péntek, június 10, 2011

Pide, vagyis török lepénykenyér

Néhány hete tréninget tartunk a termékeinkről, ezért naponta elutazunk egy-egy városba és ha már (itt-) ott vagyunk, akkor meg is nézzük az adott várost.
Így történt ez Debrecenben is, ahol a város szépségeinek csodálása közben elhaladtunk egy mennyei illatokat árasztó pékség előtt.
Mivel épp ebédidőt jelzett a pocakunk és a mértékletesség híveként egy-egy "gyorsétel" néha belefér az étkezési kultúránkba, betértünk a pékségbe. Ínycsiklandó kínálatukban szendvicsek is voltak, gyorsan ki is választottunk egy-egy zöldségekkel és finomságokkal bőségesen megtöltött, teljes kiőrlésű lisztből készültet.
 Apropó teljes kiőrlésű lisztek..., a kínálatban a fehér lisztből készült termékek sokkal kisebb részt képviseltek, mint a többi, barna, félbarna, rozs és teljes kiőrlésű finomságok. Dicséretes és nagy gratuláció érte!

Visszatérve a finomságokra, miután a pékség kellemes hangulatú kávézó részében megebédeltünk, épp készültünk elköszönni, amikor észrevettem a pultban terpeszkedő, kisebb malomkerék méretű lepényt. Mint megtudtam, ez a pide, vagyis török lepénykenyér, amelynek egyik szép példánya haza is utazott velünk.

A szerelem az első kóstolás után kialakult és mivel rekord sebességgel elfogyott, itthon is el kellett készítenem, természetesen belecsempészve a teljes kiőrlésű lisztet :-)

TÖRÖK LEPÉNYKENYÉR - PIDE 4 személyre (egészségesebb összetevők)

40 dkg liszt (teljes kiőrlésű tönköly)
300 ml víz
1 csomag porélesztő
1 teáskanál cukor (nád)
1,5 teáskanál só (nem finomított, természetes)
0,5 dl olívaolaj (extra szűz)
5 dkg kemény sajt
szezámmag
lenmag

1. tegyük a kenyérsütő gépbe a vizet, az olajat, majd a szárazanyagokat (liszt, só, élesztő, cukor) és a dagasztás programmal készítsük el a tésztát (ha kézzel készítjük, először 1 dl langyos vízben a cukorral futtassuk fel az élesztőt, majd gyúrjuk össze a tésztát és kelesszük duplájára meleg helyen, fóliával letakarva, hogy ne száradjon ki)
2. reszeljük le a sajtot és készítsük elő a magvakat
3. ha kész a kelesztés, tegyük a tésztát olajjal kikent tepsire és formázzuk (óvatosan húzzuk az ujjainkkal) tésztát 3-4 cm magas lepény formára
3. a lepény tetejét szórjuk meg a reszelt sajttal és a magvakkal
4. gyújtsuk be a sütőt 190 fokra (gázsütőnél 5-ös fokozat) és süssük meg a kenyeret (20-25 perc, tűpróba!)

Praktikák:
- a sajtra szórható kömény, vagy más mag is
- készíthető a tészta apróra vágott aszalt paradicsommal, olíva bogyóval is
- a képen látható kenyér teljes kiőrlésű tönköly és fehér tönköly liszt (fele-fele) keverékével készült

Itt is mi szorgoskodunk: