¡Viva Andalucia!

Írta: Memi kedd, június 19, 2012
Egy újabb év, egy újabb receptverseny és ennek méltó zárásaként egy újabb andalúz főzőkurzus, vagyis egy újabb nap az ízek matadoraival :-)

Arra gondolkodtam, hogy összefoglalom, miben volt más az idei a tavalyi eseményhez képest...
Az első és alapjaiban meghatározó különbség, hogy tavaly pályázóként, idén pedig támogatóként vettünk részt. Be kell valljam, bizonyos tekintetben ez kényelmesebb volt, hiszen amíg az idei pályázat nyertesei szorgalmasan főztek, nekünk most sokkal több időnk volt nézelődni, ismerkedni, beszélgetni, majd pedig élvezettel kóstolgatni a remek munkájuk eredményét...
 

Tavaly Martin és Luis, idén Enrique és David próbálta meg a szinte lehetetlent, hogy egy napba besűrítse varázslatos kultúrájuk és gasztronómiájuk minden csínját-bínját és ezt még befogadható módon át is adja egy csapat lelkes hobby szakácsnak. Ami mindannyiuknál érezhető volt, az a szakmájuk iránti szeretet és főképp alázat, illetve nyitottság, türelem és tisztelet irántunk, mellyel egyenrangú partnerként kezelték a csapatot.


A II. Andalúz Receptverseny záró eseménye, az ünnepélyes eredményhirdetéssel egybekötött sajtótájékoztató, majd másnap a szerencsés nyertesek részére tartott andalúz főzőkurzus helyszíne a Gastropolis Főzőiskola és Gourmet klub volt, ahol a három szinten biztosan megtalálja mindenki a számára kedves, családias környezetet. A helyiségek igazán furfangosan vannak berendezve, az rögtön látszik, hogy szakértő kezek munkája, praktikus és funkcionális, azonban sokadik pillantásra is akad felfedezni való érdekesség.
Az első benyomást a középső szint adja, ahol a főzőtanfolyamok zajlanak, itt kényelmesen, saját kis konyhapulton ténykedve tanulhatnak az ide látogatók. A pince igazi varázslat, a világításért tálaló-, illetve sütőeszközök "felelnek" és rejtett kis külön helyiség is a vendégek rendelkezésére áll. Az emeletről kiváló betekintést nyerhetünk arról, hogy éppen ki mit forral, illetve egy kis pihenési lehetőséget is kínál, miközben feltöltődhetünk a sok graffitin, amelyet a fal üzen a látogatóknak...



Természetesen a főszereplőt is érdemes bemutatni, vagyis a menüt, melybe bepillantást kaphattunk:
- cékla salmorejo serrano sonkával és fürjtojással
- garnéla tortillácskák fokhagymásan narancs tartárral
- sertés cochifrito édes morzsával és bormártással
- sajtos és kolbászos fánkocskák paradicsomkompóton
- ragacsos rizs báránnyal, kakukkfűvel és gombával (nincs fotón)
- sült tej citrusos keksszel



Minden adott volt ahhoz, hogy ismét egy felejthetetlen napot töltsünk együtt...

Külön köszönet az Extenda csapatának, akik a legnagyobb szeretettel és elkötelezettséggel dolgoznak azon, hogy itthon is megismerhessük az andalúz gasztronómiát.

Reméljük jövőre, velük, ugyanitt :-)



Egy kis spanyol történelem:
A fejjel lefelé fordított mondatkezdő felkiáltójel és kérdőjel 1754-től került a mondat elejére is, hogy a barokk cirkalmas mondatainál olvasás közben már a mondat elején tudja az olvasó, hogy kérdés, vagy felkiáltás következik és ennek megfelelően tudja hangsúlyozni a szöveget.