hétfő, december 20, 2010

Zabital (zabtej) készítése

Régóta az életünk része a zab, nagyon szeretjük kásának, kekszbe és mostantól házi készítésű tejpótlóként is. Férjecske korábban sokat köhögött, ilyenkor mindennemű tejtermék fogyasztása tilos, mivel letapad és erősíti a köhögést, valamint nehezíti a gyógyulást. Emiatt és a tej körül kialakult két szélsőséges álláspont miatt (magas kalcium tartalma miatt pótolhatatlanul egészséges, kontra kifejezetten egészségtelen, mivel nem tudja az ember szervezete megemészteni) úgy döntöttem, hogy nem tisztem igazságot tenni, egyszerűen csak megfigyelem magunkat, mire, hogy reagálunk.

Nos tény, hogy a sokáig érlelt kemény sajtokat továbbra is szeretem, azonban igyekszem minden lehetséges alternatívával kikerülni a tejet, tejtermékeket (lásd leveseknél elvétve alkalmazok tejfölt, tejszínt soha - egy részét mixelve, önmagával sűrítem a leveseket). Ekkor tértem át a bolti zabtejre, azonban jelentősen eltér az ára a tej árától, sajnos nálunk még "szabadrablás" van a bio, illetve egészséges élelmiszerek piacán, ráadásul nagyon egyszerű elkészíteni házilag, így abban is biztosak lehetünk, hogy mi van benne.
Azonban így is volt még egy űr, amit pótolni szerettem volna, ez pedig a tejszín alapú mártásokhoz felhasználható "tejszínpótló" és persze azt is kitaláltam, hogy jó lenne zabból, merthogy mennyeien tápláló és egészséges gabona.

És íme, a zabital kísérletezése során ez a vágyam is teljesült, ha kevesebb vízzel főzzük, turmixolás és szűrés után ott a szuper mártás alap.

ZABITAL (zabtej) 2 literhez

0,5 dl zabpehely
1,5 l víz

1. a zabpelyhet öntsük fel 0,5 l vízzel és a legkisebb lángon addig főzzük, amíg teljesen szétfő a pehely (kb. 1/2 h)
2. botmixerrel turmixoljuk össze a szétfőtt pelyhet a tejfehérré változott főzővízzel
3. szűrjük le sűrű szűrővel, majd tegyük vissza a tűzre, öntsük fel annyi vízzel, hogy tetszés szerinti sűrűségű legyen (nálam 1 l) és egyszer forraljuk össze
4. hűtsük le, adagoljuk üvegbe és hűtőben tároljuk

Praktikák:
- ha csupán 0,5 l vízzel kezdjük el főzni, turmixolás és szűrés után meghagyva a sűrűségét, felhasználhatjuk tejszín helyettesítőként mártásokhoz, levesekhez, illetve kásák, pudingok, krémek készítéséhez
- kissé nyúlós, ragacsos a turmixolás után, ezt enyhén lehet csökkenteni, ha egy éjjelre beáztatjuk vízbe a zabpelyhet, tapasztalatom alapján azonban nincs jelentős különbség ettől, ha túl sűrű, addig hígítsuk és főzzük fel vízzel, amíg a kívánt állagú lesz
- lehet csipet cukrot és fahéjat is hozzáadni főzéskor (ezesetben azonban csak édes ételekhez tudjuk használni)