Élesztőmentes ír kenyér

Írta: HeF a tesztelŐ hétfő, január 10, 2011
Ismét pasi szakasz.

Már néhány éve házilag készítem a kenyereket, amit én is először a kenyérsütő géppel indítottam. Nem rossz kezdés, de egy óriási hátránya van a gépnek - legalább is én utáltam... A sütőedényben található keverőlapátot minden alkalommal belesütjük a kenyérbe, amivel csak az a gond, hogy a megsült kenyér aljából kipiszkálva luk marad, az arra a részre eső kenyérszeletek szétesnek.

Miután csörgedezik bennem egy minimális informatikusi véna is (köztudottan a jó informatikus lusta, emiatt találékony), kitaláltam, hogy géppel dagasztom és kelesztem a tésztát, majd a sütést már nem géppel, hanem "hagyományos" módon fejezem be. Ennek a korszaknak a feledékenységem vetett véget, mert a Meminek beígért kenyérsütéseket rendszerint elfelejtettem - késve álltam neki. Megoldás: olyan kenyér recept kell, amit nem kell dagasztani és keleszteni, mert így közel másfél órát spórolok, nem beszélve a megtakarított áramról, amit a kenyérsütő teljes mellőzésével érek el. Ez lett a Rachel Allen-től ellesett magos gyönyör, aminek az alap receptjét már közkinccsé tettem.

Most egy újabb korszakomnál tartok, mert legutóbb kimaradt az élesztő a bevásárlásból. Megoldás: élesztő mentes kenyér. Korábban szintén Rachel Allen-től láttam ezt a fajta ír származású kenyeret, aminek szerencsére felírtam a receptjét. De hogyan is csempésszük a buborékokat a tésztába? Szódabikarbónával. Nálunk ebből meglehetősen nagy készlet van, nem azért, mert éjszakánként kiskanállal nassolunk belőle, hanem azért, mert éppen fürdőgolyót készülök gyártani, aminek ez az egyik alapvető összetevője, csak ott elegánsabban Nátrium-hidrogénkarbonátnak nevezik.

A Racheltől átvett receptet kicsit finomítottam, mert nekem az ő receptjében túl intenzív volt a szódabikarbóna zamata-illata, a kenyér még így is hatalmasra dagadt a sütőben.

ÉLESZTŐMENTES ÍR KENYÉR (egészségesebb összetevők)

600 g liszt (tönköly fehér liszt)
1 teáskanál cukor (nádcukor, vagy nyírfacukor)
1 teáskanál só (természetes, nem finomított)
2/3 teáskanál szódabikarbóna
kb. 400 ml író (ha nem kapunk, helyettesíthető joghurt, vagy kefir és víz keverékével fele-fele arányban)

1. begyújtjuk a sütőt 190 fokra (gázsütőnél 5-os fokozat)
2. összekeverem a lisztet a cukorral, sóval, szódabikarbónával
3. a liszt közepén fúrt mélyedésbe beleöntöm az író vagy joghurt+víz kétharmadát és nem gyúrni kezdem, hanem csirkelábra emlékeztető kéztartással kezdem keverni
4. a tésztának lággyá, kevésbé ragacsossá kell válnia, emiatt nem adtam hozzá a teljes folyadékmennyiséget, csak apránként öntöm hozzá a maradékot, a liszttől is függ, hogy szükséges-e a teljes mennyiség
5. Az elkészült tésztát kenyérsütő formába teszem (ezt azért szeretem, mert közel azonos méretű szeleteket kapunk sülés után), de formázható belőle kerek gömb alak is (ha nem szilikon formában sütjük, akkor kenjük ki vajjal és lisztezzük ki a sütőformát)
6. fontos, hogy a kenyér tetején ejtsünk mély bevágást, mert a sütés közben a kenyér nagyon megdagad, bevágással ott reped, ahol mi szeretnénk.
7. kb. 40-50 percet sütöm az 1. pontban írt hőfokon

Praktikák:
-használhatunk több fajta lisztet is egyszerre, a képen látható kenyérben fehér tönkölybúza liszt és graham liszt van
- bátran lehet használni nyírfacukrot, mivel nem élesztős kenyér, nem szükséges élesztőgomba támogatása (a nyírfacukor nem támogatja az élesztőgombák szaporodását, így keleszteni nem lehet vele)
- a tészta megbolondítható fűszerekkel, magvakkal