csütörtök, június 27, 2024
Évek óta a japán cseresznyeszilva és a mirabella szilva a lekvár készletünk alapja. Idén a japán cseresznyeszilva nagyon kis mennyiségben termett a környékünkön és a lila mirabella (korábbi receptünk) is pihenő évet tart, de cserébe a sárga (Lorraine mirabelle) bőven kárpótol a mennyiségével.
Lenti recept az általunk készített lekvárokhoz képest több cukorral készült, érdemes kisebb adaggal kezdeni, majd fokozatosan adagolni a cukrot a készítés során, ízlésünk szerint, illetve, ha leveses a gyümölcs, akkor nem kell hozzá vizet adni.
Általánosságban a mirabella lekvár készítésénél 40-50% cukrot szoktunk adni attól függően, mennyire édes a gyümölcs, illetve érdemes lemérni a rendelkezésre álló gyümölcs súlyát, majd a leszűrt magokét is és a kettő különbözete alapján adagolni a pektint, tiszta gyümölcs kilónként 8 grammot.
Ha nagyon savanyú lenne a gyümölcs, akkor a cukor mellett nyolcad/negyed mokkáskanálnyi étkezési szódabikarbónát is lehet hozzá adni, ami tompít a savasságon.
MIRABELLA SZILVA LEKVÁR (zselatin mentes, vegán)
kb. 3 liter
4 kg mirabella szilva (esetünkben sárga)
1 dl víz
1,6-2 kg nyers nádcukor
25-30 g pektin (kilogrammonként 8 g)
1. mérjük meg a rendelkezésre álló gyümölcsöt és alaposan mossuk meg, majd tegyük magas falú edénybe, öntsük alá a vizet és kis/közepes lángon főzzük, amíg a gyümölcsök elkezdenek leválni a magról (gyakran kell kevergetni, mert "köpköd")
2. ha levált a gyümölcs a magról, zárjuk el a hőt alatta, majd nagy lyukú tészta-, vagy saláta szűrőn passzírozzuk át (így a legkönnyebb kimagozni a gyümölcsöt), majd mérjük meg a leszűrt magok súlyát (a gyümölcs mennyiségből kivonva megkapjuk a tiszta alapanyag mennyiséget, amihez a pektint adagoljuk kilogrammonként 8 g-ot)
3. tegyük vissza a lábosba a magoktól leszűrt gyümölcspépet, adjuk hozzá a cukrot, majd, amikor feloldódott, kóstoljuk meg, hogy elég édes/savanyú-e, ha szükséges, adjunk még hozzá cukrot, vagy egy csipet szódabikarbónát
4. amikor beállítottuk a megfelelő ízt, egy kis tálkába mérjük ki a pektint, húzzuk le a tűzről a lábost és botmixerrel keverjük el a gyümölcsben a pektint, majd folyamatos keverés mellett, nagy lángon főzzük, amíg forrni kezd, ekkor vegyük vissza kis lángra és gyakori keverés mellett hagyjuk 5 percig rotyogni
5. zárjuk el a hőt, szedjük le a lekvár tetejéről a habot (tegyük félre, készíthető belőle "joghurtos" kevert süti) és adagoljuk tiszta, csírátlanított üvegekbe a lekvárt, majd zárjuk le fóliával és a tetővel, állítsuk fejre 5 percre (vákuum képződik, ami segíti a tartósítást), majd, ha kihűlt, mehet a kamrába
Praktikák:
- faeperből, vagy japán cseresznyéből is finom
- vegyes színű mirabellából is készíthető
- ha házi kalácsot is készítenél, recept ITT
kedd, június 25, 2024
Zöldborsófőzelék (glutén-, tej- és tojásmentes, vegán)
Piros, vagy fehér? Egyik sem, itt az új alternatíva a zöld zöldborsófőzelék, glutén- és tejtermék mentesen. Répafasírttal az egyik legegyszerűbb és legfinomabb étel.
A korább gluténmentes, vegán zöldborsófőzelék receptünk hagyma nélküli változata.
ZÖLDBORSÓFŐZELÉK (glutén-, tej-, és tojásmentes, vegán)
4 személyre
1 kg (vagy 2 zacskó 450 g-os fagyasztott) zöldborsó
1 evőkanál (szárított) lestyán
1 evőkanál (szárított) petrezselyemzöld
1 teáskanál só (természetes, nem finomított)
csipet tört bors
1 evőkanál cukor (nyers nád)
késhegynyi (!) szódabikarbóna
2 evőkanál gm. zabpehelyliszt
2 evőkanál kölesliszt
1 evőkanál semleges ízű olaj (hidegen sajtolt)
1. tegyük egy lábosba az olajat, majd adjuk hozzá a (fagyott) zöldborsót, néhány másodpercig kevergetve pirítsuk
2. öntsük fel annyi vízzel, ami kényelmesen ellepi, majd adjuk hozzá a késhegynyi (tényleg nagyon kis csipet!) szódabikarbónát, a fűszereket a só kivételével (bors, lestyán, petrezselyem, cukor) és időnként megkeverve, fedő alatt főzzük, amíg a borsó megpuhul
3. amikor megpuhult a zöldborsó, adjuk hozzá a sót és keverjük ki a sűrítést (habarás), ehhez egy kis csészébe tegyük a liszteket (zabpehely, köles), fokozatosan adjunk hozzá 1-1,5 vizet és manuális, kézi habverővel keverjük csomómentesre, majd húzzuk le a tűzről a lábost, folyamatos keverés mellett adjuk a borsóhoz a habarást és keverjük össze alaposan, ne maradjanak benne csomók, majd a tűzre visszatéve forraljuk össze (ha túl sűrűnek érezzük a főzeléket, adjunk hozzá még vizet, ha túl híg, akkor még egy kis habarást – ahogy hűl, egy picit még sűrűsödik)
Praktikák:
- friss petrezselyemmel és lestyánnal is készíthető és egy kevés korianderlevél is finom hozzá
- a szódabikarbónából valóban egy pici csipetnyit használjunk, ez segít megpuhítani a borsó héját, de nem érződik az ízében ekkora mennyiségben
- a sót akkor adjuk az ételhez, ha a borsó héja már megpuhult, mert másképp kemény marad
vasárnap, június 16, 2024
Memibrownie, csíkos, egyszerű, gluténmentes, gm, gyors, kevert, krém, laktózmentes, mentes, piskóta, ragacsos, recept, receptműves, tejmentes, tojásmentes, torta, vegán, zebra
Zebrasüti (glutén-, tej- és tojásmentes, vegán)
Ragacsos, brownie állagú sütemény. Ha piskóta jellegű végeredményt szeretnék, akkor a gesztenyelisztet csökkentve növeljük a mandulaliszt mennyiségét. A sütemény masszát érdemes mérőkancsóban kikeverni, úgy könnyebb kettéosztani és adagolni a tésztát a csíkozáshoz.
ZEBRASÜTI (glutén-, tej- és tojásmentes, vegán)
22 cm átmérőjű piteformára
100 g gm. zabpehelyliszt
20 g mandulaliszt
80 g gesztenyeliszt
100 g cukor (nyers nád)
30 g kókuszolaj (folyékony állapotban)
1/2 mokkáskanál szódabikarbóna
10 g sütőpor (foszfátmentes)
1 teáskanál frissen facsart citromlé
csipet só (természetes, nem finomított)
2,5 dl (250 g) víz
a sötét masszához:
2 teáskanál holland kakaópor
1. egy nagyobb mérőkancsóba mérjük ki a vizet, keverjük el benne a citromlevet, a sót, a szódabikarbónát és a cukrot, majd adjuk hozzá a folyékony kókuszolajat
2. mérjük a folyadékhoz a liszteket (zabpehely, mandula, gesztenye) és a sütőport, majd manuális, kézi habverővel keverjük össze csomómentesre
3. ha rendelkezésre áll még egy mérőkancsó, akkor öntsük át a massza felét (ha nem, akkor egy tálba) és az egyik adaghoz keverjünk hozzá 2 teáskanál kakaóport és 2 teáskanál vizet
4. kókuszolajjal kenjük ki a sütőformát és gyújtsuk be a sütőt 180 fokra
5. kb. fél dl mennyiségenként adagolva, felváltva öntsük a kétféle masszát a forma közepébe úgy, hogy mindig a középpontba csorgatjuk (a massza önmagát teríti el és a két tészta váltogatásától képez csíkokat)
6. ha mindkét tésztát kiadagoltuk, 180 fokon süssük a süteményt aranybarnára 25-30 perc alatt
Praktika:
- változatos fűszerezéssel (őrölt fahéj, szegfűszeg, vanília) is ízesíthető
- olvasztott és 1 teáskanál kókuszolajjal elkevert csokoládéval is dekorálhatjuk a tetejét
Itt is mi szorgoskodunk:
szombat, június 15, 2024
Memiegyszerű, finm, frangipán, gluténmentes, gm, gyors, házilag, krém, laktózmentes, mandula, mentes, otthon, recept, receptműves, tejmentes, tojásmentes
Frangipán krém (glutén-, tej- és tojásmentes, vegán)
Gyorsan elkészülő, lágy krém. A frangipán jellegű krémet készíthetjük változatosan, jól illik bele egy csipet citromhéj, mézeskalács fűszerek, de akár egy kis kávé is, vagy rétegezhetjük friss gyümölcsökkel, piskótával.
