A következő címkéjű bejegyzések mutatása: bruschetta. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: bruschetta. Összes bejegyzés megjelenítése

kedd, november 16, 2010

Gomba bruschetta

Nemrég egy gombákról szóló könyvet olvasgattam, melyben számtalan olyan fajta szerepelt, amelyek létezéséről nem is hallottam, persze sokuk nem ehető, így, ha saját szedéssel szeretnénk zsákmányt gyűjteni, mindenképp ellenőriztessük szakértővel.
Másnap, épp a szokásos bevásárláson örömmel tapasztaltam, hogy az adott hipermarketben nemcsak előre kimért, dobozolt gombákat lehet kapni, hanem egyéni ízlés szerint válogatva, vegyesen is meg lehet vásárolni többfélét.
Ennek örömére készült az alábbi recept, most éppen fehér, valamint barna csiperkéből és laska gombából.

GOMBA BRUSCHETTA
4 személyre (egészségesebb összetevők)

50 dkg csiperke gomba (lehet vegyes is)
2 gerezd fokhagyma
2 szál petrezselyem
1 marék bazsalikom
só (természetes, nem finomított)
tört bors
2 evőkanál olívaolaj (extra szűz)

1. a gombát megtisztítjuk és nagyon apróra felkockázzuk
2. kis lángra feltesszük az olajat, majd beletesszük a gombát és ráreszeljük a fokhagymát
3. sóval, borssal ízesítjük és fedő alatt pároljuk
4. vágjuk apróra a petrezselymet és a bazsalikomot
5. ha a gomba levet eresztett, meghintjük az összevágott zöld fűszerekkel és fedő nélkül (el tudjon párologni a leve) összefőzzük, amíg a gomba megpuhul
6. (házi) pirított kenyérrel tálaljuk

Praktikák:
- vegyes gombából még zamatosabb
- ha nincs friss zöld fűszerünk, használható szárított is

Itt is mi szorgoskodunk:

szombat, október 02, 2010

Bruschetta

Ismét a férfi szakasz jelentkezik, most is egy végtelenül egyszerűen elkészíthető és ízletes bulival. Sok-sok évvel ezelőtt (amikor még reggelente mamutokat fésültem és középiskolás voltam) egyik nyáron egy barátom a helyi felkapott pizzériában dolgozgatott, gyakran meglátogattam és módszeresen kifaggattam az ott készülő ételekről. Elsősorban a pizzatészta érdekelt, mert elhatároztam, hogy biztosan tuti csajozós móka egy saját kezűleg összerakott olasz lepény (a gyakorlati megvalósításra csak évekkel később került sor, amikor Memit próbáltam lenyűgözni - jelentem, bejött!). Természetesen a pizzatészta receptjétől sem szeretnék senkit megfosztani, a közeli jövőben ezzel is jelentkezem.

Egyik kólázás alkalmával cimborám egy kis bruschettával lepett meg, amire akkor rákattantam és azóta is imádom. Persze akkoriban sokat lökött a dolgon az iszonyat kúl név is, de manapság már csak az élvezeti értéke miatt tolom az arcomba.

A XV. században már fogyasztott bruschetta eredetileg foghagymával bedörzsölt és extra szűz olivaolajjal gazdagon meglocsolt kenyérszelet volt. Én már a "fejlesztett" változatot készítem, ami friss paradicsommal van kiegészítve.

BRUSCHETTA (4 személyre, zárójelbe bezárva az egészségesebb)

0,5 kg friss és gyönyörűen piros paradicsom
2-3 gerezd fokhagyma
6-8 levél friss bazsalikom
3-4 evőkanál extra szűz olívaolaj
8-10 szelet kenyér (saját sütés)
csipet só (természetes, nem finomított)
tört bors

És mivel is telik el az a nagyjából 10 perc, amíg elkészül?

1. Beteszek valamilyen éppen imádott zenét (most nosztalgia Ozzy Osbourne korszakomat élem)
2. Előkapom a paradicsomokat és nagyon apróra összeszelem őket (közben dúdolok és/vagy rázom a fejem, illetve megpróbálom nem elvágni az ujjam - nem körömpörkölt készül)
3. A fokhagymákat lereszelem (vagy nagyon apróra vágom)
4. Beletolom a felszelt összetevőket egy tálba, ráöntöm az olivaolajat, picit megsózom és megborsozom
5. Összekeverem, félreteszem, bekészítem a kenyérszeleteket a pirítóba (lehetőség szerint saját sütésű, mindenféle E adaléktól mentes)
6. Összeszelem a bazsalikom leveleket, majd ezt is belekeverem a paradicsomba
7. Megpirult kenyérszeletre rákanalazom a paradicsomot és ...... nyamm!

Praktikák:
- a paradicsomoknak mindig kivágom a zöld részét
- lilahagymával az izmámor tovább tuningolható
- a bazsalikom mellett oregano is használható ízesítésre (legjobb, ha mindkettő egyszerre és frissen)
- a kenyér helyett lehet pizzatésztából kisütött kifli szerű "alátét" is, de a tömörebb textúrájú teljes kiőrlésű kenyerekkel is jól passzol
- a képen látható kenyér saját sütés, érdemes megpróbálni

Itt is mi szorgoskodunk: