szerda, december 15, 2010

Marcipán szaloncukor

Annyi idő után ismételten pasi alkotás következik: marcipán szaloncukor házilag

Gyerekkorom óta rajongok a marcipán ízéért, többek között emiatt is vártam a sátras ünnepeket (húsvét, karácsony, mikulás, sötöbö), hogy végre megint majszolhassak egy kicsit belőle. Szerencsére felnőtt koromra már nem kell alkalmakhoz kötni az élvezetet, bármikor ehetek, ha megkívánom - még ebéd előtt is. Éljen a felnőttkor!!! :D

Az utóbbi években sajnos egyre ritkábban sikerült jó minőségű marcipánt találnom, a legtöbb termék agyon van csapva mindenféle aromával, ízfokozóval, mesterséges színezékkel és még egy halom adalékanyaggal. Ennek hatására a közelmúltban úgy határoztam, hogy utána nézek hogy is készül. Arra számítottam, hogy a bonyolult elkészítési módok mellett pár varázsigét is be kell magolni, hogy megkapjam a kívánt végeredményt. Nem így lett. A tapasztaltak alapján mindenkit - aki hozzám hasonlóan marcipán rajongó -, arra buzdítok, álljon neki.

Innen már csak egy apró lépés volt, hogy ha van jó marcipán, miért is ne csináljunk belőle jóféle házi szaloncukrot. Memi már készíti a zselés szaloncukrot, azt is hamarosan közzétesszük :-)

MARCIPÁN SZALONCUKOR

20 dkg darált mandula
20 dkg porcukor (nád)
0,3 dl víz
bevonáshoz kb. 20 dkg magas kakaótartalmú (maximum 70 %-os), jó minőségű étcsokoládé
csomagoláshoz vékony sütőpapír és alufólia (hobby boltban lehet kapni színeset is)

Előkészítés:
Az egész mandulát, amin a barnás héj is rajta van, áztassuk be forró vízbe pár percre, így könnyen kinyomható a mag a héjból. A megtisztított mandulaszemeket jól mossuk át, majd szárítsuk ki meleg helyen. A kiszárított (ropogós) mandulaszemeket daráljuk át sajtdarálón apró szeműre, ha nedvesnek érezzük, tűzhelyen serpenyőben a darálékot tovább száríthatjuk - csak arra ügyeljünk, hogy ne pörköljük meg, ne barnuljon.

A durvábbra darált mandulát kávédarálóban pépesre daráljuk. Akkor a legjobb, ha a daráló belső oldaláról kanállal kaparhatjuk ki a masszát.

A porcukrot kristály nádcukorból daráltam - kávédarálóval.

Elkészítés:
1. a mandulamasszát (darálék) keverjük össze a porcukorral
2. öntsük hozzá először a víz felét, majd keverjük, gyúrjuk tovább a masszát
3. csak annyi vizet adjunk hozzá, hogy jól gyúrható anyaggá álljon össze. Ne essünk kétségbe, ha gyúrás közben gyakran leragad, ez normális.
4. frissen tartó fóliába csavarva tegyük a hűtőbe a marcipánt (legalább 0,5 h-ra, ha lehűl, könnyebben formázható)

Szaloncukor elkészítése:
1. vegyük ki a hűtőből a marcipánt, vágjunk le a negyedét, gyúrjunk 1 cm vastag kukacot és vágjuk fel kb. 2,5 cm hosszúságú darabokra - így nekem a teljes marcipán adagból 90 db szaloncukor lett
2. gőz fölött olvasszuk meg a 20 dkg - két tábla - összetört csokit (gőz fölött: tűzhelyre vízzel töltött lábos, arra üveg edény, abba csoki, a víz melegítése -nem szabad forralni!- közben gőz termelődik, ez olvasztja fel a csokit, ha nem így teszünk, a csoki leéghet, vagy túlhevülhet -40-45 fokig jó!- és használhatatlanná válhat)
3. miután teljesen felolvadt a csoki zárjuk el a tűzhelyet és az üvegedényt a vizes tálból kivéve kicsit hagyjuk hűlni, hogy ne legyen nagyon forró - ujjteszt, ha nem éget, kezdődhet a mártogatás
4. tálcára készítsünk ki sütőpapírt - erre kerül a mártott marcipán
5. villára tett marcipánt mártsuk az olvadt csokiba, emeljük ki és hagyjuk lecsöpögni a felesleget, a villa alján lévő csokit húzzuk le az üvegtál oldalán, majd fogpiszkáló segítségével toljuk le a sütőpapírra a szaloncukrot
6. a bevont marcipánt tegyük hűvösebb helyre - ne hűtőbe, elég egy konyhánál hűvösebb szoba és hagyjuk megszilárdulni a csokimázat
7. dönthetünk, hogy azonnal befaljuk, vagy erőt veszünk magunkon és becsomagoljuk

Csomagolás (hagyományos):
1. a sütőpapírból 14 cm széles csíkokat, az alufóliából 10 cm széles csíkokat vágunk
2. a sütőpapír csíkokat egymásra fektetjük és a két hosszú oldalát apró metszésekkel bevagdossuk
3. végül a csíkokat vízszintesen harmadoljuk (így 9 cm magas darabok lesznek)
4. egy alufólia csíkot vízszintesen elfektetünk, arra ráhelyezzük szintén vízszintesen a sütőpapírt, majd a hozzánk közelebb eső éltől elkezdünk egy szem szaloncukrot betekerni
5. a vágott élt alulra görgetve két oldalon szorosan összenyomjuk

Praktikák
- ha szeletelt mandulát veszünk, megmenekülünk a pucolástól és az elődarálástól
- bevonás előtt hagyjuk a hűtőből kivett marcipánt szoba hőmérsékletűre melegedni, különben a csoki túl gyorsan dermed meg és a kakaóvaj kiül a mázon
- a marcipánmasszából szivárgó színtelen folyadék nem cukros víz, hanem színtiszta mandulaolaj, ami jót tesz a szárazbőrűeknek
- a csokiszökőkútba való étcsoki nálunk nem vált be, nagyon lassan szilárdul, folyósága miatt pedig nem lesz elegendő a csoki vastagsága a szaloncukron
- a csokival mártás nehéz művelet (eltalálni a megfelelő hőfokot, amikor még nem válnak szét az összetevők, így nem tud szépen megdermedni), ezért nem szabad elkeseredni, ha elsőre nem bonbon minőségű máz készül

Itt is mi szorgoskodunk:

kedd, december 14, 2010

Csokoládépuding zselével házilag

Épp a házi szaloncukor kísérletezés közepén jártunk, amikor a marcipános már kész volt, a zselés jó úton járt, de szerettem volna csokisat is készíteni...
Hát ez még nem az lett, de sikerült elkészíteni a házi csokipudingot :-)
Gyors, könnyű és ízletes édesség, akár gyerekekkel is el lehet készíteni.

CSOKOLÁDÉPUDING ZSELÉVEL HÁZILAG 2 személyre (egészségesebb összetevők)

Puding:
2 dl víz
2 púpozott evőkanál kukorica keményítő
5 dkg reszelt étcsokoládé (bio, 70 % körüli)
2 teáskanál porcukor (nád, vagy sztívia)
Zselé:
2,5 dl szűrt gyümölcslé (100 %-os, hozzáadott cukor nélküli)
5 lap zselatin, vagy 5 púpozott teáskanál zselatin por (agar-agar)
2 evőkanál méz (elhagyható, ha savanykásabbat szeretnénk)

Puding:
1. a kukoricakeményítőhöz fokozatosan adagolva keverjük hozzá a vizet (csomómentes legyen)
2. kis lángon melegítsük addig, amíg besűrűsödik (krém állagú lesz), majd vegyük le a tűzről
3. adjuk hozzá a reszelt csokoládét és a porcukrot, keverjük, amíg elolvadnak a krémben
4. formába öntve hűtsük ki
Zselé:
1. áztassuk hideg vízbe a zselatinlapokat (ha porból készítjük, ez a lépés kimarad)
2. kis lángon melegítsük fel a gyümölcslevet, tegyük bele az áztatóvízből kivett zselatinlapokat, vagy szórjuk bele a zselatinport és keverjük, amíg feloldódik
3. folyamatosan kevergetve forraljuk fel a zseléalapot, forrás után még 5 percig főzzük, majd vegyük le a tűzről
4. adjuk hozzá a mézet, keverjük össze, majd formába öntve hűtsük ki


Itt is mi szorgoskodunk:

hétfő, december 13, 2010

Mézeskalács

Végre elérkezett ez az esemény is, két adag teszt szaloncukor elkészítése között megsütöttem a mézeskalácsokat.
Épp tavaly karácsonyra kaptam ezeket az új kiszúró formákat, így most először tudtam kipróbálni. Közel kétszer akkorák (12 cm magas), mint a korábbi mintáim, így fele annyi sütemény lett, mint eddig, azonban a nagy forma miatt egészen szép sima lett a teteje (a kicsiknek mindig kissé gömbölyded volt), így egy cseppet sem bántam meg, hogy váltottam mintát, ráadásul a recept is új szerzemény.
Közben teszt jelleggel bevontam csokival a házi készítésű zselé és marcipán szaloncukrokat, így gyümölcs, étcsokoládé és a sütőből áradó mézes sütemény illatorgia lengedez a lakásban.
A mézes nagyon jól sikerült, már csak a szaloncukor miatt izgulok, türelmetlenkedve várom, amíg megszárad a csokoládé :-)
Terveim szerint holnap felteszem a receptet, van még idő a házi szaloncukrot elkészíteni. Megéri, összehasonlíthatatlan az íze a boltihoz képest...

Nagy és kis adagos verziót is összeállítottam, az elkészítés azonos :-)

MÉZESKALÁCS nagy -12 cm magas- kiszúróval 40 db, kicsi -7 cm magas- kiszúróval 70 db (egészségesebb összetevők)

70 dkg liszt (teljes kiőrlésűtönköly)
3 db tojás (bio, vagy szabadtartású)
15 dkg porcukor (nád, nyírfa)
25 dkg méz (jó minőségű, termelői)
5 dkg olvadt vaj
4 csapott evőkanál tejföl
2 csapott teáskanál szódabikarbóna
2 teáskanál őrölt fahéj
1 teáskanál őrölt szegfűszeg
1/2 teáskanál őrölt gyömbér
csipet őrölt szerecsendió

1. a tojásokat és a porcukrot keverjük össze, majd adjuk hozzá a mézet, a tejfölt, az olvadt vajat és keverjük simára
2. adjuk hozzá a fűszereket és keverjük össze
3. szórjuk rá a lisztet, majd arra a szódabikarbónát és alaposan keverjük össze (ekkor ragacsos, nyúlós, nagyon lágy a tészta, ez így jó!)
4. tegyük be a hűtőbe 1 órára pihenni
5. ha letelt a pihentetés ideje kisebb adagokkal dolgozzunk tovább, a többit tartsuk a hűtőben
6. gyújtsuk be a sütőt 180 fokra (gázsütőnél 4-es fokozat), vegyük ki a sütőrácsot és vajazzuk ki a tepsit
7. kicsit gyúrjuk össze, majd enyhén lisztes alapon nyújtsuk 0,5 cm szélesre a tésztadarabot
8. tetszőleges sütemény kiszúró formával szaggassuk ki a mintákat és helyezzük a tepsire, egymástól 1 cm távolságra
9. a 6. pontban írt hőfokon süssük 13-15 percig és a hideg sütőrácsra kiszedve a mintákat, hagyjuk kihűlni
10. ha teljesen kihűlt, lehet mintát rajzolni

Teszt verzió kis adaggal annak, aki szeretné kipróbálni "sorozatgyártás" előtt, ebből az adagból kb. 20 nagy, vagy 35 kicsi mézeskalács lesz:

25 dkg liszt (teljes kiőrlésű tönköly)
1 db tojás (bio, vagy szabadtartású)
5 dkg porcukor (nád, nyírfa)
10 dkg méz (jó minőségű, termelői)
2 dkg olvadt vaj
1,5 csapott evőkanál tejföl
0,5 teáskanál szódabikarbóna
1,5 mokkáskanál őrölt fahéj
1 mokkáskanál őrölt szegfűszeg
1/2 mokkáskanál őrölt gyömbér
csipet őrölt szerecsendió

Elkészítés megegyezik a nagy adagos verzióval :-)

Praktikák:
- a fűszereket ízlés szerint lehet variálni
- a képen látható sütemények 30 dkg tönköly fehér és 40 dkg teljes kiőrlésű tönköly liszttel készültek, 12 cm magas sütemény kiszúró mintával

Itt is mi szorgoskodunk:

péntek, december 10, 2010

Spenótos gombás lasagne

Jöjjön egy örök kedvenc, a lasagne, ami gyorsabban elkészíthető, mint ahogy a receptet -reményeim szerint- érthetően megírtam :-)
Jellemzően vega változatban készítem, mert így szeretjük, próbáltam már paradicsomos-spenótos, paradicsomos-gombás, gombás-tejszínes, csak paradicsomos és csak gombás változatban, azonban spenótos-gombás változatban eddig még soha.
Nagy hiba volt, egyszerűen isteni, szerintem még azokat is meg lehet vele környékezni, akik tradicionálisan spenóttaszítók :-)

SPENÓTOS GOMBÁS LASAGNE
4 személyre (egészségesebb összetevők)

50 dkg csiperke gomba
1 fej vöröshagyma

1-2 kiskanál oregano
1-2 kiskanál bazsalikom
bors (lehet vegyes is)

50 dkg spenót (ha fagyasztott, akkor 100%-os pürésített paraj)
2 gerezd fokhagyma
1 doboz (legalább 15 lap) lasange tészta (teljes kiőrlésű, vagy durum)
10 dkg trappista sajt (kemény, hosszabb érlelésű)
só (természetes, nem finomított)
olívaolaj (extra szűz)

Gombás töltelék (összetevők pirossal):
1. tisztítsuk meg a zöldségeket, a vöröshagymát kockázzuk, a gombát vékonyan szeleteljük fel
2. a felkockázott vöröshagymát kevés olajon pici sóval, borssal üvegesre pároljuk
3. a gombát a hagymára tesszük, sóval, borssal, oreganoval és bazsalikommal ízesítjük és fogkeményre főzzük (ha a gomba nem ereszt sok levet -kb. a gombamennyiség feléig érjen-, akkor 1-2 dl vízzel hígítsuk fel (lásd Praktikák 1. megjegyzése)
Spenót töltelék (összetevők zölddel):
5. a spenótot megpucoljuk, összeszeljük és cseppnyi olajon megpároljuk (ha fagyasztott, mehet fagyasztva rögtön a lábosba, kis lángon főzzük, ha felolvadt, jöhet a 6-os lépés)
6. belereszeljük (intenzívebb), vagy beleszeljük a fokhagymát, picit sózzuk és összefőzzük, sóval és borssal ízesítsük ízlés szerint
7. figyeljünk arra, hogy a spenót is jó leveses állagú legyen, ha fagyasztott, akkor 1-2 dl, ha friss, akkor 2-3 dl vizet adjunk hozzá (lásd Praktikák 1. megjegyzése)
Összeállítás:
8. gyújtsuk be a sütőt 180 fokra (gázsütőnél 4-es fokozat)
9. hőálló tál aljába 2 merőkanál(!) spenót mártást terítünk
10. letesszük az első sor (száraz) tésztát (egymást nem kell fedniük, csak illeszkedni egymás mellé)
11. a spenót mártást felét elterítjük az első sor tésztán (bőségesen lepje el)
12. következik a második sor tészta lerakása
13. a második tésztarétegen (ami a középső lesz a kész ételben) egyenletesen elterítjük a teljes gomba mártást
14. a harmadik (utolsó) sor tésztát letesszük
15. egyenletesen beborítjuk a maradék spenót mártással
16. reszelt sajttal, bazsalikommal, oreganoval ízlés szerint megszórjuk, díszítjük
17. 180 fokon (4-es fokozat) megsütjük (kb. 30 perc, de késpróba kell, ha megfőtt benne a tészta és hullámos lesz, akkor jó)

Praktikák:
- TILOS kifőzni a tésztát, szárazan kell felhasználni, ezért kell a bőséges, leveses szósz, az fogja "megfőzni" (fontos szabály lasagne készítésnél, hogy nagyon bőséges szószokkal, mártással készítsük, hiszen a tészta sütés közben fog "megfőni", így sok nedvességet szív fel, ezért is kell az alsó tészta alá is tenni szószt) - szép fodrosra fog sülni, ahogy növekszik a tészta térfogata a nedvességtől
- tálaláskor adhatunk mellé (csökkentett zsírtartalmú) tejfölt, nagyon jól illik hozzá
- bármely hőre olvadó sajt lehet a tetején szeletelve, vagy reszelve (vegánok ezt mellőzzék)
- a lasagne edényem 27x27-es, így egy sorba 5 lap tészta kell
- variációs lehetősége számtalan, a képen lévő spenótos durum tésztával készült, lehet sima is, lehet paradicsom szósszal, csak spenóttal, csak gombával, stb.


Itt is mi szorgoskodunk:

szerda, december 08, 2010

Gombaleves gerslivel

A gomba bruschetta receptnél írtam, egy a gombákról szóló könyvről, amelyről most azt is elárulom, hogy legalább 2-3 éve éke a könyvespolcnak, egy karácsonyra kaptam, így születésnapjához közeledvén méltó ünneplése, hogy elkezdtem olvasgatni :-)
Szintén ebből a könyvből kaptam az ihletet, egy a hagyományos gombalevestől kissé eltérő változat elkészítéséhez, melynek érdekessége, hogy gerslivel (árpagyöngy) készül.
Mivel az árpagyöngy az elmúlt időszak egyik újra felfedezett kedvence nálunk, így a gersli-patiszon egytálétel után kérdés sem férhetett hozzá, hogy sürgősen el kell készítenem ezt a levest. Íme, kissé átalakítva a recept...

GOMBALEVES GERSLIVEL 4 személyre (egészségesebb összetevők)

10 dkg gersli
50 dkg csiperke gomba
3 db sárgarépa
1 db vöröshagyma
2 db fokhagyma
1 teáskanál majoranna1 teáskanál vágott petrezselyem
só (természetes, nem finomított)
bors
2-3 evőkanál olívaolaj (extra szűz)

1. a zöldségeket megtisztítjuk, a vöröshagymát és a fokhagymát apróra szeljük, a gombát és a sárgarépát vékonyan felszeljük
2. az olívaolajon üvegesre pároljuk a vöröshagymát (adjunk hozzá csipet sót, így könnyebben kiengedi a zamatát és a levét)
3. szórjuk rá a fokhagymát, a felszelt gombát, a sárgarépát és a gerslit
4. sóval, borssal ízesítsük és öntsük fel annyi  vízzel, hogy bőségesen ellepje
5. főzzük addig a levest, amíg a gersli megpuhul, szórjuk meg a majorannával és a petrezselyemmel és még egyszer forraljuk össze

Praktikák:
- sárgarépa nélkül is készíthető
- víz helyett alaplevessel is készíthetjük
- tálalható tejföllel

Itt is mi szorgoskodunk:

kedd, december 07, 2010

Paprikás krumpli

Hagyományos magyar specialitás, gyorsan, viszonylag olcsón elkészíthető, ízletes és laktató egytálétel. Ahány ház, annyi szokás, készíthető húsmentes, galuskás és akár tejfölös változatban is.
Nálunk nagyon ritkán szerepel a menüben a burgonya, ha mégis terítékre kerül, akkor általában ezt a receptet készítem el, ügyelve arra, hogy lehetőleg kevés zsiradékot (olajat) és magas hústartalmú kolbászt használjak.

PAPRIKÁS KRUMPLI 4 személyre (egészségesebb összetevők)

1,5 kg krumpli
1 fej vöröshagyma
1 gerezd fokhagyma
2 db paradicsom
2 evőkanál olívaolaj (extra szűz)
2 teáskanál őrölt pirospaprika (jó minőségű)
1 teáskanál köménymag
5 dkg kolbász (magas hústartalmú)
1 pár virsli (magas hústartalmú)
2 db babérlevél
só (természetes, nem finomított)
bors

1. tisztítsuk meg a zöldségeket, a krumplit kockázzuk 2-3 cm-es darabokra, a hagymát és fokhagymát szeljük apróra
2. az olivaolajon pároljuk üvegesre a hagymát pici sóval (így könnyebben kiengedi a levét és az ízét)
3. tegyük rá a paradicsomot és a fokhagymát, pár percig főzzük, hogy engedjen levet a paradicsom
4. szórjuk meg a pirospaprikával, keverjük át és tegyük bele a krumplit
5. öntsük fel annyi (tisztított) vízzel, hogy ellepje
6. ízesítsük sóval, borssal, köménnyel, babérlevéllel és fedő alatt főzzük
7. amikor a krumpli elkezd puhulni tegyük hozzá a kolbászt és a virslit és főzzük, amíg a krumpli megpuhul

Praktikák:
- aki szereti az intenzívebb fokhagyma ízt, ne darabolja, hanem reszelje az ételbe
- ha főzés közben elfő a leve, pótoljuk, ízlés szerinti szaft mennyiséget hagyva
- egész és őrölt kömény is használható fűszerezésként
- lehet bele tenni még felkockázott zöldpaprikát (akár csípőset) is

hétfő, december 06, 2010

Adventi kalendárium házilag

Sok-sok gyermek és felnőtt tisztogatta és készítette tegnap este a cipőit az ablakba /ajtóba. Kb. 10 évvel ezelőtt találtam ki azt, hogy a hagyományos nyitogatós, bolti, papír kalendárium és a csokoládénak nem nevezhető bevonó masszából készült figurák helyett apró ajándékokat rejtek el sorszámozott csomagokba és az így készült kalendáriumot a mikulás hozza Férjecskének, így egyszerre több napot ki lehet nyitni, megoldva ezzel a meglepetés és a csoki kérdést is :-) Készítettem hozzá egy keresztszemes hóemberes képet, aminek a keretére voltak felerősítve a csomagok, azonban éppen egy évvel ezelőtt újítottuk fel a nappalit, így sajnos szóba sem jöhetett ezen "öröknaptár" felhelyezése a falra, ezért újabb tárolót kellett kitalálni. Ez az alkalmatosság lett a kosárka, ráadásul idén közösen készítettük a csomagokat, minden páratlan számút Férjecske, minden párosat én és, hogy fokozzam az izgalmakat azonos csomagolópapírokat használtunk, hátha a készítő is elfelejti, mit rejt az apró csomag :-) 

Ötletek a tartalomhoz: - apró bonbon, csoki (fontos, hogy jó minőségű legyen, akár saját készítésű is) - szivarka (ha már mindenáron káros szenvedélynek akarunk hódolni) - pici figura, kabala - sorsjegy, mozijegy, színházjegy - kedves üzenet, vagy kupon - extrém esetben akár eljegyzési gyűrű, stb... - ha megosztjuk a kalendárium megtöltését, még anyagilag is kedvezőbb lehet, így van lehetőség a jó minőségű "töltésekre"




 Itt is mi szorgoskodunk:

vasárnap, december 05, 2010

Sajttorta áfonyalekvárral

Évekkel ezelőtt hallottam először a sajttortáról, de mivel nem tudtam elképzelni milyen is lehet, nem igazán keltette fel az érdeklődésemet. Visszagondolva, lehet, hogy nem is édes desszertnek hittem...
Három évvel ezelőtt volt szerencsénk New Yorkban járni. Mivel nagyon szeretünk az útikönyvek ajánlott látnivalóin túl is felfedezni egy-egy várost, általában gyalogosan szoktunk barangolni, ráadásul erre Manhattan tökéletes helyszín, hiszen egy utca = egy nagyobb épület, így nem jelent problémát néhány utcát sétálni a látnivalók között...
Egy ilyen túrázós nap közben, kissé fáradtan betértünk egy kávézóba gyűjteni némi energiát.
Amíg készítették a kávét, nézelődtem a gazdagon és mégis ízlésesen berendezett pultban, ahol megpillantottam egy eperrel bőségesen megrakott, henger alakú sütikét, melyen ez a felirat állt: New York cheesecake. Hmm, ez az a bizonyos sajttorta? Na, akkor ezt megkóstolom.
Itthon sokáig kerestem az "igazi" receptet, végül a próbálkozásokból kialakult a saját kedvencem.

Eddig kizárólag lekvár nélkül készítettem, tálaláskor szoktam epret adni mellé, ez az első alkalom, hogy kipróbáltam lekvárral sütni és így is nagyon finom.


SAJTTORTA ÁFONYALEKVÁRRAL (egészségesebb összetevők)

Kisebb (17 cm-es) tortaformához:
6 dkg olvadt vaj
25 dkg krémsajt
8 dkg cukor (nád, nyírfa, vagy sztívia)
1,5 dkg liszt (teljes kiőrlésű gabonából)
1/2 citrom héja
15 dkg tejföl
1 egész tojás (bio, vagy szabadtartású)
2-3 evőkanál tetszés szerinti (nálam áfonya) lekvár (házi)

Nagyobb (22 cm-es) tortaformához:
10 dkg olvadt vaj
50 dkg krémsajt
10 dkg cukor (nád, nyírfa, vagy sztívia)
1,5 dkg liszt (teljes kiőrlésű gabonából)
1 db citrom héja
17,5 dkg (1 doboz) tejföl
2 egész tojás (bio, vagy szabadtartású)
3-4 evőkanál tetszés szerinti (nálam áfonya) lekvár (házi)

1. gyújtsuk be a sütőt 180 fokra (gázsütőnél 4-es fokozat) és vajazzuk ki a tortaformát (lisztezni nem kell)
2. daráljuk le a kekszet és öntsük rá az olvadt vajat, keverjük össze alaposan, majd nyomkodjuk egyenletesen elosztva a kivajazott tortaforma aljába
3. tegyük be a sütőbe és az 1. pontban írt hőfokon 10 percig süssük
4. a krémsajtot, cukrot, lisztet, citrom héját, tejfölt, tojást alaposan keverjük össze
5. ha letelt a keksz alap 10 perc sütési ideje (óvatosan) vegyük ki a sütőből és öntsük rá a krémet
6. kanállal csepegtessük a krém tetejére a lekvárt, majd örvény szerűen, a felszínen kissé keverjük a krémbe (a 6. lépés elhagyható, ha nem akarunk beletenni lekvárt)
7. az 1. pontban írt hőfokon süssük a süteményt 45-50 percig (a közepe egy kissé remegni fog, de ahogy kihűl megszilárdul és kellemesen krémes lesz)

Praktikák:
- többféle technikát kipróbáltam, így kifejezetten ajánlom rászánni néhány percet a keksz darálására (vagy aprítógéppel nagyon finomra aprítani), másképp (pl. összetörve, morzsolva) nem lesz az igazi a keksz alap
- lekvár nélkül, önmagában fogyasztva is nagyon finom a sütemény
- ínyenceknek lehet mellé adni epret, bogyós, savanykás gyümölcsöket és ezekből készült lekvárokat is
- ha tejmentesség a cél, akkor használjunk tejföl és mascarpone helyett (GMO mentes) szójajoghurtot, vaj helyett pedig ghí-t
- érdemes egy éjszakát a hűtőben pihentetni, másnap a tökéletes állagú
- a képen látható sütemény házi, teljes kiőrlésű rozskekszből készült


péntek, december 03, 2010

Gersli egytálétel grillezett patiszonnal

Gersli, árpagyöngy. Van valami titokzatosság a nevében, ráadásul méltatlanul kevés felhasználási lehetősége ismert a mindennapi étkezésben, pedig nemcsak a sóletben finom :-)
Lehet belőle készíteni fasírtot, egytálételeket, levest, köretet, kását.
Az egyik legősibb gabonafajta, évezredek óta termesztett kultúrnövény, nagyon könnyen emészthető és tápláló, többek között gazdag nyomelemekben, vitaminokban, szabadgyökfogó, méregtelenítő és lúgosító, ráadásul nyugtató hatású, így nyugodtan építsük be a mindennapi táplálkozásunkba :-)

GERSLI EGYTÁLÉTEL GRILLEZETT PATISZONNAL
4 személyre (egészségesebb összetevők)

1 db patisszon
2 db paradicsom
1 gerezd fokhagyma
1 db vöröshagyma
20 dkg gersli
só (természetes, nem finomított)
bors
2-3 evőkanál olívaolaj (extra szűz)

1. tisztítsuk meg a zöldségeket, a patisszon felét szeletekre, a másik felét és a vöröshagymát, paradicsomot kockára, a fokhagymát nagyon apróra vágjuk
2. olívaolajon pároljuk üvegesre a vöröshagymát csipet sóval (így könnyebben kiengedi a levét és ízét)
3. adjuk hozzá a fokhagymát, a felkockázott patisszont, a paradicsomot és szórjuk meg a gerslivel
4. ízesítsük sóval, borssal, majd öntsük fel annyi vízzel, hogy ellepje
5. fedő alatt pároljuk, amíg elfő a leve, valamint a zöldségek és a gersli megpuhul (ha kemény, öntsünk hozzá kevés vizet és pároljuk tovább)
6. amíg fő a gersli, hevítsük 1 evőkanál olívaolajat egy serpenyőben és csipet sóval, borssal ízesítve süssük aranyszínűre a patisszon szeletek mindkét oldalát

Praktikák:
- ha a megpárolt vöröshagymára szórunk pirospaprikát, nagyon hasonlít az íze a rizses hús ízvilágához
- ha rendelkezésünkre áll leves alaplé, akkor víz helyett az alaplével főzzünk
- a patisszonból annyi szeletet vágjunk, hogy személyenként legalább 2 db jusson, a többit lehet felkockázni

Itt is mi szorgoskodunk:

szerda, december 01, 2010

Bazsalikomolaj

A Nagy Őszi Receptversenyen Héjja László mesterszakács által elkészített fóliás pangasius tökös körettel receptem kiegészítője volt a bazsalikomolaj, amelybe rögtön beleszerettem.
Gyorsan elkészítettem, így a polcon várakozik arra a napra, amikor ismét pangasius halat sütök...
Köszönet az ötletért, már az elkészítés is varázslatos, ahogyan a feldolgozás közben a bazsalikom illatorgiát rendez. Ez az eddigi első olyan receptem, ahol teljesen mindegy az összetevők aránya, minél több, annál jobb :-)

BAZSALIKOMOLAJ

1 nagy marék friss bazsalikom
2 dl extra szűz olívaolaj

1. a bazsalikomot szeljük nagyon apróra
2. töltsük egy tiszta és száraz üvegbe
3. töltsük fel az üveget az olajjal
4. néhány napig pihentessük a felhasználás előtt

Praktikák:
- tetszés szerint növelhető a mennyiség
- lehet még az üvegbe tenni borsot, oreganot
- halak, húsok és saláták mellé is kiváló
- használjunk jó minőségű olajat (olívaolaj helyett lehet szőlőmag olaj is)

Itt is mi szorgoskodunk: