szombat, június 18, 2016

Kovászos uborka

Elkészült az idei első koviubi, most klasszikus változatban, de lehet más fűszereket (borókabogyó, babérlevél, stb.) is bevetni a változatosság kedvéért.

KOVÁSZOS UBORKA 4 személyre

1 kg kovászolni való uborka
1 csokor kapor
1 szelet kenyér (házi tönköly)
3-4 gerezd fokhagyma
1,5-2 evőkanál só (természetes, nem finomított)
1 l forró víz

1. alaposan mossuk meg az uborkákat, vékonyan vágjuk le a két végét és a közepénél vágjuk be két oldalról úgy, hogy a végeinél 1-1,5 cm egyben maradjon (így könnyebb az üvegbe tenni, a képen a már kész koviubi egyik végénél teljesen elvágtuk, hogy jobban látható legyen a bevágás módja)
2. forró vízben oldjuk fel a sót és amíg kissé hűl, tegyük az előkészített uborkákat tiszta, csírátlanított üvegbe úgy, hogy közé kerüljön a megmosott kapor és a megtisztított fokhagymagerezdek, majd a tetejére a szelet kenyér
3. öntsük a sós vizet is az üvegbe (ha nem lepi el a kenyeret, akkor öntsünk még hozzá), majd egy tányérral letakarva tegyük meleg helyre
4. 2-3 nap után (attól függ, volt-e elég meleg a hely) szedjük ki az uborkákat és a fokhagymákat, tiszta vízzel öblítsük le, tegyük tiszta, csírátlanított üvegbe, majd szűrjük rá a levet, amiben erjedt (ha szükséges, ekkor adhatunk még hozzá sót és vizet)
5. lezárva az üveget tegyük hűtőbe, már ekkor fogyasztható, de 2-3 hűtőben eltöltött nap után még finomabb

Praktika:
- érdemes kevesebb sóval kezdeni, majd leszűrés után még hozzátenni, ha szükséges
- nem a napfény a lényeges, hanem a meleg hely az erjedéshez
- leszűrés után hűtőben tároljuk
- használható még borókabogyó, gyöngyhagyma, babérlevél, stb.