Csicseriborsó egytálétel (indiai)
Írta: Memi
vasárnap, március 25, 2012
Alapvetően is imádjuk az indiai jellegű ételeket, de az autentikus recept alapján készült paradicsomos padlizsán után gyorsan elkészült egy a másik recept is, amit kaptunk.
És van még kettő :-)
És van még kettő :-)
CSICSERIBORSÓ EGYTÁLÉTEL 4 személyre
20 dkg csicseriborsó

2 db vöröshagyma
2 db paradicsom
2 teáskanál őrölt koriander
1 teáskanál őrölt fahéj
1/2 teáskanál őrölt kardamom
1/2 teáskanál kurkuma
2 db szárított chili összemorzsolva (v. pehely)
3 db babérlevél
só (természetes, nem finomított)
tört bors
2-3 evőkanál olívaolaj (extra szűz)

Előkészítés:
- a csicseriborsót áztassuk be egy éjszakára
1. a paradicsomot mossuk meg és szeljük 1-2 cm-es kockákra, a vöröshagymát tisztítsuk meg és kockázzuk apróra, készítsük elő a fűszereket
2. az olívaolajon pirítsuk aranybarnára a hagymát, tegyük rá a paradicsomot, majd amint kissé levet ereszt, adjuk hozzá a tört borsot, a fűszereket és másodpercig pirítsuk együtt
3. tegyük a hagymás alapra a leszűrt csicseriborsót és öntsük fel annyi vízzel, amennyi bőven ellepi, enyhén sózzuk, majd fedő alatt, időnként kevergetve főzzük puhára a csicseriborsót (sűrű szaftos egytálétel lesz belőle, ha hamarabb elfő a víz, mint ahogy a csicseriborsó megpuhul, akkor adjuk még hozzá)
Praktikák:
- más indiai jellegű fűszerrel is finom
- ugyanez a recept vöröslencsével is elkészíthető

Itt is mi szorgoskodunk:
Címkék: channa, csana, csicseriborsó, dahl, dál, ebéd, egytálétel, főétel, indiai, vacsora, vegán, vegetáriánus