Édesburgonya egytálétel

Írta: Memi péntek, december 17, 2010
Az amerikai filmekben szereplő dínom-dánom kedvenc kelléke az édesburgonya. Tehát az amerikaiak szeretik... Éppen ennyit tudtam róla eddig. Múlt héten a sógoroknál jártunk egy kis adventi hangulatgyűjtés, feltöltődés, kávézás, sétálás ürügyén. Az már az első napon feltűnt, hogy sokkal kedvezőbb az élelmiszer bevásárlás végösszege ott, mint ugyanazon mennyiségű, típusú termékek esetén itthon, ráadásul azt csak suttogva merem megjegyezni, hogy mindenből van bio, vagy vegyszermentes háztáji termelésű és alig néhány euro centtel drágább csak, mint a "sima", így rögtön megfogalmazódott bennem, hogy az utolsó átruccanós napon beiktatunk egy heti bevásárlást.

Amikor a zöldség-gyümölcs pultoknál gyönyörködtem, elém toppant az édesburgonya, fogalmam sem volt, hogy milyen ételeket lehet belőle készíteni, de úgy döntöttem itt az alkalom.
Köret helyett az egytálétel mellett tettem le a voksomat, mennyei eledel sikeredett.
Az íze a burgonya és a sütőtök házasítására emlékeztet, úgyhogy közeledvén az újévi fogadalmak időszakához, megfogadom, hogy ugyanezen receptet el fogom készíteni úgy is, hogy édesburgonya helyett sütőtököt használok, illetve a magas ásványi anyag tartalma miatt az édesburgonyából is fog még készülni néhány finomság.

ÉDESBURGONYA EGYTÁLÉTEL 4 személyre (egészségesebb összetevők)

50 dkg édesburgonya
25 dkg spenót
2-3 fej vöröshagyma
2 gerezd fokhagyma
10 dkg bacon, vagy sonka (magas hústartalmú)
3 evőkanál olívaolaj (extra szűz)
só (nem finomított, természetes)
bors
rozmaring

1. tisztítsuk meg a zöldségeket, az édesburgonyát 2-3 cm-es kockákra, a vöröshagymát nagyobb darabokra, a fokhagymát apróra vágjuk és kockázzuk fel a sonkát
2. serpenyőben az olívaolajon pároljuk üvegesre a vöröshagymát, adjunk hozzá csipet sót (így könnyebben kiengedi a levét és az ízét)
3. tegyük a hagymára a sonkát, kissé pirítsuk meg, majd adjuk hozzá a fokhagymát és az édesburgonyát
4. öntsük fel annyi vízzel, hogy éppen ellepje és pároljuk addig, amíg az édesburgonya megpuhul (kb. 15-20 perc), majd végül adjuk hozzá a spenótot és pár percig főzzük össze

Praktikák:
- sonka nélkül is nagyon finom
- ha sonka nélkül készítjük kiváló köretnek, akár pürésítve is

Itt is mi szorgoskodunk: