szerda, november 10, 2010

Sárgarépa krémleves

Nagyon szeretjük a leveseket, úgy vagyunk vele, mint Gombóc Artúr a csokival, lehet bármilyen típusú, hideg, meleg, krém, zöldség, gyümölcs.
Ennek megfelelően úgy gondoltam, hogy minden előforduló zöldségfajta krémleves változatát elkészítettem már, amikor egy napon arra lettem figyelmes, hogy néhány szál sárgarépán és egy karalábén kívül nincs zöldség otthon. Nem vívódtam sokáig, mivel meglepetéssel konstatáltam, hogy sárgarépa krémlevest még soha nem jutott eszembe készíteni, pedig finom, ízletes, sokrétűen felhasználható zöldség.
Kíváncsisággal vegyes izgalommal készítettem a levest, egyrészt mit szól az ötlethez Férjecske, és főként milyen íze lesz. Örömmel jelentem kiállta a próbát, selymes, nem túl erős ízű, friss bazsalikom levéllel tálalva kifejezetten újszerű és izgalmas ízvilág.

SÁRGARÉPA KRÉMLEVES
4 személyre (egészségesebb összetevők)

50 dkg sárgarépa
1 db karalábé
1 db vöröshagyma
2 gerezd fokhagyma
2 evőkanál olívaolaj (extra szűz)
só (természetes, nem finomított)bors

1. megtisztítjuk a zöldségeket, majd a vöröshagymát, karalábét kockára, a sárgarépát nagyobb karikákra, a foghagymát apróra vágjuk
2. az olívaolajon üvegesre pároljuk a hagymákat csipet sóval (így könnyebben levet ereszt és selymesebb íze lesz)
3. beletesszük a sárgarépát és a karalábét, ízesítjük a borssal, majd felöntjük annyi vízzel, hogy bőven ellepje
4. fedő alatt főzzük, amíg megpuhulnak a zöldségek, majd botmixerrel pürésítjük
5. szükség esetén tehetünk még bele sót és ha sűrűnek tűnik a leves vizet

Praktikák:
- tálalhatjuk friss bazsalikom, vagy petrezselyem levéllel
- a karalábé és a hagymák mérete ennél a levesnél nem fontos, bármekkorával dolgozhatunk, illik az íze a leveshez
- a magasabb vitamintartalom megőrzése érdekében elég fogkeményre főzni a zöldségeket és lehet pürésíteni

Itt is mi szorgoskodunk:

hétfő, november 08, 2010

Cukkini fasírt

A fasírt illata alapján nem is lehet megállapítani, hogy nincs benne hús. Kitűnő önmagában, köretnek, vagy akár főzelék feltétnek is, de még szendvicsbe is el tudom képzelni.

CUKKINI FASÍRT 10-12 db (egészségesebb összetevők)

50 dkg cukkini
10 dkg liszt (teljes kiőrlésű gabonából)
1 gerezd fokhagyma
1 kávéskanál majoranna1 kávéskanál oregano
1 marék zsemlemorzsa (teljes kiőrlésű gabonából)
só (természetes, nem finomított)
olaj a sütéshez

1. reszeljük le a cukkinit (tökreszelő, nagyobb lyukon)
2. sózzuk meg a cukkinit és keverjük össze, mindenhol érje a só (kb. 1 evőkanálnyi só kell)
3. egy lábosban tegyük fel melegedni az olajat (kis lángon, ne hevüljön gyorsan és túl), 1,5-2 cm-ig érjen az edény falán nézve
4. ha levet eresztett a cukkini nyomkodjuk ki és öntsük le a levét
5. tegyük hozzá a lisztet és alaposan keverjük össze
6. mélytányérba öntsünk egy nagyobb marék zsemlemorzsát
7. a cukkinis masszából dió nagyságú golyókat, vagy rudakat formázzunk és hempergessük meg a zsemlemorzsában
8. csipet zsemlemorzsával próbáljuk ki, hogy megfelelő meleg-e az olaj (ha a morzsa rögtön el kezd sercegve sülni, akkor megfelelő)
9. közepes lángon süssük aranybarnára a pogácsákat (figyelve arra, hogy az olajban sercegve süljön, vagyis ne hűljön ki az olaj - ha kissé lehűlt, várjuk egy kicsit amíg a következő adagot sütjük)

Praktikák:
- a liszt fajtájától is függ, mennyire lesz formázható a massza, ha nem akar összeállni, bele lehet ütni egy tojást (pl. a teljes kiőrlésű tönköly, vagy rozs liszttel kellően ragacsos, nem kell bele tojás)
- az egészségesebb elkészítésre tekintettel szűken bánjunk az olajjal, amiben sütünk
- egyszerre max. 4-5 db fasírtot süssünk, hogy ne hűtse le nagyon az olajat
- a képen látható fasírtok teljes kiőrlésű tönköly liszttel készültek


Itt is mi szorgoskodunk:

szombat, november 06, 2010

Csirkepörkölt Light graham nokedlivel

... a férfiszakasz ismét kitúrta Memit a konyhából. :-) Egy komoly konyhai találós kérdésre kerestem a választ, nevezetesen, hogyan tegyem a magyar háztartásokban oly gyakori csirkepörköltet ehetővé húst csak minden harmadik szökőévben fogyasztó páromnak - Meminek. Egyrészről az egészet egészségesebbé kívántam varázsolni, másrészről a hús zamatát próbáltam tompítani, mert egyébként a pörkölt szaftját kedveli.

Köretnek mindenképpen meg akartam tartani a nokedlit, itt a lisztet cseréltem egészségesebb graham lisztre.

A húsnál a csirke alkatrészeiről levágtam a bőrt, illetve a mellet kicsontoztam, mert a vágásnál a borda csontszilánkos lett, amit meg én nem szeretek. Annak érdekében, hogy a pörkölt szaftja azért megfelelően testes maradjon, a fazékba kerülhet két (csontos/bőrös) szárny is.

CSIRKEPÖRKÖLT LIGHT 4 személyre (zárójelben egészségesebb hozzávalók)

1kg csirke - nálam két teljes comb - alsó/felső külön, mell - négy darabra vágva (szabadtartású)
1 nagyobb fej vöröshagyma
2-3 gerezd fokhagyma
2-3 teáskanál őrölt paprika
1 nagyobb paradicsom
olívaolaj (extra szűz)
só (természetes, nem finomított)
bors (lehet vegyes)
majoranna

1. A csirke megtisztítását követően vágjuk kockára a vöröshagymát és paradicsomot, apróra a fokhagymát.
2. Kevés olajon, csipet sóval és tört borssal pároljuk üvegesre a vöröshagymát, majd adjuk hozzá a fokhagymát, az őrölt pirospaprikát és paradicsomot. Figyeljünk arra, hogy a túl forró lábosban megéghet a fokhagyma és a paprika is, amitől mindkettő keserű lesz.
3. Amikor a paradicsom kezd szétesni, tegyük bele a csirke darabjait és jól forgassuk át a paprikás alapban, majd öntsük fel kb. 2db vízzel és adjunk hozzá két teáskanál majorannát.
5. 10-15 perc főzés és kavargatás után vegyük le a fedőt és főzzük tovább még 15 percet, hogy a víz egy része elfőjön.

GRAHAM NOKEDLI

25 dkg graham liszt
1db tojás (bio, vagy szabadtartású))
6g só (természetes, nem finomított)
3dl víz
olívaolaj (extra szűz)

1. Tegyünk fel fazékban vizet forrni, melyhez csipet sót és kevés olajat adunk
2. Egy tálban keverjük össze a lisztet a tojással, sóval és annyi vízzel, hogy ragacsos masszává váljon az elegy.
3. A lobogásban lévő vízbe szaggassuk bele a nokedlit. Szaggatások közben kevergessük, ne tapadjanak össze vagy a fazék aljára a kukacok.
4. Szaggatás után 5 percet még forraljuk, majd szűrjük le és öblítsük hideg vízzel. A leszűrt nokedlit locsoljuk le 1 evőkanál olívaolajjal és jól keverjük át, hogy ne tapadjon össze.

Praktikák:
- A csirke fűszerezése ízlés és bátorság szerint tovább bolondítható például chilivel, köménymaggal, lestyánnal
- Érdemes a nokedlik kiszaggatásáig rotyogtatni a pörköltet, hogy a fölösleges vízmennyiség elfőjön.
- nokedlibe a graham liszt helyettesíthető például teljes kiőrlésű tönköly liszttel is
- nokedli szaggatót használat előtt vizezzük be, hogy könnyebben menjen a szaggatás


Itt is mi szorgoskodunk:

péntek, november 05, 2010

Pikáns sütőtök rizottó

Sütőtök rajongó lévén számtalan felhasználási lehetőségét teszteltem már eme gyönyörűséges, óarany színű zöldségnek.
Most már bizonyosan állíthatom, hogy az édes verziók (sütőtökös sütemények) kevésbé lettek kedveltek nálunk, mint a sós változatok serege.
Újdonságként, mivel rizottót nem túl gyakran készítettem, kipróbáltam a sütőtök és a rizs párosítását, bevált.
Abban biztos voltam az elkészítés kezdetekor, hogy a jó rizottóban a rizs omlósan puha és kellemesen szaftos, pont ilyennek képzeltem a tökéletes rizottót, felkerült a kedvencek közé :-)

PIKÁNS SÜTŐTÖK RIZOTTÓ
4 személyre (egészségesebb összetevők)

40 dkg tisztított sütőtök (ez kb. 60-70 dkg héjjal, magházzal - ennél az ételnél a kevésbé édes, kereket ajánlom)
20 dkg rizs (barna)
10 dkg kolbász (magas hústartalommal)
5 dkg feketeerdő sonka, vagy bacon
1 db vöröshagyma
2 gerezd fokhagyma
1-2 evőkanál olívaolaj (sonka zsírmennyiségétől függ)6-7 dl víz
csipet só (természetes, nem finomított)
tört bors

1. magházától és héjától tisztítsuk meg a tököt, majd vágjuk 2x2 cm-es kockákra
2. a hagymát, foghagymát, sonkát kockázzuk, a kolbászt felkarikázzuk
3. serpenyőben, kevés olajon, csipet sóval üvegesre pároljuk a hagymákat, majd rátesszük a sonkát
4. ha a sonka kezd sülni (világosodik), rátesszük a felkockázott tököt és átkevergetjük, majd ráöntjük a rizst, hozzáadjuk a kolbászt és ízesítjük
5. öntsük fel a rizses keveréket, először 5 dl vízzel, majd később, ha még nem puhult meg a rizs, a maradék 1-2 dl-t is öntsük hozzá
6. fedő alatt, kis lángon pároljuk 25-30 percig, amíg a rizs megfő (5-10 percenként keverjük át és ellenőrizzük, van-e elég víz a rizsnek)
7. ha a rizs megfőtt, zárjuk el a lángot alatta és fedő alatt hagyjuk pihenni még 5 percig (felszívja a maradék nedvességet is)

Praktikák:
- a rizottó állaga akkor jó, ha a rizs megfőtt és egy kevéssé nedves állagú (ragacsos)
- a sóval óvatosan bánjuk a sonka önmagában is sós lehet

Recept video

Megjegyzés: a videóban a kolbász helyett garnéla rákot használtunk

csütörtök, november 04, 2010

Mártott tönköly keksz

Apukám nagyon szereti a mártott kekszeket egy bögre tea mellett rágcsálni.
Születésnapja alkalmából gondoltam meglepni egy olyan változattal, ami egészségesebb összetevőkből készül, mint a bolti, így elkészült az alábbi mártott keksz.
A keksz jellege miatt bármilyen teljes kiőrlésű gabonából készült liszttel kipróbálható.

MÁRTOTT TÖNKÖLY
KEKSZ 30-35 db (egészségesebb összetevők)

35 dkg tönköly liszt (teljes kiőrlésű)
20 dkg vaj
10 dkg cukor (nád, nyírfa, vagy szítvia)
1 db tojás (bio, vagy szabadtartású)
1 kiskanál szódabikarbóna
1/2 kiskanál reszelt citromhéj
10 dkg csokoládé (60-70 % körüli)

1. gyújtsuk be a sütőt 170 fokra (3-as fokozat) és béleljük ki a tepsit sütőpapírral
2. az olvadt vajat habosra keverjük a cukorral, majd a tojással
3. a lisztet keverjük össze a szódabikarbónával, a citromhéjjal és öntsük hozzá a vajas keveréket
4. gyúrjuk össze a tésztát és nyújtsuk ki 4-5 mm vékonyra
5. szaggassuk ki a tetszőleges formákat, tegyük a kibélelt tepsire és süssük aranyszínűre 30-35 perc alatt az 1. pontban írt hőfokon
6. ha kihűltek a kekszek, olvasszuk fel a csokoládét vízgőz fölött és mártsuk meg a süteményeket
7. hideg sütőrácson hagyjuk megszilárdulni a csokoládét

Praktikák:
- a csokoládé elhagyható, lehet helyette porcukorból mázat készíteni

kedd, november 02, 2010

Keleties tésztaleves

Pár héttel ezelőtt nagytakarítást tartottam a spejzban, amikor rátaláltam egy fél zacskó japán ramen tésztára. Régen, ha megkívántam a tésztás levest, megvettem a számtalan változatban kapható kocka alakú gyorslevest, vagy előre gyártott mártás segítségével elkészítettem otthon.
Néhány éve azonban átalakulóban van az étkezési kultúrám, igyekszem kerülni az előre elkészített, "mű" ételeket, így aztán álltam a spejz közepén a tésztával és elhatároztam, hogy csakazértis elkészítem a tésztás levest.

Picit magyarosítva elkészült és most már nem is kívánom a csomagolt verziót :-)

KELETIES TÉSZTALEVES
4 személyre (egészségesebb összetevők)

3 db sárgarépa
5 dkg bambuszrügy
3 dkg gyömbér
1 db vöröshagyma
2 gerezd fokhagyma
2-3 evőkanál szójaszósz (csökkentett sótartalmú)
olívaolaj (extra szűz)csipet só (természetes, nem finomított)
chili pehely, vagy chili paprika
25 dkg japán tészta (ramen, soba, somen, de készíthető üveg, vagy rizstésztából is)

1. tisztítsuk meg a zöldségeket, a bambuszrügyet és a répát vágjuk vékony csíkokra, a vöröshagymát kockázzuk, a fokhagymát vékonyan karikázzuk, a gyömbért pedig vágjuk apróra
2. kevés olajon, csipet sóval pároljuk üvegesre a hagymákat, majd tegyük rá a sárgarépát, bambuszt és a gyömbért
3. öntsük fel annyi vízzel, hogy bővel ellepje
4. ízesítsük ízlés szerint chilivel, szójaszósszal és főzzük, amíg a bambusz és a répa fogkeményre fő
5. adjuk hozzá a tésztát és főzzük össze amíg a tészta megpuhul

Praktikák:
- minden típusú japán tésztafajtánál kövessük az útmutatót, pl. rizstészta esetén forró vízben áztatást követően adjuk a tésztát a zöldségekhez, így már nem kell főzni tovább a tésztát
- lehet még bele tenni gombát (főként shiitake), csirkehúst, rákhúst
- óvatosan ízesítsük chilivel az ételt, forrón nem érezzük tökéletesen az erősséget, utólag lehet még bele tenni annak, aki csípősebben kedveli az ételt
- tálalható további szójaszósszal (ízlés szerint)
- alapvetően sűrű leves, de ha valaki túl sűrűnek találja, víz hozzáadásával hígítsa

vasárnap, október 31, 2010

Nyuszis répatorta mandarinkrémmel

Születésnapra készült ezt a torta, amelynek alapja egy muffin tésztához hasonlító "piskóta".
Először húsvétra készítettem répatortát, sokáig böngészve az interneten fellehető receptek közül, azonban nehezen tettem igazságot a sok-sok változatban elkészített remekmű között, melyiket is kövessem. Végül úgy döntöttem, hogy kissé átalakítva a kedvenc muffin receptemet, megfelelő alap lesz a tortához.

Mivel ez a tészta kissé szoros, ragacsos, kiválóan illik hozzá egy kis citrusos krém...

Az amerikai típusú répatorta receptjét ITT találod.

NYUSZIS RÉPATORTA MANDARINKRÉMMEL
(egészségesebb összetevők)

Tészta:
1 db nagyobb répa
30 dkg liszt (teljes kiőrlésű gabonából)
10 dkg cukor (nád, nyírfa, vagy sztívia)
1 kávéskanál szódabikarbóna
1 kávéskanál sütőpor (foszfátmentes)
1 kávéskanál őrölt fahéj
2 dl tej (gabonatej, vagy víz)
1 tojás (bio, vagy szabadtartású)
1/2 dl olívaolaj (extra szűz)
Krém:
50 dkg mascarpone
3 dkg porcukor (nád, nyírfa, vagy sztívia)
1 vaníliás cukor (nád, bourbon)
2 mandarin héja és leve

1. gyújtsuk be a sütőt 180 fokra (4-es fokozat), vajazzuk és lisztezzük ki a tortaformát, reszeljük le a répát (sajtreszelőn)
2. keverjük össze a tészta szárazanyagokat (liszt, cukor, sütőpor, szódabikarbóna, fahéj) és morzsoljuk össze a darált répával
3. keverjük össze a tészta nedves összetevőit (tej, olaj, tojás) és öntsük a száraz anyag keverékhez
4. a masszát öntsük a lisztezett tortaformába és egyenletesen oszlassuk el
5. az 1. pontban írt hőfokon süssük 25-30 percig (tűpróbával ellenőrízzük, kissé ragacsos típusú tészta)
6. amíg sül a tészta keverjük össze a krémet (mascarpone, cukrok, mandarin reszelt héja és kinyomott leve)
7. ha megsült a torta, várjuk meg amíg kihűl, majd vízszintesen várjuk ketté és a torta alsó részére a krém felét egyenletesen terítsük szét
8. tegyük a krém tetejére a torta másik felét és vonjuk be a maradék krémmel a tortát
9. tetszés szerint díszítsük

Praktikák:
- a krém ízesítése tetszés szerint változtatható (javasolt a citrusok bármelyike), de el is hagyható
- a képen látható torta teljes kiőrlésű tönköly liszttel és bourbon vaníliával készült, oldalát kókusz reszelékkel, tetejét marcipánnal, rumos és kókuszos golyóval díszítettük
- ha marcipánnal dekorálunk a nyújtásra használt felületet enyhén porcukrozzuk be, így nem fog tapadni
- fenti összetevők 22 cm-es tortaformára elegendők


Itt is mi szorgoskodunk:

szombat, október 30, 2010

Lecsó virslivel és bulgurral

A lecsó az az étel, amely igazán konzerválja a nyár ízeit, lédús, édes paradicsom, roppanó paprika együtt. Amikor csak tehetem az augusztus végi programok közé beillesztem a lecsó eltevését, így télen is bármikor elővarázsolhatom a nyarat, ha csak egy ebéd kedvéért is.
Szinte mindig készítek köretet a lecsóhoz, a két nagy kedvenc a bulgur és a kuszkusz, most a bulguros verziót mutatom meg.

LECSÓ VIRSLIVEL ÉS BULGURRAL
4 személyre (egészségesebb összetevők)

1 kg lecsó paprika, ha lehet színes
60 dkg paradicsom
1 nagyobb fej vöröshagyma
2 pár virsli (magas hústartalmú)
12,5 dkg bulgur
olívaolaj (extra szűz)
só (természetes, nem finomított)
tört bors

1. tisztítsuk meg a zöldségeket, a paprika magházát és a paradicsom kacs részét távolítsuk el, majd szeljük kockákra a hagymával együtt
2. kevés olajon, csipet sóval, borssal pároljuk üvegesre a hagymát, majd tegyük rá a paradicsomot és fedő alatt főzzük, amíg levet ereszt
3. tegyük fel a bulgurt kétszeres mennyiségű vízzel főni, kevés sóval kis lángon főzzük, amíg elfő a víz és megpuhul a gabona
4. ha a paradicsom kieresztette a levét tegyük bele a paprikát és főzzük, amíg megpuhul
5. karikázzuk fel a virslit és ha a paprika megpuhult tegyük a lecsóhoz, főzzük össze

Praktikák:
- tehetünk a lecsóba egy csípős paprikát
- bulgur helyett készíthető kuszkusszal és rizzsel is

csütörtök, október 28, 2010

Sütőtök pite

Halloween közeledtével egyre jobban furdalt a kíváncsiság, hogy milyen lehet a sütőtökös pite, oly sok helyen lehet már itthon is látni, hallani róla.
Nálam mindig ott ért véget a recept, hogy süsd meg a tököt. Megsütöttem és percek alatt meg is ettük, nagy rajongói vagyunk.
Most először óriási lelki erőről tanúságot téve nem nyúltunk a csemegéhez, így tovább tudtam gondolni a receptet, megszületett a sütőtökös pite.
Az igazság az, hogy továbbra is veszélyben van a frissen megsült tök :-)

SÜTŐTÖK PITE
4 személyre (egészségesebb összetevők)

20 dkg liszt (teljes kiőrlésű tönköly)
10 dkg vaj
2 dkg cukor (nád, nyírfa, vagy, sztívia)
0,6 dkg szódabikarbóna
2 tojás, ebből 1 db a tésztába, 1 db a töltelékbe (bio, vagy szabadtartású)
csipet só (természetes, nem finomított)
40 dkg sült, héjától eltávolított sonka alakú tök
8 dkg méz
1 mokkáskanál őrölt fahéj
1/4 mokkáskanál őrölt szerecsendió
1/4 mokkáskanál őrölt szegfűszeg
1/4 mokkáskanál őrölt gyömbér

1. begyújtjuk a sütőt 180 fokra (4-es fokozat)
2. a lisztet, szódabikarbónát, olvadt vajat, cukrot, 1 tojást, csipet sót összegyúrjuk tésztává
3. a tésztát kinyújtjuk és a piteforma alját kibéleljük
4. az 1. pontban írt hőfokon 10 percig sütjük, majd kivesszük a sütőből
5. a sütőtököt, 1 tojást, mézet, fűszereket összekeverjük
6. az elősütött pite tészta közepére öntjük a tölteléket és egyenletesen eloszlatjuk
7. az 1. pontban írt hőfokon további 20-25 percig készre sütjük

Praktikák:
- ezzel a méz mennyiséggel nem túlságosan édes a sütemény, aki kedveli édesebben, a töltelékbe is tegyen cukrot
- a tököt előző nap is meg lehet sütni
- a képen látható sütemény teljes kiőrlésű tönköly lisztből készült

Itt is mi szorgoskodunk:

szerda, október 27, 2010

Túrógombóc dió kabátban

Számos jelét tapasztaltam már annak, hogy folyamatosan változik az ízlésem, szerencsére csak az ételek tekintetében.
Gyerekkoromban nem lehetett velem megetetni a túrógombócot, azóta eltelt néhány 10 év és ma az egyike a kedvenc ételeimnek.

Kicsit kísérleteztem, mivel nem szeretem a pirított morzsát, így pirított darált dióba burkoltam a mesésen puha gombóckákat. Ráadásul Férjecske ötlete alapján a tejfölbe került egy kis áfonya lekvár is. Az eredmény pompázatos lett...


TÚRÓGOMBÓC DIÓ KABÁTBAN
10-12 db (egészségesebb összetevők)

50 dkg túró
2 db tojás (bio, vagy szabadtartású)
2 evőkanál tejföl
12 evőkanál búzadara (teljes kiőrlésű tönköly)
2 evőkanál cukor (nád, nyírfa, vagy sztívia)
8 dkg darált dió

1. válasszuk szét a tojásokat és a fehérjét verjük kemény habbá
2. törjük össze egy tálban a túrót, adjuk hozzá a tojások sárgáját, a cukrot, a tejfölt és a búzadarát
3. keverjük a habot a túrós masszához és tegyük a hűtőbe pihenni 2 órát
4. ha letelt a pihenő idő, tegyünk fel vizet (kb. 10 cm magasságig legyen az edényben) forrni, majd amikor lobog, nedves kézzel formázzunk 5-6 cm átmérőjű gombócokat és óvatosan csúsztassuk a vízbe
5. amíg a gombócok főnek pirítsuk meg a darált diót egy serpenyőben (olaj nélkül, szárazon)
6. amikor feljönnek a gombócok a víz tetejére főzzük még további 2-3 percig és lecsepegtetve szedjük ki a vízből, majd hempergessük meg a dióban
7. ízlés szerint tejföllel, porcukorral tálaljuk

Praktikák:
- evés előtti este elkészíthetjük a masszát és hűtőben tároljuk a kifőzésig
- ha a dió pirítással később végzünk, mint a gombóc kifőzéssel, akkor a dióba forgatás előtt mártsuk bele egy kiszedőkanállal a főzővízbe a gombócokat és lecsepegtetve tegyük a dióba (jobban tapad a gombócra a dió, ha enyhén nedves)
- készíthetünk édes tejfölt cukorral, vagy lekvárral (pl. áfonya, vagy barack), illetve, aki fanyarabb ízeket kedvel, tálalhatja natúr, vagy ízesített joghurttal
- a képen látható gombócok teljes kiőrlésű tönköly búzadarából készültek, sztíviával, valamint áfonya lekvárral ízesített tejföllel tálalva

Itt is mi szorgoskodunk: