Azta pasta - Sanyi és Memi tésztavarázslata

Elérkezett a második Sanyi-Memi duett, amely során tartottuk a Receptműves hagyományokat, de teret engedtünk Sanyi házi tésztakészítő ambícióinak és közös erővel ledöntöttünk egy ámerikai ikont is. Mozgalmas forgatás volt sok nevetéssel és hatalmas evéssel a végén.

Konyhai kedvencek

A receptek kiválasztása során egyetlen szempont lebegett mindannyiunk szeme előtt: idényzöldségek. Rövid guglit követően az eredmény (április eleje): retek, spenót, medvehagyma, spárga, sóska, karalábé, zöldborsó. Memi ötlete: mi lenne, ha tésztát csinálnánk különböző feltétekkel ezen idényzöldségekre alapozva. Sanyi ötlete: saját gyúrású tészták legyenek, mert van egy tutiszuper háziasszonymentő hipergépük, amivel olyan könnyed elfoglaltság a tészta formára nyomása, mint felmelegíteni egy pohár vizet. Menet közben kiderült, hogy az égiek másként értelmezik a vízmelegítést, ennek következtében annyiban módosult az előző hasonlat, hogy olyan egyszerű a tészta kinyomása, mint felforralni egy pohár vizet – kezünk dörzsölésével. No de könyvet sem az utolsó oldalak elolvasásával indítunk, haladjunk kronológiai sorrendben.

A menü végül három különböző tészta lett: teljes kiőrlésű rozslisztből, durumdarából és BL-00-ás speckó tésztalisztből. Optikai tuningként a durum darából készülő, tojásmentes tésztát céklalével színeztük. Én feldobtam, hogy az organikus fürdőgolyóban használt (egyébként élelmiszeripari) klorofillint is kipróbálhatnánk a zöld tésztára, de szakácsaink gyorsan leszavaztak. Feltétnek reteklevél pesto grillezett retekkel, párolt fokhagymás spenótlevél parmezán forgácsokkal és bazsalikomos tonhalas paradicsom készült.

Tésztacsodák

A reggeli érkezéskor Sanyi már zöldségektől dagadó nájlon cekkerekkel futott be, ami nekünk, zöldségmániásoknak különösen gyönyörű látványt jelentett. Gyors kávé, hogy a szemeim is kinyíljanak végre, majd Memi rávetette magát a zacskók tartalmára. Retkek. Sanyink jól megtermett ló méretű retkeket hozott, ami csodásan nézett ki, de kis túlzással sem lehetett a leveleket zsengének nevezni, pálmalevél méretüknél fogva. Memi ezt tetézte azzal, hogy feltétlenül le akarta csekkolni, nincs-e bármilyen negatív élettani hatása a kifejlett leveleknek. A fogyaszthatóság alátámasztása közben Sanyi elmesélte, hogy a zöldségessel is meg kellett küzdenie, aki nem pontosan értette, miért fontosabb a reteklevél megléte és szépsége a reteknél.

Spenót és háttérben a retek

Az előkészületeknél előkerült a várva várt csodagép is, ami az ötvenes-hatvanas amerikai formavilág mellett a KitchenAid márkanevet is viselte. Ez egyben elmaradhatatlan kelléke valamennyi főzős műsornak világszerte. Szerintem a következő párbeszéd folyhat egy-egy ilyen műsor előtt, mondjuk a hazai főzőcsketévénél: „Bélukám, kéne csinálni egy új főzőcskés műsort! Szerinted? Imikém, jóvan! Akkor kell egy Kitchenaid, vagy inkább legyen kettő, az egyik kék szőlő színben, mert az illik a virágdekorhoz, a másik meg mongyuk metálszürkében krómos vájlinggal, az még a motoromon is jól mutatna. Forgatás után le is selejtezzük, hogy felcsavarozhassam az ülés mögé.”

A Gép.

Na szóval Sanyiék szereztek ehhez a géphez egy tésztakészítő, jobban mondva kinyomó kiegészítőt. A gép amerikai, de régi orosz felfogásban készült. Szinte mindene fém, olyan zajt csap, mint egy dízelmozdony a nappaliban és normál testalkatú nő nem tudja megemelni. Ehhez képes a tésztás bigyót az olaszok gyártják hozzá, kínai felfogásban – szinte mindene műanyag, minimum két ember kell a kezeléséhez, nem minden funkció működik megfelelően és a felhasználók a végén már cifrán káromkodnak. De legalább dizájnos!

Nem, nem vérbankos szerzemény!

Első tésztánk a céklalével turbózott durumdara. A gyümölcscentrifugában kicsavart céklalé kicsit olyan hatást keltett, mintha Sanyi egy közeli vérbankba rohant volna ki nedves összetevőért. A tészta pillanatok alatt összeállt Sanyi kezei között, szinte fel sem ocsúdok, amikor már arról beszélnek Memivel a kamerák kereszttüzében, hogy citromlével mossuk kezeinket céklázás után. A másik két tészta is percekkel később már az üvegtálban pihenget. És vééégre!!! Jöhet a gép!

Bevallom őszintén, már gyakran nézegettem ezt a masinát boltokban. Már-már el is hittem, hogy megéri az árát (kapaszkodás következik, legelső találkozásunkkor közel háromszázezer forintos árcímke lógott rajta, ma már „potom” százhetvenért is vihető), de testközelből működés közben még nem próbálhattam ki. Ebből fakadóan izgatottan vártam a pillanatot, amikor végre élőben is… a pillanat eljött. Sanyi nagy szakértelemmel szerelte fel a kiegészítőt, miközben Memi kiválogatta, hogy milyen formát passzírozzon ki magából a tésztakészítő.

Itt éppen Memi szerel

Teljes kiőrlésű rozslisztből készülő spagettivel indítottak szakácsaink. Sanyi elkezdte beletömködni a gépbe a tésztát, amit egy több funkcióval megáldott műanyag célszerszám segítségével próbált mielőbb a műszeren átküldeni. Sanyink ezt magabiztos mosollyal indította, majd fokozatosan átsiklott a fogcsikorgatós „azanyádatakkorismúúúkodsz” elszántságba. Az első élményünkkor a hűtőszekrényes jelenetnél már jeleztem, hogy Sanyi magasra nőtt ember. Ennél fogva nem a hatvan kilós súlycsoport játékosa. Szkanderben nagyjából 2 másodpercem lenne, mielőtt a konyhapultba fúródó öklöm szilánkosra zúzódna. Elképzelhető, hogy milyen erőhatások lépnek fel, amikor Sanyi úgy teljes testből nekifeszül a gépnek, a KitchenAid viszont jól tűrte. Teljesen egyben maradt, de tésztát nem nagyon erőszakolt ki magából. Sanyi és a gép heroikus küzdelme végén lett elegendő tésztánk, de a következő tészta betöltése előtti tisztításkor az alapanyag 1/3-át sikerült kibányászni a kinyomó fejből. Memi félig tréfásan megjegyezte, hogy az ötezres árkategóriájú kézi hajtányú masinából tutira minden kijön. Most ilyen gépet keresek, hogy empirikus módon igazoljam, avagy cáfoljam kicsiny feleségem elméleti feltevését. Megígérem, hogy feltétlenül megírom az eredményt!

Mosolyból küzdelem lépcsői

A céklás tésztánál Memi a Fusilli kinyomót választotta. Mindenki meglepetésére a tészta gépbe nyomkodását követően röviddel már el is kezdtek kanyarogni kifele a kukacok. Tekeredtek is, ahogy egy jó fusilli-nek kell. Ekkor úgy éreztük, hogy gépünk csak a teljes kiőrlésű gabonákra allergiás, amikor is gondolt egyet és abbamaradt a tészták tekeredése és egy folytonos háromágú valami kezdett a gépből kilógni. Gép kikapcs, Memi-Sanyi tanakodás, újrapróba, fusilli tekeredik, Sanyi ismét nekifeszül, majd tészta megint átcsap egyenesbe. Sebaj, szükséges adag ismét kint van és már csak 1/5-e veszett „kárba” az alapanyagnak.

Utolsó nekifutásra rigatoni készül, magyarul recés falú csövecske. Látványban talán ezzel van a legkevesebb küzdés, majd a szükséges adag elkészültekor Memi ötletére a korábban kipiszkált maradék tészták is visszakerülnek a masinába. Itt elszabadul a vidámpark és rózsaszín csíkos csöveket kezdenek gyártani szakácsaink. Szerintem az így elkészül végtermék lett a legtutibb, legalább is kinézetre. Amíg a tészták pihennek, Sanyiék nekiállnak a feltétek összerakásának. Innentől a következő forgatókönyv szerint alakul át a forgatás. Feltét összerakása, tészta kifőzése, elkészült étel fotózása – stábtagok eltűnése, csámcsogás, romok.

Memivel még tapasztalatlanok voltunk, így Sanyi siet a segítségünkre, amikor látja, hogy kínunkban Memi a feltétből kimaradt retkeket rágcsálja, én pedig legelem a bazsalikomot – önkiszolgáló az eredmény elfogyasztása, lefotózás után nem engedélyköteles. Idő közben Sanyi kollegái is előkerülnek az irodai szintről és egy délolaszos fiesztába torkollik a forgatás vége. Memi közben átcsap háziasszonyba és a stáb tagjainak szolgálja fel a paradicsomos tésztát. Már csak a jófajta vörösbor hiányzott, amik ugyan ott pihentek a profi borhűtőkben, de azért a látszatát meg kell adni a kemény munkának, ami borospohárral a kézben annyira már nem egyszerű!

Összefoglalásként elmondhatom, hogy szerintem sikerült felülmúlni a répatortás bulinkat és egyszerre három olyan tésztaételt tudtunk megörökíteni, ami – ha nem bajlódunk a tészta házilagos elkészítésével – tényleg 15 perc, egyszerű, friss, egészséges és finom!

És a gép? A szubjektív tesztelési eredményt két részre bontanám. Azt a csapatot, aki a tésztakinyomó eszközt kifejlesztette, bezárnám az irodájukba és azt a feladatot adnám nekik, hogy fél éven át csak olyan tésztát ehetnének, amit az általuk kifejlesztett eszközzel készítenek el. Garantáltan sikeresebb és szórakoztatóbb műsort készíthetnénk ebből, mint bármelyik ma vergődő valóságshow. Az alapgép egyéb funkcióit nem volt még alkalmunk kipróbálni, ezért ennek a csapatnak csak annyit irányoznék elő, hogy minden reggel a gép hangját utánozó ébresztőórára kelljen felkelni.

Itt is mi szorgoskodunk:

100% tiszta, természetes, vegán, vegyszer- és pálmaolajmentes, bőr- és környezetbarát, prémium anyagokból készülő, magyar alapkozmetikumok a mindennapi tisztálkodáshoz. 

Tovább...

Főzőcske lencsén keresztül

Memivel elhatároztuk, hogy a Miele Főzőiskolájában történt forgatásról mindketten írunk pár sor. Ennek nagyon egyszerű oka van, kis Memim asszisztálva főzött, míg én főzést asszisztáltam, pontosabban a fényképezőgép lencséjén keresztül követtem az események pörgését. Előre jelzem, ne várjatok gasztronómiai beszámolót, azt Memire bízom.

A dolog pikantériája, hogy a Miele nevű német háztartási készülékeket gyártó cég irodaházában történt mindez. Marketinges szakemberként persze már korábban lejött, hogy a főzőiskola egy jó lehetőség arra, hogy a márkát kevésbé direkt módon tolják az érdeklődők szeme elé, de itthon a Miele név amúgy is hendikeppes. Sokan a kevésbé minőségi Nile márkával keverik, amit a rossz nyelvek szerint az Elin (osztrák márkanév) megfordításából képeztek, de persze a "hivatalos" verzió a Nílus folyóval és a núbiaiakkal mossa össze a márkát- teljes képzavar. Ráadásul a tartósságra kihegyezett fogalmi párhuzam pont erre a gyártóra nem igaz, de ezt csak a személyes tapasztalataim mondatják velem, márkatörténeti kicsapongásom ezzel befejezem.

Az impozáns épület földszintje egy high-tech játszótérre emlékeztet azok számára, akik kicsit is érdeklődnek a technika és design iránt. A bemutatóterem németes egyszerűségű, letisztult és elegáns - de helyenként kimondottan trükkös kialakítása rögtön helyére teszi az addig kétségek között "őrlődő" látogatót: Ezek prémium termékek. Tipikusan hazai prekoncepció, hogy amire a prémium billogot ráütik, az rögtön három nullát magához vonz az árcédulán, miközben a csili-vili forma alatt közel megegyező technológia lapul, mint az ismeretlenebb nevű, fehér fröccsöntött műanyag köntösbe bújtatott "gazdaságos árú" társaik. Nem estem neki a készülékeknek csavarhúzóval, egyrészt, mert ennek eldöntése nem az én tisztem, másrészt Sanyi a Séf biztos, hogy frissen fent haleffel kergetett volna az épület körül és nem futkározni jöttünk hanem főzni. Illetve én gombokat nyomkodni és kiállított eszközöket piszkálni - mert elképesztően kíváncsi a természetem. Egy biztos, ha igazságügyi helyszínelők átvizsgálnák a terepet, tutira rám húznának minden rosszaságot, mert az ujjlenyomatom szinte mindenhol megtalálható leszámítva az ott dolgozókat. Ezúton kérek elnézést a takarítóktól, legközelebb viszek nekik egy kis házi bonbont vigasztalásul.

Sanyi a Séffel egy kávé mellett kezdtük meg személyes ismerkedésünket. A kávé amolyan kis rettenetes volt. Nem az íze, hanem az ereje miatt - stílusosan Miele kávéfőzőből. Woah! :-) Erre persze szükségem is volt, mert az aktuális napi ritmusunkhoz képes nagyon korán csörgött az ébresztő óra, félálomban agonizálva egy pillanatra még az is megfordult a fejemben, hogy "Most komolyan, tényleg ilyenkor kell kelnem??" na de ezt inkább nem reklámozom. Sanyi rendkívül közvetlen és kedves stílusa sokat segített, mert Memin láttam azért a feszkó kisebb jeleit. Nem titok, először vettünk részt ilyen forgatáson.

A főzésre nem a bemutatóteremben került sor, hanem egy mozgatható üvegfallal elválasztott tankonyhának berendezett helységben. A tankonyha ugyan nem teljesen tökéletes megfogalmazás, mert itt nem csak okítás történik, hanem haveri társaságok is kibérelhetik egy kis esti főzőcskére, így nem kell sorsot húzni, hogy kinek kell felajánlania a konyháját, hogy aztán hajnalig tartó takarításba forduljon a buli a vendégek távoztával. Ja és szomszédok sincsenek, ami cseppet sem elhanyagolható tény. Marketing szempontból pedig ügyes indirekt reklám - minden Miele az ember körül. Mielesz velünk?! :-)

Az első felvonásban a torta tésztáját kavarták össze a SanyiSéfMemiék, majd jött egy szusszanás a krém elkészítése előtt. Már előző este elhatároztam, hogy megpróbálok minél több képet és amatőr videót lőni az eseményen, ezért minden lehetséges eszközből kiműtöttem a memóriakártyákat. A vizuális archiválásért felelős mesterek profi felszereléssel vonultak fel, amiből külön említést érdemelnek a reflektorok. Ezek nem a felforrósodós, szaunázós készülékek voltak így legalább izzadni nem kellett. Mély szerelembe is estem ezen reflektorok irányába, mert az otthoni "stúdióm" két 500W-os építkezéseken használt halogénből áll. Jó a fényük, de gyakori, hogy az isteni ételillatot gyorsan felváltja a malacperzselés szaga, mert éppen a karomról vagy a fülemről égetem le a szőrt, miközben a képeket lövöldözöm. Nem ér nevetni, mindenkinek pelyhes a füle! Azaz nekem már csak pár eldugott részen az előbb leírtak miatt.

A stáb láthatóan összeszokott tagjai pár perc alatt összeizgatták a technikát, a kávézás után Memi már a saját varrású kötényében rohangált, miközben a mikroportot próbálta a technikus felerősíteni rá. Arra azért szeretném felhívni a figyelmeteket, hogy a Receptműves arculati színei köszönnek vissza a kötényen, nevezetesen a sötétzöld és a sárga. Igen, épül a márka, majdnem készült rávasalható logó is, de ezen a ponton lefékeztem marketinges önmagam. Azt azért szeretném megemlíteni, hogy belevágtam a kötény-optimalizáló bizniszbe. Memi nekem is varrt egy gyönyörű darabot, amire én zseb helyett kóstoló kanál tartót és konyharuha pántot kértem. Ha már csináljuk, ne csak szép, hasznos is legyen! Jöhetnek a megrendelések! :)))))))

A recept rövid átbeszélését követően szinte azonnal indult a felvétel. A felvételeket készítő srácok mellett nekem sem volt könnyű dolgom, mert a bevilágítás természetesen a kamerákra volt optimalizálva, emiatt folyamatosa az ISO érzékenységgel, fehéregyensúllyal, záridővel és egyéb beállításokkal küzdöttem több-kevesebb sikerrel. Rövid idő után azonban fordult a kocka, Memi pillanatok alatt otthonosan kezdte érezni magát az új helyzetben, emiatt a srácoknak egyre könnyebb dolguk lett, de ez Memi részéről nem volt meglepő, hozzá van szokva ahhoz, hogy sok ember előtt prezentáljon.

Ebben a tekintetben különbözünk, én amolyan statikus exhibicionistának aposztrofálom magam - saját elnevezést is kreálva erre. Mit is jelent ez? Szívesen látom magam vissza képeken, de nagyon nem szeretek élőben szerepelni emberek előtt. Erre zsenge gyerekkoromban jöttem rá, amikor kisiskolásként beválogattak azon kiváltságos gyerekek közé, akik verset szavalhattak a díszvendég orosz katonabácsiknak. Szépen megtanultam a rám osztott verset, bár már akkor sem értettem, hogy mi a fenét ért egy orosz katona a magyar versből, mindegy. Színpadra lépésem előtt egy lányka szavalt valamit gyönyörűen folyékonyan oroszul, ami után a kórus jött majd én. Nyivák végén kisétáltam a mikrofonhoz, mélyen belenéztem mind a 20 katonabácsi szemébe - egyszerre -, és ezzel a mozdulattal be is nyomtam az "azonnali törlés" üzemmódot fiatal agyamban. Olyan jól sikerült, hogy ezen a ponton már a vers címére és írójára sem emlékeztem. Ezt követően a néma csöndben gyorsan elpirultam, elcsipogtam egy vékonyka "Csókolom"-ot és lesétáltam a színpadról. Szerintem a katona bácsik örökre a szívükbe zártak, mert 5 perccel lerövidítettem a kínszenvedésüket. Na életem ezen korai pontján értettem meg, hogy én inkább nem erőltetem a színpadot és a szereplést.

De vissza a főzéshez. Ott hagytam abba, hogy tészta a sütőben és éppen szusszanunk. Végre mehetek megint játszani a bemutatóterembe! Most gyorsra fogtam a tapit, mert nem szerettem volna lemaradni a folytatásról. Csak pár farácsot húztam ki a borhűtőből és már kanyarodtam is a tankonyha felé. "Vesztemre", mert közben elkezdtünk beszélgetni Séf Sanyival a sütőkről és amikor arra a pontra ért, hogy a sütőhöz csatlakoztatott maghőmérséklet mérő segítségével a sütő nem engedi a berakott ételt az előre beprogramozott hőmérséklet felé emelkedni sütés közben , illetve hogy szárítási funkcióval is tud sütni megelégeltem a technikát és párás szemmel gondoltam az otthoni sokat megélt gáztűzhelyünkre. Nyelvemen volt, de végül nem tettem fel neki a kérdést, hogy ugye azért még nekem kell megennem az ételt?! :) De persze mit csodálkozom ezen, 30 éve a fekete bakelit telefon volt a legmenőbb dolog. Nem a készülék miatt, hanem mert akinek ilyen volt, oda valszeg telefonvonal is tartozott. És most? Az a ciki, ha nincs nyócvanhat eszköz és hatszáz program besűrítve egy mobilba. Az mellékes, hogy egyébként telefonálni lehet-e vele. A krém összekeverése is ripsz-ropsz megtörtént, ismét gördülékenyen, elsőre. Ezen a ponton jött a nem várt error üzenet a rendszerbe. Sanyinak nagy van - tortaformából, ennek eredménye, hogy a tészta magassága a nagyobb szétterülés miatt visszafogottabb lett. Gond egy szál se, ahhoz elég vastag, hogy kétfelé vágjuk. Na itt revansot vettünk, előhúztuk a fémhúros tortavágónkat. Memi adta a kegyelemdöfést azzal, hogy közölte Sanyival, olyan húr van a tortavágón, mint a gitáromon az E6-os. Séfünk sokat mondó mosollyal kézbe vette a műszert, de végül nem bajlódott a lelkes amatőrök eszközével, inkább a profi megoldást - a hatalmas kést választotta.

Már csak a nyúl arcának kivágása maradt marcipánból és a torta megkenése. A marcipánhoz Memi otthon papír sablonokat vágott - mert hogy néz ki egy nyúl felemás fülekkel??! Főszereplőink felváltva kanyarították ki nyúl koma marcipán alkatrészeit, majd következett a torta megkenése a mascarpone alapú krémmel. Ezen a ponton a kamerát kezelő kollega elhatározta, hogy csinál egy jó közeli felvételt és ezzel a lendülettel a kamera Memi és a torta közé került, azzal a szóbeli utasítással, hogy úgy kenje Memi a krémet, hogy jól látható legyen a felvételen. Na Asszonykám itt érezte az igazi kihívást. Emlékezetből bekenni egy - a vékonysága miatt a legkevesebb mértékben sem stabil tortalapot úgy, hogy a krémből a méreg drága kamera azért ne kapjon, de a kézmozdulatok se olyannak tűnjenek, mint amikor egy kiskutya haverkodik a tükörképével . Szerintem megoldotta, de én egy másik gépen keresztül dokumentáltam az eseményeket, ha éppen nem röhögcséltem.

Végül a kókuszreszeléket követően a marcipán díszek is elnyerték méltó helyüket, már csak az a felvétel maradt hátra, hogy Séf Sanyi és Memi diadalittasan egy gardrób szoba méretű (na milyen márkájú?) hűtőszekrénybe helyezik a művet. Ez persze két lépésből áll, mert egyik kameraállásból felveszik hátulról ahogy ajtó nyit-torta be, majd kamera be a hűtő polcra és az előbbi mozdulat, csak elölről. Igen ám, de Sanyi nem egy alacsony ember és bár Memi sem zsebcirkáló, a kettejük közötti magasságkülönbség ahhoz éppen elég volt, hogy a hűtőbe helyezett, pezsgős üveggel megtámasztott kamera a következő képet rögzítse: Ajtó nyílik, majd egy szőke fejbúb és egy nyak közelít egy nyulas tortával. Miután egyértelmű volt, hogy ezt a kamera állítgatásával kissé bonyolultabb abszolválni, jött a rendezői instrukció. Nem, nem az, hogy Memi, nőj 10 centit, hanem az, hogy Sanyi, rogyasszál be. Séfünk gyakorlottságát és profizmusát jelzi, hogy a kicsit sem kényelmes testtartást játszi könnyedséggel vette fel és a következő pillanatban a torta már a felvételen is beért a hűtőbe.

A kalandunk tulajdonképpen itt véget is ért, mert bár a torta még kikerült a napsütésben az épület mögötti gyepre amolyan "Nyuszitorta ül a fűben" stílusban, de a főzőcske befejeződött. Nagyon jó hangulatban telt el az a pár óra és nehezen feledhető emlékekkel gazdagodtunk. Sanyi a Séf persze nem állt meg, percekkel később már a spenótos lasagne előkészítésén dolgozott. Aznap még négy másik ételt kellett elkészítenie. Távozásunkkor "Rita konyhája" is befutott, alias Hadarik Rita. Jó volt megismerkedni Ritával, mert hasonló elveket követ ő is a főzésben, mint amilyeneket mi is vallunk és szerencsére neki is megvan a határozott véleménye a most übertrendinek kikiáltott irányzatokról. Erre most nem térek ki, majd egy másik alkalommal, de Ritát ezúton is pusziljuk mindketten.

Ja és ha már szakmázással kezdtem, ezzel is fejezném be. Marketinges zsigeri ellenállásom már az elején elillant, amikor is a köszöntés mellé nem egy adag prospektust nyomtak a kezembe, hanem a felvételről kezdtünk beszélgetni. Kifejezetten örültem annak is, hogy a főzőcske során nem akart senki meggyőzni arról, hogy Miele nélkül kietlen és semmitmondó az életünk - annak ellenére, hogy más márkák folyamatosan próbálkoznak ezzel a nyilvánvaló hülyeséggel. Jól esett "csak" főzni egyet a nyilvánvalóan tökéletes gépekkel. 

Itt is mi szorgoskodunk:

100% tiszta, természetes, vegán, vegyszer- és pálmaolajmentes, bőr- és környezetbarát, prémium anyagokból készülő, magyar alapkozmetikumok a mindennapi tisztálkodáshoz. 

Tovább...