Ruccola - bazsalikom pesto

Írta Memi csütörtök, július 28, 2011 2 hozzászólás
Eddig szinte kizárólag piros (paradicsomos) pestot készítettem, melyet általában zöldségre sütve szoktunk fogyasztani, majd a reteklevél pesto-val elindult a lelkesedésem a "zöld" pesto-k irányába is, ezeket jellemzően tésztával szoktuk enni.

Most itt a következő szerelem, a ruccola - bazsalikom pesto, aki esetleg nem kedveli a borsmustár jellegzetesen karakteres ízét, bátran készítheti csak bazsalikommal.

Pillanatok alatt elkészíthető és egy aktív nap után percek alatt mesés vacsora varázsolható belőle, tésztával, pirítóssal, ízlés szerint.
Ha az üveg száját alaposan kitöröljük egy papírtörlővel és olívaolajjal lefedjük a megmaradt krémet, akkor akár hetekig is eltartható a hűtőben.

RUCCOLA - BAZSALIKOM PESTO 4 személyre

5 dkg ruccola levél
5 dkg bazsalikom levél
5 dkg tisztított mandula
3 gerezd fokhagyma
1 dkg parmezán
6 evőkanál olívaolaj (extra szűz)
só (himalája)
tört bors

1. a mandulát és a fokhagymát száraz serpenyőben megpirítjuk (lehet egyszerre), amíg aranybarna lesz
2. a megpirított mandulát, fokhagymát a parmezánnal beletesszük az aprítóba, majd rátesszük a ruccola és bazsalikomleveleket
3. csipet sóval és tört borssal ízesítjük és az olívaolajat evőkanalanként adagolva összeturmixoljuk (az olajat egyszerre is hozzá lehet adni, azonban apránként adagolva, ízlés szerint lehet szabályozni a mennyiségét, amelyet felvesz a krém)

Praktikák:
- illik hozzá a citromlé, kakukkfű, más magvak
- ha nincs kéznél parmezán, anélkül is finom

Napi útmutató: "Adni és kapni: az egész univerzum a belégzés-kilélegzéshez hasonló ciklusok szerint működik. Amikor csak kilélegzel (adsz), vagy csak belélegzel (kapsz), elveszíted az Univerzum ritmusát. Az optimális egészség, energia és feltöltődés érdekében életed minden egyes belégzését egyensúlyozd ki egy kilégzéssel." D. Virtue - A.