Ismét pasi szakasz.
Már néhány éve házilag készítem a kenyereket, amit én is először a kenyérsütő géppel indítottam. Nem rossz kezdés, de egy óriási hátránya van a gépnek - legalább is én utáltam... A sütőedényben található keverőlapátot minden alkalommal belesütjük a kenyérbe, amivel csak az a gond, hogy a megsült kenyér aljából kipiszkálva luk marad, az arra a részre eső kenyérszeletek szétesnek.
Miután csörgedezik bennem egy minimális informatikusi véna is (köztudottan a jó informatikus lusta, emiatt találékony), kitaláltam, hogy géppel dagasztom és kelesztem a tésztát, majd a sütést már nem géppel, hanem "hagyományos" módon fejezem be. Ennek a korszaknak a feledékenységem vetett véget, mert a Meminek beígért kenyérsütéseket rendszerint elfelejtettem - késve álltam neki. Megoldás: olyan kenyér recept kell, amit nem kell dagasztani és keleszteni, mert így közel másfél órát spórolok, nem beszélve a megtakarított áramról, amit a kenyérsütő teljes mellőzésével érek el. Ez lett a Rachel Allen-től ellesett magos gyönyör, aminek az alap receptjét már közkinccsé tettem.
Most egy újabb korszakomnál tartok, mert legutóbb kimaradt az élesztő a bevásárlásból. Megoldás: élesztő mentes kenyér. Korábban szintén Rachel Allen-től láttam ezt a fajta ír származású kenyeret, aminek szerencsére felírtam a receptjét. De hogyan is csempésszük a buborékokat a tésztába? Szódabikarbónával. Nálunk ebből meglehetősen nagy készlet van, nem azért, mert éjszakánként kiskanállal nassolunk belőle, hanem azért, mert éppen fürdőgolyót készülök gyártani, aminek ez az egyik alapvető összetevője, csak ott elegánsabban Nátrium-hidrogénkarbonátnak nevezik.
A Racheltől átvett receptet kicsit finomítottam, mert nekem az ő receptjében túl intenzív volt a szódabikarbóna zamata-illata, a kenyér még így is hatalmasra dagadt a sütőben.
ÉLESZTŐ MENTES ÍR KENYÉR (egészségesebb összetevők)
1 teáskanál cukor (nádcukor, vagy nyírfacukor)
1 teáskanál só (természetes, nem finomított)
2/3 teáskanál szódabikarbóna
kb. 400 ml író (ha nem kapunk, helyettesíthető joghurt, vagy kefir és víz keverékével fele-fele arányban)
1. begyújtjuk a sütőt 190 fokra (gázsütőnél 5-os fokozat)
2. összekeverem a lisztet a cukorral, sóval, szódabikarbónával
3. a liszt közepén fúrt mélyedésbe beleöntöm az író vagy joghurt+víz kétharmadát és nem gyúrni kezdem, hanem csirkelábra emlékeztető kéztartással kezdem keverni
4. a tésztának lággyá, kevésbé ragacsossá kell válnia, emiatt nem adtam hozzá a teljes folyadékmennyiséget, csak apránként öntöm hozzá a maradékot, a liszttől is függ, hogy szükséges-e a teljes mennyiség
5. Az elkészült tésztát kenyérsütő formába teszem (ezt azért szeretem, mert közel azonos méretű szeleteket kapunk sülés után), de formázható belőle kerek gömb alak is
6. fontos, hogy a kenyér tetején ejtsünk mély bevágást, mert a sütés közben a kenyér nagyon megdagad, bevágással ott reped, ahol mi szeretnénk.
7. kb. 40-50 percet sütöm az 1. pontban írt hőfokon
Praktikák:
-használhatunk több fajta lisztet is egyszerre, a képen látható kenyérben fehér tönkölybúza liszt és graham liszt van
- bátran lehet használni nyírfacukrot, mivel nem élesztős kenyér, nem szükséges élesztőgomba támogatása (a nyírfacukor nem támogatja az élesztőgombák szaporodását, így keleszteni nem lehet vele)
- bátran lehet használni nyírfacukrot, mivel nem élesztős kenyér, nem szükséges élesztőgomba támogatása (a nyírfacukor nem támogatja az élesztőgombák szaporodását, így keleszteni nem lehet vele)
- a tészta megbolondítható fűszerekkel, magvakkal
Napi útmutató: "Elfelejtettem, hogy bevettem-e a Cavintont, amitől nem felejtek el dolgokat...!" HeF 80 évesen


Ezt már milyen régóta készülök kipróbálni!
VálaszTörlésTessék kérem kipróbálni, de gyorsan :-) Semmi macera, ráadásul készítheted teljes kiőrlésűekből, így csak az élvezettel kell foglalkozni :-)
VálaszTörlésHolnap írd meg, hogy sikerült :-))