradék), tegyük kivajazott tepsire és hagyjuk pihenni meleg helyen 25-30 percet
6. gyújtsuk be a sütőt 190 fokra (gázsütőnél 5-ös) kenjük le a felvert tojással a pogácsák tetejét
7. az előmelegített sütőben süssük aranybarnára a pogácsákat (20-25 perc)
Praktikák:
- ha tejmentes készítés a cél, akkor a tejföl helyett használjunk GMO mentes szójajoghurtot (nagyon finom vele is a tészta)
- a lisztek eltérően viselkednek, ezért, ha száraznak tűnik a tészta dagasztás közben, adjunk hozzá nagyon kevés vizet
- a tésztához használhatunk testes, ízes olajokat is (pl. tökmagolaj)

péntek, február 06, 2015

Love2Smile Zuhanyszappan csomag pottyan

Eddig is szeretted a pénteket?
Mondunk még egy jó okot...


Tudtad, hogy a szépséges üvegékszereiről híres panyizsuzsi-nál minden péntek POTYA PÉNTEK?

Ráadásul most Love2Smile Zuhanyszappan csomag pottyan, ami tartalmaz 1-1 db-ot az alábbi zuhanyszappanjainkból (4x125g):
- olívaolajos kakaóvajjal,
- serkentő chilis levendula illóolajjal,
- zöldcitromos homoktövises,
- citrus- és eukaliptusz illóolajos.

A csomag tartalma
Részletek ITT



Jó játékot, sok sikert!


foto: panyizsuzsi


szerda, február 04, 2015

Sült, krémes joghurttorta

Egyszerűen elkészíthető, üde, friss, citrusos és selymesen krémes, bármely sajttortával felveszi a versenyt... Mi más kellene még?

Aki az édesebb krémeket szereti, a joghurthoz keverjen további 5 dkg cukrot a lenti összetevőkön túl.

SÜLT, KRÉMES JOGHURTTORTA 24 cm átmérőjű forma

tésztához:
5 dkg cukor (nyers nád)
5 dkg vaj (ghí)
10 dkg liszt (teljes kiőrlésű tönköly)
csipet őrölt fahéj
0,2 - 0,3 dl víz (liszttől függ)

krém:
75 dkg natúr joghurt
15 dkg cukor (nyers nád)
1,5 dkg étkezési keményítő
2,5 dkg liszt (tönköly fehér)
2 tojás (bio, vagy szabadtartású)
1/2 citrom reszelt héja (kezeletlen)
csipet őrölt vanília

1. tegyünk a kapcsos tortaforma aljára sütőpapírt, szorítsuk rá a gyűrűt, aminek a belső oldalát kenjük be vajjal (ezzel a módszerrel könnyen tudjuk kivenni a formából a tortát)
2. morzsoljuk össze a vajat a liszttel (aprító géppel egyszerűbb), adjuk hozzá a cukrot, a fahéjat, majd fokozatosan adagolva a vizet és gyúrjunk nem ragacsos, de könnyen formázható tésztát
3. nyújtsuk ki a tésztát kb. 0,5 cm vékonyra és nyomkodjuk a sütőpapírral bélelt forma aljába úgy, hogy teljesen befedje
4. gyújtsuk be a sütőt 180 fokra, amíg melegszik, készítsük el a krémet
5. tegyük a joghurtokat egy keverőtálba, adjuk hozzá a cukrot, a keményítőt, a lisztet, a citrom héját és a vaníliát (kóstoljuk meg a krémet, hogy kellően édes-e), majd üssük hozzá a tojásokat és alaposan keverjük össze
6. öntsük a krémet a tortalapra és az előmelegített sütőben süssük 50-55 percig (amikor még nagyon enyhén fényes és kissé remeg a torta közepe, akkor kellemesen lágy lesz, ha kihűlt), hagyjuk hűlni a formában (késsel óvatosan válasszuk el a faltól a tortát), majd formából kivéve tegyük hűtőbe, másnap még finomabb

Praktikák:
- tehetünk a krémbe gyümölcsöket
- a képen látható sütemény laktózmentes joghurttal és a lap teljes kiőrlésű tönkölyliszttel készült

Itt is mi szorgoskodunk:

hétfő, február 02, 2015

Valentin napi akció

Lepd meg magadat, vagy szerettedet egy válogatás szappancsomaggal Valentin napra és mi megajándékozunk egy hozzá illő, praktikus szappanhordó dobozzal.

Az akció időtartama: a 2015.02.06. éjfélig a webáruházba beérkezett válogatás szappancsomag rendelések esetén, válogatás csomagonként egy darab ajándék szappanhordó doboz.