FRANGIPÁN KRÉM (glutén-, tej- és tojásmentes, vegán)
kb. 4 dl, ami pl. egy gyümölcstortához elegendő
50 g mandulaliszt
75 g cukor (nyers nád)
1,5 dl kókusztej (1:2 arányban kókusztejszín és víz keveréke is lehet)
1,5 dl víz
csipet őrölt fahéj
20 g kukorica keményítő + 20 g vízzel elkeverve
1. egy kis lábosba mérjük bele a mandulalisztet, a cukrot és a fahéjat, majd manuális kézi habverővel 0,5-1 dl kókusztejjel keverjük csomómentesre, ezt követően keverjük hozzá a maradék kókusztejet és a vizet
2. gyakran kevergetve, kis lángon tegyük fel főni a krémet, közben keverjük ki egy kis pohárban a 20 g keményítőt a 20 g vízzel és amikor kezd forrni a krém, gyors mozdulatokkal keverjük hozzá, majd folyamatos keverés mellett főzzük, amíg besűrűsödik és elkezd „köpködni”
3. hagyjuk, míg a krém kissé lehűl, majd csak ezt követően tegyük a piskóta közepére és terítsük el egyenletesen, vagy adagoljuk poharakba gyümölccsel rétegezve
4. amint teljesen megszilárdult a krém, szépen szeletelhető a sütemény ezzel a krémmel (de lehet pihentetni hűtőben egy éjszakát is)
Praktika:
- nyers nádcukor helyett kókuszvirágcukorral is finom
- változatos fűszerezéssel (őrölt vanília, szegfűszeg, gyömbér, szerecsendió), vagy kezeletlen citrom- és narancshéjjal is ízesíthető
- készíthető kávéval is, ekkor a hozzáadott vizet csökkentsük annyival, amennyi kávét adunk a krémhez (főzés előtt)
Memialma, almás, egyszerű, frangipán, gluténmentes, gm, gyors, kevert, krém, laktózmentes, mentes, piskóta, recept, receptműves, tejmentes, tojásmentes, torta, vegán
Frangipán krémes almás piskóta (glutén-, tej- és tojásmentes, vegán)
Gyorsan elkészülő, omlós piskóta, lágy krémmel. A frangipán jellegű krémet készíthetjük változatosan, jól illik bele egy csipet citromhéj, vagy mézeskalács fűszerek, de akár egy kis kávé is.
FRANGIPÁN KRÉMES ALMÁS PISKÓTA (glutén-, tej- és tojásmentes, vegán)
27 cm átmérőjű gyümöcstorta formára
Piskótához:
100 g reszelt alma (150 g körüli)
130 g gm. zabpehelyliszt
50 g kölesliszt
50 g szezámmagliszt
100 g cukor (nyers nád)
1/2 mokkáskanál szódabikarbóna
1/2 csomag sütőpor (foszfátmentes)
20 g kókuszolaj
2 dl víz
csipet őrölt fahéj
csipet őrölt szegfűszeg
csipet só (természetes, nem finomított)
1 teáskanál frissen facsart citromlé
Frangipán krémhez:
50 g mandulaliszt
75 g nádcukor
1,5 dl kókusztej (1:2 arányban kókusztejszín és víz keveréke is lehet)
1,5 dl víz
csipet őrölt fahéj
20 g (tápióka, vagy kukorica) keményítő + 20 g vízzel elkeverve
1. mossuk és pucoljuk meg az almát, vágjuk ketté, vegyük ki a magházát és tökreszelőn reszeljük bele egy keverőtálba, majd adjuk hozzá a cukrot, a sót, a vizet, a citromlevet és a kókuszolajat, keverjük össze, majd keverjük hozzá a szódabikarbónát is
2. a folyékony anyagokba mérjük bele a liszteket (zabpehely, köles, szezám), a sütőport és adjuk hozzá a fűszereket (fahéj, szegfűszeg), majd keverjük össze a masszát, ne maradjanak benne lisztes csomók
3. kókuszolajjal kenjük ki alaposan a sütőformát (a később könnyebb kifordítás miatt lehet tenni a gyümölcstorta forma középső részére egy kör alakúra vágott sütőpapírt a kiolajozás után, de ha teflon a forma, akkor ez nem szükséges, csak az olajozás), majd gyújtsuk be a sütőt 180 fokra
4. öntsük át a masszát a kiolajozott formába, terítsük el egyenletesen és 180 fokon süssük aranybarnára 25-30 perc alatt
5. ha megsült a piskóta, vegyük ki a sütőből és hagyjuk a formában langyosra hűlni, majd borítsunk a tetejére egy nagy lapos tálat és a sütőformával együtt fordítsuk vissza, vagyis borítsuk formával a tányérra, ezután emeljük le óvatosan a formát és ha használtunk a közepén sütőpapírt, akkor azt is húzzuk le a piskótáról, majd hagyjuk teljesen kihűlni
6. amíg sül és hűl a piskóta, készítsük el a krémet, egy kis lábosba mérjük bele a mandulalisztet, a cukrot és a fahéjat, majd manuális kézi habverővel 0,5 dl kókusztejjel keverjük csomómentesre, ezt követően keverjük hozzá a maradék kókusztejet és a vizet
7. gyakran kevergetve, kis lángra tegyük fel főni a krémet, közben keverjük ki egy kis pohárban a 20 g keményítőt a 20 g vízzel és amikor kezd forrni a krém, gyors mozdulatokkal keverjük hozzá, majd folyamatos keverés mellett főzzük, amíg besűrűsödik és elkezd „köpködni”
8. hagyjuk, míg a krém kissé lehűl, majd tegyük a piskóta közepére és terítsük el egyenletesen
9. amint teljesen megszilárdult a krém, szépen szelhető, de hűtőben lehet pihentetni egy éjszakát is
Praktika:
- nyers nádcukor helyett sima, vagy N&Z kókuszvirágcukorral is finom a krém
- változatos fűszerezéssel (őrölt fahéj, szegfűszeg, gyömbér, szerecsendió), vagy kezeletlen citrom- és narancshéjjal is ízesíthető a krém és a piskóta is
- készíthető kávéval is a krém, ekkor a hozzáadott vizet csökkentsük annyival, amennyi kávét adunk a krémhez (főzés előtt)
szombat, június 01, 2024
Memiegyszerű, gluténmentes, gm, húsmentes, kelkáposzta, laktózmentes, mentes, pörkölt, rakott, recept, receptműves, rizs, tejmentes, tojásmentes, vegán, vegetáriánus
Rakott kelkáposzta (glutén-, tej-, tojás- és húsmentes, vegán)
Ez a változat a hagyományos ízeket
kedvelők, valamint a glutén- és állati eredetű alapanyagoktól mentesen
étkezőknek is finom megoldás. Zöldbabból is elkészíthető ugyanezzel a módszerrel
4 személyre 20x35-ös tepsire
1 nagyobb (1 kg körüli) fej kelkáposzta
20 dkg rizs (lehet barna is)
1 nagyobb fej vöröshagyma
2 gerezd fokhagyma
1 db paradicsom
2 teáskanál őrölt csemege pirospaprika
1 teáskanál köménymag
1 teáskanál majoránna
20 dkg rizs (lehet barna is)
1 nagyobb fej vöröshagyma
2 gerezd fokhagyma
1 db paradicsom
2 teáskanál őrölt csemege pirospaprika
1 teáskanál köménymag
1 teáskanál majoránna
só (természetes, nem finomított)
tört bors
2-3 evőkanál kókuszolaj
tetejére besamel:
50 g kölesliszt
50 g gm. zabpehelyliszt
7-8 dl víz
só (természetes, nem finomított)
tört bors
2-3 teáskanál sörélesztő pehely
csipet reszelt szerecsendió
tetszés szerint szárított zöldfűszerek (pl.
petrezselyem, zeller)
tepsi kikenéséhez:
kókuszolaj
Előkészítés:
- tegyük fel főni a rizst kétszeres
mennyiségű vízzel, 1 teáskanál sóval és fedő alatt a legkisebb lángon főzzük 20
percig, majd zárjuk el a hőt alatta és további 20 percig hagyjuk a fedő alatt
puhulni
- blansírozzuk (vagyis forrásban
lévő, lobogó vízben néhány percig hőkezeljük) a kelkáposztát, ehhez szedjük
leveleire és mossuk ki az esetleges homokot
- tegyük fel melegedni a kelkáposzta
főzővizét egy evőkanál sóval, majd amikor gyöngyözik a főzővíz, tegyük bele a
leveleket és főzzük 10-15 percig, ezután szűrjük le a leveleket (nem kell
teljesen megfőzni, de kellemesen puhák legyenek a torzsa résznél is) és tegyük
félre
1. amíg a kellevelek és a rizs főnek,
készítsük el a pörköltalapot, a zöldségeket tisztítsuk meg, a vöröshagymát és a
paradicsomot kockázzuk, a fokhagymát karikázzuk vékonyra (vagy, aki szereti
intenzívebben, reszelje le)
2. a kókuszolajon pároljuk meg a
vöröshagymát (csipet sóval könnyebben kiengedi a levét és ízét), majd adjuk
hozzá a paradicsomot
3. amikor a paradicsom kevés levet
ereszt, adjuk hozzá a fokhagymát, hintsük meg az őrölt paprikával, a
köménymaggal, sózzuk, borsozzuk, fűszerezzük, keverjük át alaposan és adjunk hozzá
annyi vizet, hogy kényelmesen ellepje, majd fedő alatt főzzük puhára
4. amikor letelt a rizs pihentetési
ideje, keverjük össze a pörköltalappal és felhasználásig hagyjuk pihenni (ha
szükséges, itt még adhatunk hozzá fűszert)
5. kókuszzsírral kenjük ki a
sütőtálat, vagy a magasabb falú tepsit
6. a lecsöpögtetett kellevelek felét
tegyük szorosan egymás mellé a tál aljába (érdemes alulra a kevésbé szép
leveleket elhasználni)
7. tegyük az alsó levélsorra a bekevert
rizst, majd szorosan egymás mellé és egymásra fektetve borítsuk be a maradék
levelekkel (ha van elég levél, 3 kelréteget is lehet lerakni 2 réteg rizzsel)
8. készítsük el a besamelt, egy kis
lábosba mérjük ki a köles- és a zabpehelylisztet, majd 1 dl vízzel keverjük
simára (manuális, kézi habverővel a legkönnyebb csomómentesre keverni), ezután
öntsük hozzá a maradék vizet és kis lángon, folyamatosan kevergetve főzzük,
amíg besűrűsödik és elkezd „köpködni”, ezután zárjuk el a hőt alatta és
ízesítsük (só, bors, sörélesztőpehely, szerecsendió, fűszerek)
9. terítsük el egyenletesen a
mártást a rakottas tetején (ha túl sűrű a massza, adjunk hozzá néhány
evőkanálnyi vizet, hogy szépen el tudjuk oszlani)
10. 180 fokon süssük 40-45 percig, tálalás
előtt hagyjuk egy kicsit hűlni, úgy szebben szeletelhető
Praktikák:
- a sörélesztő pehely jellegzetes
íze a sajtra emlékeztet, így nagyon jól illik a tejmentes besamelbe
- a paprikás alapba gombát is
szelhetünk, illetve csak gombával, vagy reszelt cukkínivel, hagyma nélkül is
készíthető az alap
- barna rizzsel, vagy bulgurral is
készíthető
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)