Görög joghurt készítése

Írta Memi csütörtök, június 21, 2012 Nincs hozzászólás
Úgy emlékszem, hogy először egy hazai görög étteremben ettünk tzatzikit. Már ott és akkor szerelembe estünk vele, krémes volt és elképesztően selymes, nagyon enyhén, de kellemesen savanykás, azonban akkor még nem firtattuk, hogy miből is állt. Időközben persze azt is megtudtuk, hogy ez a finomság görög joghurttal készül és valljuk be érezhető a különbség, ha mással (tejföl, joghurt, ezek keveréke) tudjuk csak helyettesíteni. 

Aztán néhány éve volt szerencsénk Rodoszon nyaralni, ami varázslatos adottságaival, a lakóival és persze a mesés konyhájával is elvarázsolt bennünket. 
Hamar rá is találtunk a városka egyik apró éttermére, ami törzshelyünkké is vált arra az egy hétre. A második napon már meg sem lepődött a pincérünk, hogy a gyroshoz és görög salátához egy egész tál tzatzikit kértünk és mellé két kanalat :-)

Nem is oly régen, a görög este örömfőzésre bevásárolva fedeztük fel, hogy már itthon is egészen sok helyen elérhető az eredeti (és valóban olyan ízű) görög joghurt. Vicces, hogy éppen ezidőben fedeztük fel, hogy a sima hazai joghurtból is könnyedén elő lehet állítani, igaz kevésbé zsíros és ici-picit savanyúbb, de a kész tzatzikiben már megszólalásig hasonlít az eredetihez, valamint fagylaltban is remek. Leteszteltük joghurt - tejföl keverékkel is, finom, de végül nálunk a csak joghurt verzió lett a kedvenc.

Szóval, ha nehezen elérhető az eredeti, vagy kissé gazdaságosabb alapanyag a cél, akkor bátran tudom ajánlani ezt a nagyon egyszerű praktikát.


GÖRÖG JOGHURT KÉSZÍTÉSE

natúr joghurt (édesítő és ízesítés nélküli)
sűrű szövésű, tiszta anyag (pl. lepedővászon)
bögre (a joghurt mennyiségéhez igazítsuk a méretét)
kávéscsésze alátét tányér
befőttes gumi

1. rögzítsük a bögrén a textilt úgy, hogy kis mélyedés keletkezzen az alja felé (ne lógjon le a textil a bögre aljára, mert a savó nehezebben tud kicsöpögni)
2. öntsük a joghurtot a textil mélyedésbe és a tányérral lefedve tegyük a hűtőbe 3-5 órára (márkától függő), majd borítsuk egy tálba az elkészült görög joghurtot és felhasználásig lefedve tartsuk hűtőben


Praktikák:
- nagyságrendileg a 150 g joghurtból 100 g lecsöpögtetett joghurt lesz
- addig áll el az elkészült görög joghurt, mint a felhasznált joghurt
- tejföllel is el lehet készíteni, de nálunk a joghurt vált be, jobban hasonlít az eredetire, esetleg 1-1 arányban lehet keverni és lecsepegtetni a tejfölt és a joghurtot


Napi útmutató: "Az igazi bölcs azt fordítja javára, ami éppen akad." Jane Austen