Bruschetta

Írta HeF a tesztelŐ szombat, október 02, 2010 Nincs hozzászólás
Ismét a férfi szakasz jelentkezik, most is egy végtelenül egyszerűen elkészíthető és ízletes bulival. Sok-sok évvel ezelőtt (amikor még reggelente mamutokat fésültem és középiskolás voltam) egyik nyáron egy barátom a helyi felkapott pizzériában dolgozgatott, gyakran meglátogattam és módszeresen kifaggattam az ott készülő ételekről. Elsősorban a pizzatészta érdekelt, mert elhatároztam, hogy biztosan tuti csajozós móka egy saját kezűleg összerakott olasz lepény (a gyakorlati megvalósításra csak évekkel később került sor, amikor Memit próbáltam lenyűgözni - jelentem, bejött!). Természetesen a pizzatészta receptjétől sem szeretnék senkit megfosztani, a közeli jövőben ezzel is jelentkezem.

Egyik kólázás alkalmával cimborám egy kis bruschettával lepett meg, amire akkor rákattantam és azóta is imádom. Persze akkoriban sokat lökött a dolgon az iszonyat kúl név is, de manapság már csak az élvezeti értéke miatt tolom az arcomba.

A XV. században már fogyasztott bruschetta eredetileg foghagymával bedörzsölt és extra szűz olivaolajjal gazdagon meglocsolt kenyérszelet volt. Én már a "fejlesztett" változatot készítem, ami friss paradicsommal van kiegészítve.

BRUSCHETTA (4 személyre, zárójelbe bezárva az egészségesebb)

0,5 kg friss és gyönyörűen piros paradicsom
2-3 gerezd fokhagyma
6-8 levél friss bazsalikom
3-4 evőkanál extra szűz olívaolaj
8-10 szelet kenyér (saját sütés)
csipet só (természetes, nem finomított)
tört bors

És mivel is telik el az a nagyjából 10 perc, amíg elkészül?

1. Beteszek valamilyen éppen imádott zenét (most nosztalgia Ozzy Osbourne korszakomat élem)
2. Előkapom a paradicsomokat és nagyon apróra összeszelem őket (közben dúdolok és/vagy rázom a fejem, illetve megpróbálom nem elvágni az ujjam - nem körömpörkölt készül)
3. A fokhagymákat lereszelem (vagy nagyon apróra vágom)
4. Beletolom a felszelt összetevőket egy tálba, ráöntöm az olivaolajat, picit megsózom és megborsozom
5. Összekeverem, félreteszem, bekészítem a kenyérszeleteket a pirítóba (lehetőség szerint saját sütésű, mindenféle E adaléktól mentes)
6. Összeszelem a bazsalikom leveleket, majd ezt is belekeverem a paradicsomba
7. Megpirult kenyérszeletre rákanalazom a paradicsomot és ...... nyamm!

Praktikák:
- a paradicsomoknak mindig kivágom a zöld részét
- lilahagymával az izmámor tovább tuningolható
- a bazsalikom mellett oregano is használható ízesítésre (legjobb, ha mindkettő egyszerre és frissen)
- a kenyér helyett lehet pizzatésztából kisütött kifli szerű "alátét" is, de a tömörebb textúrájú teljes kiőrlésű kenyerekkel is jól passzol
- a képen látható kenyér saját sütés, érdemes megpróbálni

Napi útmutató: "Vagy bruschetta előtt csókolózzunk, vagy fosszuk ki a rágó és mentolos cukorka pultot!" (HeF)