Mángold és céklalevél saláta

Írta: Memi kedd, június 26, 2012
Az úgy történt, hogy épp a termelői piacon nézelődtünk, amikor HeF rátalált a gyönyörű és óriási méretű mángolt kötegekre. Csak alapos szemrevételezés után fedeztük fel, hogy abban a ládában megbújnak még leveles cékla kötegek is. Azonnal tudtuk, hogy jönnek velünk haza, bár konkrét felhasználási ötletünk nem volt, de már a látványuk is mosolygásra késztetett minket.

Otthon aztán a termelő néni által javasolt recept készült megspékelve a finom főtt céklával. Zseniális kombináció lett, talán azért is, mert a mángold legközelebbi rokona a cékla. A mángold levelei mélyzöldek, melyek szára halványzöld, de fajtától függően ismert lilás vagy pirosas levélnyelű fajta is. A növény akár 60-80 centiméteresre is megnőhet, formája egy megnyúlt kínai kelhez, íze pedig a spenóthoz hasonlít. Magas az A, B1, B2 és C vitamin tartalma, ezen kívül cukrot, pektint, szerves savakat (oxálsav, almasav, citromsav), foszfort, káliumot, kalciumot, vasat és magnéziumot tartalmaz.


MÁNGOLD ÉS CÉKLALEVÉL SALÁTA  2 fő részére

1 csokor (10-15 levél) mángold
1 csokor (5-6 db) leveles cékla
1 mokkáskanál cukor (nyers nád)
3 gerezd fokhagyma
2-3 evőkanál olívaolaj (extra szűz)
só (természetes, nem finomított)
tört bors
1/2 citrom
reszelt parmezán
 
1. vágjuk le a cékla leveleit és mossuk meg alaposan az összes levéllel együtt
2. tegyük a cékla gumóit egy lábosba, adjuk hozzá a cukrot (enyhíti a földes ízt), öntsük fel annyi vízzel, hogy bőven ellepje és főzzük fogkeményre a céklát, majd ha megfőtt, pucoljuk meg
3. karikázzuk vékonyra a fokhagymát, majd egy serpenyőben az olívaolajon pirítsuk meg, adjunk hozzá a mángolt leveleket, csipet sóval és borssal fonnyasszuk meg, majd tegyük tányérra
4. csipet sóval, borssal fonnyasszuk meg a cékla leveleit is, majd keverjük a mángoldhoz
5. karikázzuk fel a céklát 3-5 mm vasragra és a serpenyőben süssük pár másodpercig a karikák mindkét oldalát
6. citromlével meglocsolva és parmezánnal meghintve tálaljuk

Praktikák:
- a céklagumót ne főzzük túl puhára, mert még a serpenyőben is fogjuk sütni 
- ha a mángold leveleiről eltávolítjuk a szárat, úgy is fel lehet használni, mint a spárgát